-         helytörténet -

 

 

 

     Magyarország történelmében az 1944 őszétől 1945 tavaszának végéig tartó időszak cselekményekben gazdag, de mégis tragikus volt, mind az államvezetésre, mind az országlakókra nézve. A nyilas hatalom határokat nem tűrve számolt le mindazokkal, akikről úgy gondolták, hogy a rendszer ellenségei mégpedig nemtől, kortól és vallási hovatartozástól függetlenül. Teret nyert a nácizmus, a Magyarországon élő zsidó lakosságnak életbemaradási esélye nagyon alacsony volt mindannyiukat a koncentrációs táborok réme ragadott el. Ennek a helyzetnek a beálltát előre tudni lényegében nem lehetett, csak sejteni, vagy esetleg valamiből kifolyólag érezni. Kelemen Krizosztom, Pannonhalma akkori főapátja is ebben a helyzetben volt. Teret adva sejtésének, 1944 nyarán egy olyan sorsdöntő folyamatot indított el, melynek következményeképp emberek százainak változtatta meg életét. De talán ne ugorjunk ennyire előre az időben. A 40’-es években Pannonhalma és környéke közkedvelt vadászterület volt előkelő, bizonyos esetekben külföldi vendégek számára. Ilyen célból járt a környéken egy bizonyos svájci kereskedelmi attasé, név szerint Born Frigyes. Ilyen alkalmakkor a svájci gyáros vendéglátó házigazdája dr. Szalay Albert OSB, jószágkormányzó volt, aki nem mellesleg a főapát úr teljes bizalmát élvezte. Kettejük között érlelődött meg az a gondolat, hogy Pannonhalmát valamilyen úton-módon meg kell védeni a jövő kellemetlenségeitől. Terveiket később Krizosztom főapátnak is felvázolták, aki pár héttel később elfogadta azt, és teljes titokban kezdték el ekkor a szervező munkát.[1]

 

     Az ezt követő hetek teljes nyugalomban teltek, csupán október elején kezdett el fokozódni a helyzet. 1944. október 8-án tudta meg Nagy Vencel OSB, hogy gróf Eszterházy Móric megszerezte a Vöröskereszt védelmét csókvári birtoka számára. Ekkor vetődött fel benne a gondolat, hogy így talán egész Pannonhalmát meg lehetne menteni. Október 10-én Nagy Vencel Born Frigyesnél járt, aki nem mellesleg a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti megbízottja volt, és abban állapodtak meg, hogy Pannonhalma mihamarabb kérni fogja a Vöröskereszt védelmét. Október 11-én hivatalosan is felkérte a Vöröskereszt Pannonhalmát, hogy lépjen be[2], és ekkor lépett be a megállapodás előkészítésébe Jámbor Mike OSB, alperjel. Az ő feladata volt a szerződéskötés jogi úton történő véghezvitele. Október 12-én Henney Gusztáv külügyminiszter előtt kijelentette a Rend nevében, hogy Pannonhalma gyermekmenhelyet vállal és helyet ad a Nemzetközi Vöröskeresztnek. Másnap, október 13-án írta alá az egyezmény Kelemen Krizosztom főapát és Born Frigyes megbízott.[3] Ennek az események drámai és valamilyen szinten tragikomikus jellege abban rejlik, hogy a két fél mit sem tudva a két nappal későbbi eseményekről, pontosan ebben az időpontban tették meg az utolsó lépéseket az ügy érdekében. Ha mindez csupán néhány nappal később, Horthyék kiugrási kísérlete, és a nyilas hatalomátvétel után történik, a szerződést nem lehetett volna megkötni. Ezen esemény kialakulásban legnagyobb szerepe talán a főapát úrnak volt, aki határozott volt a bizonytalanságban, és aki nem félt jó diplomata módjára, baráti úton elintézni az ilyen óriási fontossággal bíró ügyeket. Sok olyan lépést is megtett, ami valójában alkotmányos keretek között megengedhetetlen volt, ő volt az a személy, aki vitathatatlanul kész volt az önfeláldozásra is.

 

     Mindezek alapján tehát Pannonhalma 1944. október 13.-tól bizonytalan ideig a Svájci Vöröskereszt oltalmát élvezte. Október 14-én este megérkezett Born Frigyes,[4] aki azonnal megkezdte vezetői működését a gyermekmenhelyen. Az első komolyabb történés október 20-án volt, mikor 40-50 árva, vagy szüleitől elszakított gyermek érkezett a menhelyre.[5] Talán itt érdemes megemlíteni, hogy az apátság már ekkor korszerű berendezésekkel volt ellátva, működtek rendelők, orvosi segédeszközökkel ellátva, ahol a menhely működésének ideje alatt, dr. Bakay Lajos orvos hozzávetőlegesen 120 műtétet végzett el, melyek közül 30 volt életmentő beavatkozás. A halálesetek száma, a körülményekhez képest alacsony volt, „csupán” 10, melyeknek nagy része aknarobbanás következménye volt, ezeknek a férfiaknak az életét megmenteni már nem lehetett. Mindezek mellett a születések száma 9 volt, ami azért volt érdekes, mert azelőtt Pannónia szent hegyén gyermek nem született. Az első két újszülöttet a főapát keresztelte meg, a további esetekben viszont ezt a jogot átadta Vályi Hugó OSB atyának. A konyha, annak felszerelése is fejlett, korszerű volt, az állandó jellegű menekültek összesen több mint 65000 napi teljes ellátásban részesültek, azaz egy menekültre átlagban 85 nap jutott, tehát csaknem 3 hónap. Csak hogy az arányokat világosan lássuk, az előbb említ mennyiségből egy embert 180 teljes évig lehetne ellátni. Mindezekhez hozzájárul az a kb. 12000 egytálétel, amit a márciusi előrenyomulás során osztottak szét az átmenő menekültek között. A tisztánlátás kedvéért, viszonyítási szempontból mindezek mellett meg kell említeni, hogy ténylegesen hány állandó jellegű, és hány átmenő menekült élvezte a fent említett javakat. 760 állandó jellegű menekültet tartottak számon, akikbe nem tartoztak bele a Szent Benedek-rend tagjai, illetve azok a személyek, akik régebbóta a kolostorban vagy a diákotthonban laktak, illetve esetlegesen azok, akiket nem tudtak feljegyezni. Ezek között túlnyomórészt gyermekek voltak (418), azonban voltak felnőttek is, többnyire anyák (220), irgalmas rendi és bencés nővérek (52), illetve fekvő betegek (70). A 418 gyermek között jelen voltak 3 éven aluliak (47), óvodás korúak (63), elemista leányok (41), elemista fiúk (58), 10 éven felüli leányok (72) és végül 10 éven felüli fiúk (137). Vallási hovatartozás szempontjából a 760 állandó jellegű menekült közül 85 volt protestáns, 22 ág. ev. és 63 református. A menhelyen lakók ellátására több varroda és cipészműhely működött, ahol több mint 500 cipő fordult meg és kerek 520 új ruhadarab került kiosztásra a menhely szegény sorsú lakói közt. Ha mindennek az anyagi hátterét szemléljük, akkor az derül ki, hogy érkeztek hozzájárulások készpénzben kb. 120000 pengő értékben, amiből 26000 pengő pénzsegély formájában került kiosztásra, élelemben liszt, zsír, cukor, füstölt hús, stb. formájában[6], illetve november 20-án a Magy. Ált. Kőszénbánya Rt. nagyarányú szénmennyiséggel támogatta a Diákotthont és Főmonostort.[7] Ezek óriási számok, viszont ezek sem pénzkiadásban, sem élelemben, sem pedig egyéb téren nem érték el a kiadásoknak és a fogyasztott mennyiségnek az egynegyed részét.[8] Ebből is látszik, hogy az apátság és maga a főapát milyen anyagi és lelki áldozatokat hozott, hisz mindezek mellett rekollekciókkal, istentiszteletekkel és könyvtár-látogatási lehetőséggel segítették a menekültek lelki és szellemi fejlődését.

 

     Ezek száraz számok és adatok, de szépen szemléltetik azt a helyzetet, amibe az apátság egyik pillanatról a másikra belekerült, és amit szinte hiba nélkül át is hidalt. Az első figyelemre méltó történés a Svájci Vöröskereszt oltalma alatt levő gyermekmenhely életében az volt, mikor október 25-én váratlanul megjelent Pannonhalmán a Gestapo (feltételezések szerint a főapát magyar közéletben való exponált részvételéért). Házkutatást tartottak, mely során Vörös János honvéd vezérkari főnököt keresték óriási apparátussal, ám eredménytelenül.[9] Nem csupán szomorúan és a veszélytől rettegve élték életüket az ott tartózkodók, hisz Brunschweiler sokat tett azért, hogy a menekültek számára otthonos környezetet alakítson ki. Erre példa, hogy 1945. január 28-án ünnepséget tartottak, mely során Brunschweiler zongorázott, Mécs László szavalt és Gál Geláz atya hegedült.[10] Csaknem két hónappal később újabb negatív hatású történés bolygatta fel a menhely életét. Március 8-án a Számonkérőszék emberei jelentek meg Pannonhalmán és ezután négy napot töltöttek ott. Ezt követően pár héttel Szálasi Krizosztom főapátot más főpapokkal együtt magához rendelte, de a kitűzött időpontban való megjelenést a főapát expressis verbis sürgönyileg megtagadta. Erre válaszul elfogató parancsot adtak ki ellene és rendeletbe adták a pannonhalmi értékek lefoglalását, viszont az e célra kiküldöttek később dolgavégezetlenül tértek vissza.[11]

 

     A menhely életéhez kapcsolódik, hogy fenntartását, igazgatását nem csupán Brunschweiler és Krizosztom főapát végezte. Hatalmas szerepet vállaltak még a szerzetesek, novíciusok, köztük Vályi Hugó OSB, Nagy Vencel OSB és Danczi Villebald OSB, aki szlavisztikát végzett az egyetemen, és ő volt az egyetlen, aki meg tudta magát értetni az orosz tisztekkel, akkor a novíciusok, a későbbi Modeszt és Godofréd atya. Rajtuk kívül meg kell említeni még a főapát két bizalmasát, Torda Lajost, aki akkor a portás volt, és Jékei Lászlót, egy helybéli birtokos, aki akkori életének túlnyomó részét az apátság területén töltötte, segítve az ottaniak munkáját. Torda Lajos bácsi egy filmbéli riportja során egy érdekes történetet osztott meg a riport készítőjével. Egy nap egy levente korú gyermek érkezett a menhelyre, segítségért menedékért könyörögve. Elmondása alapján orosz tisztek karmai közül menekült meg, mégpedig úgy, hogy halottnak tetetve magát kidőlt a sorból, majd ezt követően a veszély elmúltával egészen az apátságig gyalogolt. Lajos bácsi ekkor elment a főapáthoz jelenteni az esetet, aki értelemszerűen segítséget nyújtott a gyermek számára, egy üres szobában akarta elhelyezni. Ám Lajos bácsi ezt nem engedte, saját oltalma alá helyezte a fiút, a szobájában biztosított neki lakhelyet. A történtek után nem sokkal újabb házkutatás sújtotta a menhelyet, és ekkor a fiút, Grósz Gyurit, aki később Geréb Györgyre módosította nevét, el kellett rejteni. Lajos bácsi ezt meg is tette, egy kétszárnyú ajtó mögé rejtette, melyet egy kép takart, és ahol a gyermek egy órát töltött, mozdulatlanul, halálos feszültségben. A veszély elültével előjött és közvetlenül Torda Lajos bácsihoz ment, és szó szerint azért könyörgött, hogy ilyet többé ne tegyen vele, mert ő ezt még egyszer nem fogja kibírni.[12] Ez a történet szemléltető példa arra, hogy mit művelt a nácizmus és utána a nyilas hatalom a gyermekek körében, nemcsak fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg egyaránt. Ezek alapján bátran ki lehet jelenteni, hogy az apátság belső élete feszült, néhol veszélynek kitett volt, ám mégis színes és mozgalmas légkör jellemezte, amit az ott élő emberek, menekültek és gondozók alakítottak ki. Külsejét tekintve is megváltozott az épületegyüttes. A diákotthon tetején elhelyezték az „Internati” feliratot, mely jelezte, hogy ott internátus működik, az apátság, bástyával szembeni épületén pedig a Vöröskereszt zászlója lebegett. A főbejárat fölött egy francia nyelvű tábla tudósította a látogatókat, hogy a hely védelem alatt van, demilitarizált övezet. Ezen pár nap történései láthatólag nagy mértékben felbolygatták a főapátság és a diákotthon életét, a nyugodt, szerzetesi légkört egy új, feszült, szegényes és mozgalmas környezet váltotta fel.

 

     1945. március 24-én újfent felborult a menhely megszokott élete. A rendtagok épp a Rostaházy-szőlőben metszettek, mikor megjelentek az égen az első orosz felderítő repülők.[13] Félelem és feszültség lett úrrá a menhely és az apátság lakói között, megkezdődött az ostrom. Néhány nap leforgása alatt 2000 gyermek, leány és asszony érkezett a menhelyre, mint átmenő menekültek.[14] Megteltek az apátság termei, szobái és folyosói, szalmamatracok lepték el a kerengőt, minden felhasználható helyet igénybe vettek, hogy ennek az óriási tömegnek menedéket tudjanak adni. Még maga a főapát is helyet biztosított saját lakosztályában, ő maga csak a hálótermét használta, dolgozószobájába és ez egyéb termeibe pedig néhány rendtag költözött be, hogy az ő szobáikban is el lehessen helyezni menekülteket. Március 27-én erősödött az ágyúszó, 17 ágyúlövés érte az apátságot, többek között a bazilika tornyát, de komolyabb kár nem keletkezett. Megjelentek az első oroszok, ekkor Dénes atya társai körében távcsővel végignézte, hogy levették a német fölírást, és feltették a korábban elkészített orosz feliratot. Ágyúkat állítottak fel a várkerületre, de később a Vöröskereszt fellépésére eltávolították őket, arra hivatkozva, hogy Pannonhalma hivatalosan demilitarizált övezet. Ez a március 24.-től április 7.-ig tartó időszak volt tekinthető a legnehezebbnek a menhelyre nézve. Több mint 2000 embert láttak el nap mint nap, ekkor csupán napi egyszer volt meleg étel felszolgálva[15], de az embermennyiséget figyelembe véve ez még így is óriási teljesítménynek tekinthető. Április 7-én elült a veszély, az ostromnak vége szakadt. Április 15-én az oroszok elvitték az élelmet Pannonhalmáról, de ekkorra már redukálódott az ott élők emberek száma. Április 26-án Brunschweiler a zwingliánus vallásról a katolikusra tért át, a hitvallást a főapát úr kezébe tette le, majd másnapáldozott. Két napra rá az oroszok bocsánatot kértek a rekvirálásért, kiengesztelés gyanánt még Brunschweiler korábban elvitt autóját is visszavitték. Pannonhalmán egyik pillanatról a másikra megélénkült a légkör. Megüresedtek a folyosók, hiányoztak az emberek, akik a rendtagok életének a részét képezték csaknem fél évig. A példaképpé vált Brunschweiler június 11-én „távozott”, feltehetőleg nem önként, orosz fogságba került. Június 28-án érkezett a hír, hogy szabadon engedték.[16]

 

     Így vált hőssé, példaképpé az egykori svájci kereskedelmi attasé, a „világ igaza”, aki megkeresztelkedése során, a bencés rend alapítója után a Benedek nevet kapta (Eduard Benedek Brunschweiler), és így vált a történelem meghatározó alakjává, Pannonhalma talán leghíresebb főapátjává Kelemen Kriszosztom OSB, mint az önfeláldozás és felebaráti szeretet megtestesítője.

     

 

VÁRSZEGI Imre Asztrik OSB: Kelemen Krizosztom (1929-1950). Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége. Budapest, 1990.

 

BOROS István: Azilum a Hegyen. Magyar Nemzet, 1984. dec. 18.

 

 

Bencés Főapátság Levéltára. Főapáti Levéltár. 1944/1945

Bencés Főapátság Levéltára. Perjeli Levéltár. Perjeli napló. 1945

Bencés Főapátság Levéltára. Főapáti Irattár. 1295/1945

Dubai Pálné levele Dr. Szennay András pannonhalmi főapáthoz, 1984 dec. 20. BK 632/III. (másolatban)

Vályi Hugó OSB rektor levele, 1945. jún. 22.

 

 

Gábor Pál: Pannonhalma 1944 c. film

Siklósi Sz.: Menedéket adó váram c. film