Krénusz Ákos, 2010

 

 

 

     A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) óriási sokk volt az első világháború harcai során megfáradt, a saját állami önállóságát még csak kereső magyar államnak. Az ország területe 325 000 négyzetkilométerről 93 000 négyzetkilométerre csökkent. A lakosság pedig 20,8 millióról 7,9 millióra esett vissza. (Az elcsatolt területeken élő népességből 3,3 millió volt magyar.)[1] Ráadásul az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásából születő új utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) kifejezetten elutasító és militáns viselkedést tanúsítottak Magyarország ellen.

     A békeszerződés következményei természetesen a katolikus magyar egyházat is érintették. Ebben a dolgozatban arra próbálom keresni a választ, hogy a háború utáni helyzet milyen hatással volt a vatikáni és a magyar diplomáciára, valamint, hogy az ezeréves egyházmegyerendszer milyen változásokon ment keresztül.

 

 

    A magyar egyház megőrizte különállását a Habsburg Birodalmon illetve később az Osztrák-Magyar Monarchián belül, s függetlenségének fő képviselője az esztergomi hercegprímás volt. Ám az uralkodó személye közös volt, ezért az Apostoli Szentszék nunciust csak Bécsbe küldött, igaz azonban, hogy a bécsi apostoli követ megbízatása a magyar egyházra is kiterjedt.[2]  

     Magyarország kiszakadása a monarchiából azonban új helyzetet teremtett. A szuverén Magyarország hercegprímása, Csernoch János értesítette a bécsi nunciust, hogy a Károlyi-kormány diplomáciai kapcsolatot szándékozik felállítani a Vatikánnal. A Szentszék örömmel fogadta a megkeresést és hajlandónak mutatkozott kiépíteni az összeköttetést, azonban ennek megvalósítását, két dologhoz kötötte, az elsőként azt kérték, hogy az ország rendelkezzen legitim állam- és kormányfővel. Második feltételként pedig a nemzetközi béke megkötését támasztották, vagyis az új állam nemzetközi tisztázásáig elhalasztották.[3] 

     A béke megkötése után a kapcsolatok felvételének üteme jelentősen felgyorsult. Az ország első szentszéki követének Somssich Józsefet nevezték ki, aki megbízólevelét 1920 júliusának végén adta át XV. Benedek pápának. Ezzel hivatalosan is megnyitotta a vatikáni magyar követséget. Az első budapesti nuncius, Lorenzo Schioppa két hónappal később érkezett meg Budapestre. A nunciatúra számára József főherceg Dísz tér 4-5 szám alatti palotáját vásárolták meg és újították fel. 1920-ra tehát sikerült létrehozni a kétoldalú magyar-szentszéki kapcsolatokat. Amivel a Vatikán egyrészt az önálló magyar állam, másrészt a bécsi nunciatúrától független katolikus magyar egyház létrejöttét ismerte el.

 

     A békében az országnak új határokat szabtak, melyek magától értetődően nem követték az egyházmegyék határait. Az ország (Horvátországgal együttesen) 30 egyházmegyéjének mintegy fele teljes egészében kívül került a trianoni határokon. Az esztergomi érsekség területéről a nyitrai, a besztercebányai, a szepesi latin és a munkácsi görögkatolikus egyházmegye került át maradéktalanul Csehszlovákiába. A zágrábi metropólia egésze a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részévé vált. A Gyulafehérvár-fogarasi (Balázsfalva) görögkatolikus érseki tartomány is az új országhatáron kívülre esett.

     Magyarország területén belül csak négy egyházmegye maradt meg érintetlenül, ezek az alábbiak: Veszprém, Székesfehérvár, Vác, illetve az egri érsekség. Az új államhatárok a többi egyházmegyét két vagy három részre vágták.

     Az érsekségek közül kétségtelenül az esztergomi érsekséget érte a legnagyobb veszteség. 493 plébániája közül 404 került át Csehszlovákiába, amik közül 125 tisztán magyar ajkú volt. A besztercebányai és nyitrai püspökség egész kiterjedésében, az esztergomi pedig szinte teljesen átkerült a határon túlra. Ez történt a szintén Esztergom alá tartozó eperjesi, munkácsi és hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegyével is. Ezzel szemben pécsi egyházmegye 206 plébániájából csupán 28 hullott ki a pécsi püspök fennhatósága alól. Az újonnan megállapított határok a szombathelyi egyházmegyét három részre osztották, plébániái közül 57 került át Ausztriába, a győri püspökségből ennek csaknem kétszerese 99 plébánia jutott ugyanerre a sorsra. A burgenlandi 57+99 plébániából 1922-ben állították fel a Burgenlandi Apostoli Kormányzóságot.

  Ha Budapest nem tartozott volna hozzá teljesen életképtelenné vált volna.[4] Ezeken a területeken fokozta a problémákat, hogy a csehszlovák állam kiutasította országa területéről a nyitrai és besztrecebányai püspököt, valamint a nagyszombatiérseki helynököt. Ez nyilvánvalóan sértette az esztergomi hercegprímás joghatóságát, aki felemelte a szavát a történtek ellen, ám ez semmit ne változtatott a helyzeten. Végül 1921-ben állították fel a nagyszombati apostoli kormányzóságot, amit közvetlenül a Szentszék alá rendeltek.

     Az egri érsekség joghatósága alá tartozó püspökségek közül a szepesi teljesen, a rozsnyói, kassai és szatmári pedig többségében került külföldre. A szatmári püspökség ráadásul három részre szakadt. 42 plébániája Csehszlovákiához, 45 a székhelyjel, Szatmárnémetivel együtt Romániához tartozott Trianon után s egy kis 16 plébániából álló csonk maradt Magyarország területén belül. 

     A kalocsai érsekség területén levő erdélyi püspökség teljesen Romániához került. A nagyváradi püspökség több mint fele a székhellyel együtt jutott a román állam fennhatósága alá. A csanádi püspökség különös helyzetbe került. A román, magyar, és szerb-horvát-szlovén határ ugyanis három részre osztotta. Az itteni helyzetet bonyolította, hogy a Temesváron székelő Glattfelder Gyula püspököt a román hatóságok kiutasították, s ő székhelyét ideiglenesen magyar területre, Szegedre tette át, amit a Vatikán meg is erősített.[5] Magának a kalocsai érsekségnek is jelentős területe került a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, ugyanis csupán 33 plébániája maradt, míg 89 a határ másik oldalán helyezkedett el.

     A Szentszék a magyar főpapság igényeinek megfelelően, a lehető legtovább igyekezett fenntartani a békeszerződés után kialakult helyzetet[6]. Amelyben a magyar püspökök a határontúli területeket megpróbálták vikáriusok kinevezésével kormányozni. Így ahol valamilyen konkordátum vagy szerződés miatt a disembratio bekövetkezett, ott sem hoztak létre új teljes jogú püspökségeket, hanem ezek helyett apostoli kormányzóságokat alakítottak, ám ezeket is az eredeti határok megtartásával. Ráadásul ezeket nem rendelték más érsekségek hatósága alá, hanem közvetlenül a Szentszékhez tartoztak. [7]

     A békeszerződés után kialakult helyzet valójában kétszer változott meg. Először bizonyos területek visszacsatolása után a magyar egyházkormányzat újra könnyen és gyorsan berendezkedett, hogy aztán a háború után vissza is térjen a trianoni határok mögé. A második változás már csak a XX. század utolsó évtizedében következett be. Egészen pontosan 1993-ban, amikor rendezték a magyarországi egyházmegyéket és a határon túlikat is átengedték a szomszédos államok egyházkormányzatának.