Zichy Antónia
A „first First lady”
Zichy Antónia
Batthyány Lajos Zichy Antónia
1844. febrár 17-én a pozsonyi Pálffyi-palotában került megrendezésre a farsangi bál, amelyen jórészt ellenzéki érzelműek vettek részt. A 18 éves Török Zsigmond, aki a Heves megyéből érkező képviselők mellett mint jurátus jelent meg az eseményeken, a bált élete egyik legnagyobb élményének könyvelte el. Török szerint a Pálffy-palota 4 termét megtöltötték az ezüstön feltálalt hidegtálak, cukrászkészítmények és italok. A jurátusok táncosként voltak jelen, a háziasszonyi funkciót Batthyány Lajosné és Károlyi Györgyné viselte:
„A két testvér grófnő volt akkor a fiatalság bálványa, ők voltak a leglelkesebb honleányokul elismerve”- emlékezett Török a nővérekre, felidézve a bált követő hajnalt, amikor a grófnők pezsgős pohárral a kezükben a jurátusokkal sorban koccintva ittak „a haza boldogságára és hű fiai jólétére”. Batthyány Lajos gróf ugyanekkor egy ablak mellett asztalra felállva az ablakon kitekintve ürítette a poharát „vesztére a szomszéd Bécsben székelő reactionarius pártnak, mely Magyarország haladásában folyamatosan gátolja”.
Úgy gondolom, ez a jelenet jól példázza a Zichy nővérek politikai tevékenységét a reformkor csúcspontján, főleg akkor, ha az imént említett jelenethez még elképzeljük a két asszonyt, amint csárdást járnak az ellenzéki vezetők oldalán, ahogy egyébként a titkosrendőrségi besúgok részletes beszámolói szerint ez meg is történt.
De mi is ez az aktív politikai tevékenység részükről? Hogy lehetséges, hogy a korban – nőként, ha nem is szavazati joggal, de befolyással mindenképpen rendelkeztek a felső- s az alsótáblán egyaránt? És a másik oldalon hogyan lehetséges az, hogy Zichy Antónia és Zichy Karolnia nevét nem sorolják fel a történelemkönyvekben, mint a reformkor eseményeit meghatározó alakokat? Hiszen a reformkorban először nőket is megfigyeltetett a titkosrendőrség mint lehetséges veszélyhordozókat a birodalom szétesése szempontjából. A következőkben tehát a Zichy-nővérek és különösen is Zichy Antónia tevékenységeiről olvashatunk, azt a kérdést kutatva, hogy miért volt fontos tényező számolni a Zichy-nővérek politikai jelenlétével a korban.
A válasz megtalálása végett vizsgáljuk meg a két testvér családi hátterét, hiszen az jól magyarázza annak okát és előzményét, hogy a két asszony miként engedhette meg magának a későbbiekben a politikai szerepvállalást.
Mint tudjuk, a Zichy-nővérek apja, Zichy Károly gróf, a Zichy család Cifferi ágából származott. Ez a család a 18. század derekán telepedett le Pozsony megyében. Anyjuk, Batthyány Antónia, Batthyány János gazdag főúr leánya, 1825-ben hosszú betegeskedés után elhunyt, ezzel férje kezében összpontosult a hatalmas birtokállomány, de a hét árva kisgyermek felnevelésének gondja is. Zichy Károly így hát gazdag, nagy befolyással rendelkező főúr lett. Birtokainak többsége Pozsony megyében, illetve a dunántúli régiókban voltak. Az elbeszélések szerint magyar érzelmű ember volt, aki birtokain sok jótékony cselekedeteket tett, így például magyar nyelvű népiskolákat, templomokat, korházakat építtetett. A források külön kiemelik, hogy jobbágyaival mindig tisztelettel és emberségesen bánt. Zichy Károly családjában hazafias eszme uralkodott, így gyermekei neveltetésében is odafigyelt a magyar nyelv oktatására.
Batthyány Lajos egy törökországi útja során ismerte meg távoli rokonát, az akkor alig 18 éves Zichy Antóniát. Egy évvel később, 1834. december 4.-én Pozsonyban feleségül is vette. Batthyány a házasság révén tekintélyes örökségre számíthatott Zichy Károly hagyatékából. Később ebből származó bevételével modernizálni tudta a már egyébként is eladósodott földbirtokait. Batthyány ugyanakkor e házasság révén nem csak jó s szerető feleséget tudhatott maga mellet, hanem egy politikailag befolyásos őt mindenben támogató családi kört is, amelynek többek között Antónia testvérének, Karolinának a férje, Károlyi György gróf is a tagja volt.
Batthyány Lajos és Zichy Antónia házasságuk megkötése után, nem mutattak nagy politikai aktivitást, ehelyett idejük nagy részét utazásokkal töltötték. Bejárták a fontosabb európai országokat, Itáliát, Franciaországot, Angliát, így összehasonlítási pontot nyertek a magyarországi viszonyokhoz. Miután visszatértek, Batthyány családi birtokán, Ikervárott rendezkedtek be: újjáépítették az ódon kastélyt és gazdálkodni kezdtek. Batthyány ekkor ébredt tudatára annak, hogy hazájával szemben kötelezettségei vannak, így hát egyre növekvő tettvággyal kapcsolódott bele a magyar reformkori politikai életbe. A tényleges sorsfordulatot életükben egyértelműen a 39/40-es országgyűlés hozta meg, amikor Batthyány nyíltan meghirdette saját politikai programját, amely kétségtelenül a magyarság jövőbeli függetlenedését szorgalmazta. Ám ekkor még Batthyány főleg megfigyelőként működött a felsőtábla gyűlésein, magyartudása hiányosságai miatt inkább a háttérben szervezkedett. Célja egyebek közt a reformellenzéki gondolkodók összeterelése volt. Felesége és egyben aktív támogatója pont ebben kapott nagy szerepet: a magyar reformellenzék megszervezésében és népszerűsítésében.
Ha lehet ilyet mondani Zichy Antónia, ellenzéki körökben csak Tóni, Batthyány kampányfőnöke volt. 1839. december 7. után azt olvashatjuk a titkosrendőrségi beszámolókban, hogy Zichy Antónia a családjához köthető kis-kaszinókat az ellenzéki élet központjává szervezte gyakorta tartott ebédéivel, estélyeivel, illetve báljaival, ahol ő mint elbűvölő háziasszony fogadta vendégeit. A beszámolók szerint szó szerint körülrajongta a főurakat és az alsóházi kulcsembereket, ezzel sikeresen meggyőzve a reformok fontosságáról azokat az egyébként konzervatív mágnásokat is, akikre férje és a reformpártiak észérvei nem hatottak. Titkosrendőrségi jelentések sok más mellett arról is beszámolnak, hogy sokszor kisebb incidensek, összetűzések történtek a már reformpártivá „térített” mágnások körében a hölgy kegyeiért.
Batthyányné politikai befolyását a felsőtábla gyűlésein közvetlenül is sikeresen tudta érvényesíteni. A karzaton ülvén kezét ajkára téve hallgatatta el a felszólalkozni vágyó konzervatív ellenfeleket, vagy éppen tapsot kezdeményezve sikerült megteremtenie az ellenzéki beszédek után a reformpárti hangulatot. Egyes legendák szerint egyszer Dessewffy Aurél újkonzervatív főrend felszólalása után Tóni nyíltan közölte, hogy ő nem kíván fogadni olyan embereket a házába, akik olyan politikai elveket vallanak magukénak, mint a felszólaló. Mindezeken túl az ellenzékiek számára fontos gyűlések előtt gyorsfutárokat küldött az ott nem tartózkodó párthívekért. Ily módon Tóni olyan rafináltan tudta manipulálni az országgyűlési eseményeket, hogy azok mindenképpen a reformpártiak érdekeit szolgálták. Mindezekben testvére, Zichy Karolina, Károlyi Gáspár felesége nagyon sokat segített. Karolináról egyébként elterjedt az a pletyka, hogy Batthyány Lajoshoz gyengédebb érzelmi szálak fűzték, mint saját férjéhez. Ezt igazolni látszik Batthyány 1848-49-es személyes levelezése, ahol többször találhatóak olyan árulkodó jelek, amelyek szorosabb kapcsolatukra utalhatnak, de ennek feltárása nem tartozik dolgozatunk céljai közé.
Zichy Antónia természetesen követte a Batthyány család jelmondatát: „Viam meam persequor” tehát „A saját utamat járom”. Ez úgy bizonyosodik be életében, hogy amellett, hogy nőként elvállalta a politikai élet viszontságait, sokszor férjétől teljesen függetlenül is tevékenykedett. Ezt láthatjuk akkor is amikor az 1839-40-es országgyűlés után Batthyány látszólag teljesen visszavonul az aktív politikai élettől, vele ellentétben felesége különböző fórumokon tovább népszerűsítette a liberális nemzeti eszményeket. Így Tóni többször jár fenn Pesten, hogy a fiatalok körében is terjessze a hazafias szellemet.
1842. január 19.-én tartották a hagyományos juristabált, több mint ezer résztvevővel. Batthyányné a fővárosban tartózkodó Deák Ferenccel lépett be babos kartonruhában, a bálteremben, és hasonlóan más főrangú hölgyekhez, egész este kitüntető figyelemben részesítette ez ellenzéki vezetőket. Ezek után Február 1.-én a besúgók azt jelentették Zichy Antónia grófnőről, hogy szüntelen nemzeti érzésével tüntet, s hogy az ifjúság a „lelkes honleánynak” azt jövendöli, hogy politikai befolyása megnőhet, sőt történelmi hírnévre tehet szert, ha jól játssza szerepét. Ezt bizonyítani látszik a még aznap megesett incidens a Nemzeti Színházban, ahol többek között felolvasásra került Vörösmarty Mihály „Az úri hölgyhöz” című költeménye. Ezen az előadáson Tóni mellett több arisztokrata hölgy hallgatta a verset, amely valósággal elátkozza az alapjában véve nemzetietlen úri nőket. Ezen az ott ülők közül sokan megbotránkoztak, kivéve Tónit, aki hasonlóan felsőtáblai stratégiájához, hangosan örvendezve, tapsolva ünnepelte a verset, így magára írányitván egy-két haragos tekintet mellett a kormány önmagát féltő figyelmét is, de legfőbbképpen a magyar reformpárti ellenzék szimpátiáját.
Zichy Antónia tevékenysége tökéletesen készítette elő Batthyány terepét, aki 1843 januárjától Széchenyivel nyíltan szembefordulva és Kossuth felé közeledve tereli össze a reformpárti nemességet. Magától értetődően felesége illetve sógornője ebben is nagyon sokat segédkeztek, különféle pesti összejövetelek, bálok szervezésével, meghívva oda számos fővárosban tartózkodó fontosabb tisztségviselőt. A meghívottak olyan lelkesen jöttek, hogy sokszor táncpartner sem jutott nekik. Mellékesen jegyzem meg, hogy a titkosrendőrség minősítése szerint a Batthyányéknál tartott összejövetelek sokkal jobb hangulatúak voltak, mint a Károlyi családé, ezért az ellenzékiek közül rendszeresebben látogatták Tóni báljait, fokozatosan oda vonzván a politikai fórumot.
Zichy Antónia Batthyány Lajos reformprogramjának népszerűségét sok mindennel tudta növelni. Ilyenek voltak többek között a karitatív jellegű adományozások különböző korházaknak, árvaházaknak. De pont ilyen jellegű lépésnek tekinthető az is, hogy maga Tóni gyakran látogatott el az alsóházi kifejezetten politikai tanácskozásokra. Olyannyira szerves része volt a társaságnak, hogy többször otthonát is felajánlotta alsóházi politikai összejövetelekre.
A házaspár népszerűségét nyilvánvalóan az is ösztönözhette, hogy a Zichy-nővérek a Kossuth Lajos javaslatára megalakult Védegylet hangos s ráadásul ismert támogatói voltak. Magyaros ruháikkal illetve a magyar termékek propagálásával minden egyes megnyilvánulásukkal a magyar reformmozgalom eleven hirdetőoszlopaivá lettek.
Sikerüket egyebek mellett az is jól jelzi, hogy 1844. márciusában felkérést kaptak Pest szabad királyi város újraszerveződő magyar polgári gyaloghadtestének zászlóanyjai tisztségére. Meglepetést nem okozva a testvérpár természetesen elfogadja a felkérést. Antónia így válaszol levelében:
„Nemes Polgári Őrhad! Kedves Hazámfiai! Örömmel győződtem meg becses levelök folytában, miként a főváros újdon alakult magyar gyalog polgári örcsapat, a fejdelem, alkotmány s legédesebb haza védelmén kívül a békeszázad ültetvényeinek ápolását, honfias érzet, nyelv, nemzetiség hű fejlesztését, s azoknak az idegen ajkú kelbeliekkeli megkedveltetést is Nemesis nemes feladataihoz sorozá. Ugyanazért nagy becsületnek tartom azon megkülönböztetést, miszerint a zászlószentelési ünnepnél a keresztanyai tisztviselésére kedves testvéremmel felszólíttattám. Honleányi örömmel fogok azon nemzeti szertartásban részt venni, hacsak elintézhetetlen akadály nem hátráltatandja….”
Noha Zichy Antónia végül gyengélkedő egészsége miatt távol maradt az ünnepségről, a zászlóanyai teendőket ellátó Zichy Karolina elhozta az ő szalagjait is a pesti zászlószentelésre.
Batthyány egyebek mellett már azért is gyakran hiányolta felesége jelenlétét, hogy a grófnő elsimítsa a robbanékony, heves természetű férje által okozott konfliktusokat. Hisz Batthyány életét végig kísérik a párbajok, bokszmeccsek, így többek között Teleki Lászlóval is megmérkőzött.
Szerencsére Tóninak, elragadó jellemének köszönhetően, gyakran sikerült elfelejtetnie férjével és átmeneti ellenfelével a csetepatét.
Zichy Antónia művelt úrnőként pontosan átlátta a politikai légkör eseményeinek nehézségeit, ezáltal politikai tettei mindig átgondoltak voltak, amelyek számot vetettek a következményekkel is. Tóni így nem csupán eszköz volt a liberális nemesség egybekovácsolásához, hanem annak tevékeny szervezője is. 1848-tól kezdve egyre nagyobb szkepticizmussal figyeli a történteket, ezt bizonyítja emlékirataiban talált kis bejegyzés is:
„Mikor Bécsből a hírt hozták, hogy Lajos ki lett nevezve miniszternek, mindamellett, hogy örvendetes hír volt hazánkra nézve, mégis könnyek között vettem e hírt és mikor barátaink megkérdezték: Hát maga nem örül? Azt válaszoltam, hogy egy félévig aludni szeretnék, és akkor ébredni mikor rendes kerékvágásban lesz minden! Minő ébredés lett volna az!”
Persze látszólag örülnie kellett volna, de lelke mélyén ott volt az ijesztő álmosság! A félelemérzet valósággá vált, amikor férjét mint első miniszterelnököt bebörtönözték, majd bíróság elé állították. A Birodalom koholt vádirataiból világosan kiderül, hogy a szándék a halálbüntetés.
Természetesen felesége mindent megtett annak érdekében, hogy valahogyan kiszabadítsa hőn szeretett férjét. Gyermekeivel mindennap feljárt a siralomházként funkcionáló börtönbe. Végső elkeseredettségükben a házaspár utolsó célja az volt, hogy frigyüknek legalább ne kivégzés vegyen véget. 1849. október 4.-én az asszony egy éles tőrt csúsztat Batthyány kezébe. Másnap reggel az őrök felfedezik, hogy a volt miniszterelnök súlyos sebeket ejtett a nyakán, feltehetően azért, hogy ne a megalázó kötél, hanem talán sortűz végezzen vele. Még aznap agyonlövik…
Batthyányné ekkor gyermekeivel külföldre kényszerült. Végül Franciaországban, egy Párizs melletti faluban telepedtek le. Megérkezésük hírére a magyar emigránsok köréje gyűltek, azt remélvén, hogy szervezkedésbe kezd, ezzel természetesen nagy nyugtalanságot okozva a bécsi külügyminisztériumban. Ám ekkor Tóni már csak az események passzív megfigyelője maradt, átlátva saját és hazája reménytelen helyzetét.
Lányai felnevelése után gyermekeivel visszatért Magyarországra, ahol Emma lányával sokszor mutatkozott nyilvános körökben, ezzel önkéntelenül is táplálva a habsburgellenes érzelmeket, illetve a bécsi titkosrendőrség molesztáló figyelmét.
Fokozatosan vonja ki és ezáltal felejteti el magát a magyar politika megkoronázatlan királynője. Később már csak jótékonysági eseményeken vesz részt, valamint társalapítója lett a Gazdasszonyok Egyesületének. Fekete ruháját élete végéig hordta. Utolsó kívánsága szerint, temetésekor férjének búcsúlevelét tették keblére.
Kevés olyan „first lady”-vel találkozhatunk a történelemben, aki azon kívül, hogy férjének méltó s hű társa volt, még nagy politikai hatást is gyakorolt környezetére. Zichy Antónia mindenképpen ilyen asszony volt, sőt, azt gondolom, abszolút méltó arra, hogy ő viselhesse a „first first lady” címet. Tóni története azt mutatja meg, hogy hogyan lehet politikai vagy személyes befolyásunkat növelni akkor is, ha a jogi-társadalmi berendezkedés erre elvileg kevés lehetőséget ad. Így a „first first lady” története példaértékű lehet mindenkinek, aki az eleganciát a radikalizmussal ötvözve kíván egy új világ úttörője lenni.
Csaba Bálint XI. A
Források:
Molnár András: Viam meam persequor, Batthyány Lajos gróf útja a miniszterelnökségig, Osiris, Budapest, 2007.
Gergely András: Batthyány Lajos a reformellenzék élén. In: Gergely András: Egy nemzetet az emberiségnek. Tanulmányok a magyar reformkorról és 1848-ról. Budapest, 1987, 259-287.
