Jelentkezés

AZ ISKOLA PROFILJA

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium lehetıséget akar adni azoknak a szülőknek, akik gyermekeiket katolikus nevelésben szeretnék részesíteni. Iskolánk nyitva áll más keresztény egyházak hívei előtt is.

A Bencés Gimnázium olyan korszerű szaktárgyi tudást közvetít, amely megfelel az állami iskolák követelményeinek, így felkészít az érettségire és a továbbtanulásra is. Ugyanakkor átfogó nevelésre és oktatásra törekszik, amely döntıen meghatározza mind az egyes tantárgyakban való oktatást, mind az iskolai élet alakítását. A bencés iskola hagyományának megfelelően több akar lenni, mint tisztán oktatási intézmény. Ezért hangsúlyozza más, a hagyományos oktatáshoz kevésbé kötődő készségek felébresztését és lehetőség szerinti kifejlesztését is.

A tanórák szerves kiegészítését szolgálják a különböző sport-tevékenységek, a közösségalakító, a természet-megismerést is szolgáló túrák, a környezet- és természetvédelmi nevelést segítő oktatás, a (tanulmányi) kirándulások, a múzeum- és színházlátogatások, a színjátszó kör, az olvasókör, az önképzőkör, a hangversenyek, az előadások és az azokat követő beszélgetések, a filmbemutatások megbeszélésekkel, a zenetanulási lehetőség, az idegenvezetési elméleti és gyakorlati képzés, a könyvtárhasználat, a KRESZ, a számítástechnika és az irányítástechnika elemeinek elsajátítása, az énekkar, a néptánc, a képzőmővészeti és egyéb tevékenységek. Ezeknek a lehetőségek és adottságok szerinti beépítése a „képzésbe” jelentő gazdagodást jelenthet.

A hitre nevelésnek különleges helye és értéke van gimnáziumunkban. Bízunk abban, hogy iskolánkban össze lehet kötni „az időleges és az örök célokat” a felnövekvő ember oktatásában és nevelésében. Tudjuk, hogy a hit nem emberi teljesítmény terméke, hanem Isten ajándéka; a hit elfogadása az egyes személyek szabad beleegyezését feltételezi. De azt is tudjuk, hogy „a hit hallásból ered”, s ezért mindent megteszünk, hogy a hozzánk kerülő fiatalok a Szentíráson keresztül megismerkedjenek a hit elemeivel és az üdvösségtörténettel, hogy felébresszük bennük az igényt Isten keresésére és arra, hogy vágyakozzanak utána. Állandó „igehirdetésünkkel” Istenre irányuló kérdéseikre válaszolunk, személyes beszélgetéseinkkel ösztönözzük, kísérjük és támogatjuk törekvéseiket, és segítséget nyújtunk nekik, hogy meggyökerezzenek a személyesen elfogadott hitben. A Szent Benedek által hangsúlyozott istenkeresés gimnáziumunk vallásos nevelésének alapja. Ezért a hitoktatás nevelésünk szerves része. A hittanon tanultak életté alakítása szervezett formában a „csendes órákon”, az osztálymiséken, a közös imádságokon és a beszélgetéseken történik.

A hatosztályos gimnáziumba (tagozatkódja: 02) az általános iskola 6. osztályát, a négyosztályos gimnáziumba (tagozatkódja: 01) az általános iskola 8. osztályát végző fiúk jelentkezését várjuk.

 

Kövessen minket
a facebookon is!