Támogatás
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumban évről évre 330-340 diák tanul, egy diák a gimnáziumnak körülbelül 1,3 millió forintba kerül évente. Ezt az állam fokozatosan csökkenő mértékben finanszírozza (jelenleg kb. 64 %). A fennmaradó hányadot részben a szülők (átlagosan kb. 20 %), részben a rendtagok jövedelmei, pályázatok és az adományok (kb. 5%), részben pedig a fenntartó Főapátság fedezi (kb. 11%). A növekvő energia-, nyersanyag- és szolgáltatásárak, illetve a csökkenő állami támogatás az utóbbi időben egyre nagyobb terhet rónak a szülőkre és a fenntartó Főapátságra.
Azt szeretnénk, ha a jövőben sem a szülők pénztárcája, hanem a diákok tehetsége határozná meg azt, hogy ki jár Pannonhalmára. Amennyiben Ön volt diákként, szülőként vagy iskolánk és a bencés rend nevelési-oktatási célkitűzéseivel egyetértő szimpatizánsként szeretné elősegíteni a Gimnázium célkitűzéseinek megvalósítását, illetve a szülőkre és a fenntartó Főapátságra háruló anyagi terhek csökkenését, az alábbi módokon támogathatja intézményünket:
- A gimnázium általános működését a közhasznú Pannonhalmi Bencés Gimnázium Alapítvány számára felajánlott adománnyal tudja támogatni. Az Alapítvány kuratóriuma a támogatásokat – alapító okiratával összhangban és a gimnázium vezetésével egyeztetve – kiemelt gimnáziumi projektekre, illetve a gimnázium működtetésének hosszú távú biztosítására fordítja. Az Alapítvány természetesen az egy százalékos felajánlásokat is tudja fogadni, adószáma 18535741-1-08.
- A 2008/09-es tanévben a gimnázium elindította a Pannonhalmi Ösztöndíj Programot. Az Ösztöndíj Program célja egyrészt a tehetséggondozás, a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és az iskolai közösség életben is példamutató diákok elismerése (tanulmányi ösztöndíj); másrészt a leginkább rászoruló diákok családjainak támogatása (szociális ösztöndíj). Mindkét ösztöndíjra pályázniuk kell a diákoknak, illetve szüleiknek; a pályázatok elbírálását 3-5 fős kuratóriumok végzik.
- A tanulmányi ösztöndíj-alapba érkező felajánlásokat minden tanév végén, egy összegben adjuk át a Program kuratóriuma által kiválasztott diákoknak. A támogatóknak lehetősége van külön szakmai, tantárgyi célokra is ösztöndíjat felajánlani (pl. irodalmi ösztöndíj, természettudományos tevékenység elismerése, stb.).
- A szociális ösztöndíj keretében konkrét diákok támogatására nyílik lehetőség - akár nyilvánosan, akár pedig a háttérben maradva. A támogatók figyelemmel követhetik a támogatott diák tanulmányi eredményeit és közösségi aktivitását is, valamint - a felek kölcsönös nyitottsága esetén - sor kerülhet személyes találkozásra is.
- Az ösztöndíjak finanszírozására egyaránt várjuk volt diákok, osztályok, szimpatizánsok és cégek jelentkezését is!
- A gimnáziumi diáksport-élet és az egészségtudatos életmódra nevelés támogatására alakult meg 2007-ben a QPAC Bencés Diáksport Egyesület. Amennyiben Ön volt diákként és/vagy mozgás- és sportszerető emberként a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban zajló renkdkívül élénk sportéletet kívánja támogatni, az iskolai diáksport egyesületen keresztül tudja ezt megtenni.
- További támogatható projektek, gimnáziumi tervek, célkitűzések:
- hozzájárulás a határon túli magyar diákok pannonhalmi taníttatásának költségeihez (utánuk nem kap állami normatívát az iskola, így egy-egy diák valóban kb. 1,5 millió forintba kerül a gimnáziumnak egy évben);
- a diákkönyvtár állományának bővítése;
- az arborétumi teniszpályák és a füves futballpálya felújítása;
- a gimnázium rendezvéneihez szükséges korszerű hangosítási és világítási rendszer kiépítése;
- multimédiás és számítástechnikai eszközök beszerzése (számítógép, projektor, CD-s magnó, stb.);
- a diákok verseit tartalmazó antológia kiadása;
- kárpát-medencei és nyugat-európai testvériskolai utak támogatása;
- kiemelt kulturális programjaink (komolyzenei-, népzenei-, könnyűzenei- és jazzkoncertek, a Tetőtéri Galéria kiállításai, színház- és fotókurzus) szponzorálása.
A Gimnázium működésének, illetve célkitűzéseinek támogatásával kapcsolatban Juhász-Laczik Albin, a gimnázium igazgatóhelyettese tud további információkkal szolgálni (70/541-7642, albin@osb.hu).


