A Reformkor hazánk történelmének egyik legszínesebb és érzelmileg pezsgő időszaka: új újságok születnek a semmiből, közéletté lesz a politika, Széchényi reformprogramjait könyvekbe öltözteti s mindez a bosszús udvar tekintete előtt.

 

A hazai élet sodrását mutatja, hogy még Hans C. Andersen is felbukkan az újonnan alapított kaszinóban és ott komoly irodalmi beszélgetésekbe kezdvén rajongva beszéli el, hogy Széchényi lovakról írt könyvét már dán fordításban is elérheti Dánia értelmiség.

 

Budapest vagy akkori nevén Pest-Buda városa, már az előző korszakoktól nagyban eltérő képet mutat sokkal modernebb, tele új épületekkel, új kiadókkal. A város egy szintre kerül a kor nyugati fővárosaival s a politikai élet színhelyévé válik. S ahol az élet pezseg, ott teret kap az irodalom is: fiatal írók, költők többnyire újságíróként kezdik pályájukat és ezek az újságok válnak a társadalmi élet színterévé.

 

„Az ész az isten, amely minket vezet”.Tükrözve a reformkor politikai irányzatait az irodalomban a liberális-hazafias áramlat dominált, melynek legfőbb fóruma a Vörösmarty-Bajza-Toldy triumvirátus által vezetett Athenaeum. Az 1837-ben alapított Berzsenyi-mottóval megjelenő újság közölte a nyugati országok – köztük Amerika és Anglia - politikai folyamatait, útleírásokat, újonnan megjelenő hírlapi tárcákat (tollrajzokat), a legújabb és a legkiválóbb költők verseit, Bajza István főszerkesztése alatt. Az újság forrongó liberális hangneme komoly bosszúságot okozott a császáriaknak, ám egy-két besúgói jelentés még nem volt elég komolyabb lépés megtételéhez.

 

Legnagyobb tiszteletet elért költője volt Vörösmarty (1800-1855), aki egy rendőri jelentés szerint „vigili oculo tenendos” azaz éber szemekkel figyelendő volt. Közéleti költészetének egyik legnagyobb (máig kitartó) visszhangot kiváltó műve a Szózat, vagy ott van még a Guttenberg albuma, egy tizennégy soros demokrata hitvallás. Helyenként szinte utópista-szocialista hangnemet is érezhetünk egyes verseiben. Másutt a ’46-os lengyel forradalom leverésének árnyékából feldereng a mi ’49-es eljövendőnk. Tóth Dezső szavait idézve: „A költemény pesszimizmusában végső soron a nemesi liberalizmus alapvető dilemmája jelenik meg, zsarnokgyűlölet és osztályfélelem… De mennél mélyebbre száll alá a költemény az efölött érzett kétségbeesésben, annál inkább sugallja az érdekegyesítés szükségességét”.

 

Szintén az Athenaeumhoz tartozik a második legolvasottabb költő a jobbágysorból bencés egyházi elöljáróvá emelkedő Czuczor Gergely (1800-1866) volt. Hankiss János mondta találóan, hogy „Vörösmartyval kivette a részét a magyar közönség hazafias átképzéséből”. Czuczor megalkuvás nélküli haladó gondolkodású magyar költő volt, következesen írt, komoly népművelő tevékenységet végzett. A Rossz gazdálkodók és a Tanulj, hogy boldogulj c. könyveiben a jobbágyokhoz szólt és ugyanennek a csoportnak megszólítására és irodalmi életbe való bevonására írta a Paprikás versek-et és a Magyarok Krónikájá-t. Írt továbbá az angol eszmei fejlődésről (Szellemi mozgás Angliában), írt George Washingtonról életrajzot és egy félkész magyar értelmező szótárt.

 

Az Athenaeum írói közé tartozott még Vajda Péter(1808-1846), akiről Petőfi versben emlékezett meg, a császári börtönt megjáró novellista Kuthy Lajos(1813-1864) – Amerikában játszódó Fehér és Fekete c. drámáját akár a magyar nemes-jobbágy kapcsolat párhuzamaként is lehet értelmezni -, ott van még továbbá a konzervativizmust A peleskei notárius c. művéban kifigurázó Dálnoki Gaal József és a kiváló kritikus Szontágh Pál.

 

A liberális szellem mellett szinte eltörpül a konzervatív írói csoportosulás. Ehhez tartozik az ízig-vérig császárhű nemes Petrievich Horváth Lázár által szerkesztett Honderű vagy a Csató Pál (1804-1841) által Pozsonyban megjelenő Hírnök de ott van még a Munkácsy János által működtetett Sürgöny is. Csató Pál a Hírnökben támadja az Athenaeumot s köréje csoportosul a konzervatív-reakcionárius kör, így Csató lesz Bajza ellenpólusa a társadalmi életben.

 

A két csoportosulás közt meghúzódott egy jelentős derékhad, ehhez tartozott például Garay János (1812-53) aki elsőként nemesíti az általa még találóan tollrajzoknak nevezett hírlapi tárcát, de költészete is oly megnyerő, hogy a ’49-es rabok meghallván rossz anyagi helyzetét saját rabpénzükből küldenek neki. Szintén nem csatlakozott egyik irányzathoz sem Kovács Pál (1808-1866), aki mégis fontos szerepet töltött be, hiszen kiírt több nagyérdemű tanulmányi pályázatot, tagja volt mind a Tudományos- mind a Kisfaludy-társaságnak és ő az első aki magyar nyelven adja be orvosi disszertációját, fontos lépést téve ezzel az újjászületésben lévő magyar nyelv ügyében.

 

Érdemes még szót ejtenem a kor Erdélyének irodalmáról. Említeném Sepsiszentiváni Szentiváni Mihályt(1813-1842), a kor egyik legjelesebb széppróza-mesterét aki kéziratban tudósított az erdélyi országgyűlésről, késöbb az erdélyi társadalmi-politikai helyzetről és közállapotról írt úgymond leleplező cikket.

 

Újabb fellendülést hoz a közéletbe az 1841-es cikkpárbaj Kossuth, Széchényi az ehhez csatlakozó Dessewffy között. Elsőként Kossuth (1802-1894) kiadja az első Pesti Hírlapot ezzel elemi erejű rengést keltve a magyar köztudatban, nem kellett visszhangjára sokáig várni, hiszen Széchényi (1791-1860) hamarosan felelt neki a Kelet Népében, majd a vitához csatlakozik a pártjának a Világ nevű lapot megszerző Dessewffy Aurél (1808-1842).

 

Az újságírásnak ezen új korszaka sok új újságnak adott teret, mint például a Batthyány által szerkesztett Életképek vagy a még a megszűnő Athenaeumnál is radikálisabb Pesti Divatlap. A megújult sajtóviszonyok a kiéleződő társadalmi életet tükrözik. Az új helyzetben egy új irányzat formálódott: a centralisták. Legfőbb irodalmi szóvivőjük Eötvös József (1813-1871), aki a most már Szalay László keze alá tartozó Pesti Hírlapba ír. Centralista ideológiája, miszerint a vármegyén alapuló gazdasági rendszer a haladás gátja, remekül tükröződik a Falu jegyzőjében. Ezen műve komoly visszhangot kelt Európában, Angliában még a Dickens által szerkesztett újság is cikkezik róla. Másik sokatmondó műve a Magyarország 1514-ben ami Dózsa György által szított lázadást a nemzeti felfogással szemben álló liberális polgári megmozdulás jelképeként hozza a köztudatba. Rendkívül jól jellemzi a művet a belőle vett idézet: „Nincs többé osztálykülönbség…Nemes és polgár, úr és szolga, paraszt és nádor ezentúl mind egyenlő lesz.” Ehhez a körhöz tartozik továbbá a szomorú végzetet szenvedő Teleki László, aki Kegyenc c. művében a római múltba vetíti bele a magyar politikát.

 

Láthatjuk, hogy az irodalom milyen pontos tükre a Reformkor társadalmi életének, ezzel együtt politikájának. Egy pontos és érzékeny receptor ami a legkisebb változásra is érzékenyen reagál – ami persze a korszak zseniális íróinak, azok lángeszének és hazafias szívének köszönhető.