Nyílt nap 2011

Iskolánk nyílt napot tart az érdeklődő szülők és diákok részére, amelyre szeretettel  hívunk és várunk mindenkit, hogy betekintést nyerjenek iskolánk mindannapjaiba. A nyílt nap időpontja: december 10. (szombat) 11 óra.

A program első felében Titusz atya, az iskola igazgatója tart egy rövid előadást az iskola jelenéről, a négy- és hat évfolyamos képzésről, valamint a felvétel rendjéről a szülők számára. Ezzel párhuzamosan az érdeklődő diákok megismerkedhetnek néhány pannonhalmi diákunk segítségével a gimnázium épületével és életével (kollégiumi szobák, tantermek, diákkápolna, számítógépterem, tornaterem, zenei élet, sportélet, szakkörök). Ezt követően a szülők és diákok részt vehetnek egy tanítási órán. A programot fakultatív gimnáziumi és apátsági idegenvezetés zárja, ugyancsak jelenlegi bencés diákok vezetésével.

10.55-ig        Gyülekező a gimnázium Jeges-termében
11.00-11.40  Az iskola jelenének és a képzésnek bemutatása a Teleki-teremben a szülők számára
11.00-11.40  Az iskola és életének bemutatása csoportokban a nyílt napra érkezett diákok számára.
                      Indulás: Teleki-teremből
11.55-12.40  Részvételi lehetőség egy tanítási órán
                     A programok között a teázó bemutatása
13.00            Fakultatív gimnáziumi illetve apátsági idegenvezetés. Indulás: a Teleki-teremből

A látogatható tanítási órák: 
Óra Terem Osztály
magyar Asztrik 7.
hittan IX.B 9.B
fizika X.A 10.A
történelem X.B 10.B
történelem XI.A 11.A
biológia Kémikum 11.B
matematika XII.A 12.A
matematika XII.B 12.B

Iskolánk rövid bemutatását itt, részletesebb bemutatását itt olvashatják. Étkezési lehetőségek tekintetében ajánljuk a főapátság Viator éttermét. A nyílt nap utáni észrevételeiket, kérdéseiket szívesen várjuk a gimnazium@osb.hu e-mail címen.

A gimnáziumba való jelentkezéshez szükséges dokumentumok a Jelentkezés főmenüpont alatt található Felvételi eljárás menüpontban tölthetők le.

Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt, leendő diákjainkat és szüleiket!

Kövessen minket
a facebookon is!