Hunyady Márton:
Pannonhalma millenniuma és II. János Pál pápa látogatása a korabeli sajtó tükrében
 
1996-ban ünnepelte a Pannonhalmi Főapátság fennállásának 1000. évfordulóját. Erre az alkalomra idelátogatott többek között II. János Pál pápa is. Dolgozatomban megpróbáltam a millenniumi ünnepség eseményeit, leginkább a pápalátogatást egy egyszerű, újságokból tájékozódó ember szemével nézni, napi-, esetleg heti- vagy havilapokat forrásként használva.
A Pannonhalmi Főapátság könyvtárának egyik feladata a sajtófigyelés, azaz a pannonhalmi eseményekkel, Pannonhalmával kapcsolatos újságcikkek gyűjtése. A millenniummal és a pápalátogatással kapcsolatos cikkek két vaskos dossziéban találhatók, ezeket használtam fel dolgozatom elkészítéséhez.
 
A millennium
Pannonhalmára 996-ban érkeztek az első bencések, ennek 1000. évfordulójára az apátságot újjáépítették.[1] A felújításra, amire 1979 óta készülnek, eredetileg 270 millió forintot szántak.[2] Az építkezést el is kezdték 1984-ben,[3] szakértők szerint viszont „1,2 milliárd forintra lenne szükség” az épületegyüttes teljes megújulásához.[4] A rekonstrukció során „értékes régészeti leletek is előbukkantak”.[5] A millenniumi ünnepségek 1996. március 21-én, Szent Benedek ünnepén kezdődtek, és november 11-ig, Szent Márton ünnepéig tartottak.[6] A „Mons Sacer – Pannonhalma 1000 éve” c. kiállítást Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg,[7] novemberig 200 ezer belföldi és külföldi látogató járt Pannonhalmán.[8]  Az ünnepségsorozat programjai közül kiemelendő II. János Pál pápa látogatása (szeptember 6–7.) és a keresztény egység napja (szeptember 14.), amikor III. Schenoudah kopt pápa, Alexandria pátriárkája járt Pannonhalmán.[9]
 
A pápa meghívása
II. János Pál pápa előtt egyetlen alkalommal járt Magyarországon a katolikus egyház feje: IX. Szent Leó pápa 1052-ben, Pozsonyban, amikor I. András király segítségül hívta III. Henrik német-római császár támadásának megakadályozására.[10] II. János Pál pápa korábban egy alkalommal, 1991-ben Magyarországon járt. Ismételt meghívását „Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát kezdeményezte”,[11] ugyanekkor meghívták II. Alekszij orosz pátriárkát is, hogy Magyarországon, egy, az egyházszakadás előtt alapított monostorban, Róma és Moszkva között félúton történjen meg a pápa és a pátriárka találkozója. Göncz Árpád köztársasági elnök 1995-ben „vatikáni látogatása alkalmával (február 9.) hivatalos meghívást tolmácsolt a pápának”,[12] majd azt március 28-án írásban erősítette meg.11 Göncz Árpád szerint „a meghívást a pápa természetesen elfogadta”,[13] a Vatikán pedig „II. Alekszij részvétele esetén hajlandó a találkozóra.”[14] A pápa 1995 novemberében levélben közölte, hogy 1996 júniusában reményei szerint Magyarországra látogat.[15] Január 15-én a Vatikán „közölte, hogy nem Pannonhalmán kerül sor II. János Pál pápa és II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok pátriárkájának tervbe vett találkozójára.”[16] A pápalátogatásnak még januárban ki lett tűzve a konkrét időpontja: „II. János Pál pápa június 20-án érkezik Pannonhalmára, ott tölti az éjszakát, majd 21-én egy Pannonhalma és Győr közötti hatalmas mezőn tart szentmisét.”[17] Horn Gyula miniszterelnök közölte, hogy „ha az időpontban változás történik, abban szerepet játszik a pátriárkával való találkozás lehetősége”.[18] A találkozót később tényleg elhalasztották, az új időpontot április 19-én az apostoli nunciatúra jelentette be: „A magyarországi apostoli munciatúra [sic] pénteken hivatalosan közölte, hogy II. János Pál pápa szeptember 6-án érkezik hazánkba, és 7-én utazik haza.”[19] A szeptemberi időpontot az olasz hírügynökség is úgy értékelte, hogy a halasztás „a találkozóra való készség jelzése Moszkvának”.[20]
 
A pápa látogatásának végleges programját június 12-én hozták nyilvánosságra. Ekkor még „II. János Pál és II. Alekszij orosz pátriárka lehetséges pannonhalmi találkozóját Angelo Acerbi érsek, apostoli nuncius sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, mert a magyar főpapok meghívólevelére eddig még nem érkezett válasz.”[21] A bécsi Kathpress katolikus hírügynökség július 2-i értesülése szerint „II. János Pál pápa és II. Alekszij pátriárka nem találkozik szeptemberben Magyarországon.”[22] Ennek ellenére a júliusi „programban lévő kétórányi »lyuk« azt a feltételezést erősíti, hogy a Vatikán nyitva hagyja a katolikus egyházfő és II. Alekszij moszkvai pátriárka pannonhalmi találkozójának lehetőségét.”[23] A találkozó végül mégsem jött létre, mert „az orosz ortodox egyház feje a szent szinódus tagjainak többségi akaratát elfogadva két napja [1996. júl. 18.] lemondta a szeptember 6-7-ére tervezett pannonhalmi találkozót.”[24]
 
Előkészületek
A pápa látogatását rengeteg biztonsági intézkedés előzte meg, mivel a „pápa a világ legveszélyeztetettebb személye” volt 1996-ban.[25] Júliusban például egy nemzetközi kongresszust tartottak Győrben, ahová meghívták a korábban a pápát fogadó országok rendőrségeinek képviselőit.[26] Szeptember 5-én megtartották a biztosítás főpróbáját, ami rendben zajlott le.[27] A pápalátogatás alatt a kijelölt területeken tilos volt az alkoholfogyasztás és a hulladékok tárolása, a környező utcákban parkolási tilalmat rendeltek el, az ott engedély nélkül tartózkodó autókat elszállították.[28] A két nap alatt összesen 3555 rendőr vett részt a biztosításban.[29] Győrben, az ipari parkban külön oltárt állítottak fel a mise számára. Ennek keresztjét augusztus 22-én áldotta meg Pápai Lajos megyés püspök,[30] majd azt daruval emelték be a helyére.[31]
 
A pápa látogatása
A pápa Ferihegyre érkezett repülőgéppel, itt köszöntötte őt többek között Göncz Árpád köztársasági elnök és Horn Gyula miniszterelnök.[32] Innen helikopterrel Pannonhalmára repült, ahol a sportpályán szállt le. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát társaságában a pápamobilról integetve indult fel a főapátságba, ahol a bencés közösség, valamint bencés diákok várták. Itt a közösséggel együtt ebédelt, majd találkozott Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Utána meglátogatta az idős és beteg szerzeteseket a Szent Adalbert otthonban.[33] Este hét órakor a pápa részt vett a vesperáson a pannonhalmi bazilikában. A bencés közösségnek intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy „legyetek éberek és figyelmesek »az idők jeleinek« a fürkészésében, az Úr iránti alázatos engedelmesség megtartásában, hogy az üdvösségnek helyesen értelmezett üzenetét eredményesen adjátok tovább”.[34] Bár korábban közölték, hogy „II. János Pál pápa […] beszédeinek csak egy részét fogja maga elmondani: a magyar nyelv kiejtési nehézségei miatt egy magyar »kisegítő« fogja a beszédek többi részét nevében felolvasni”[35], a német RTL televízió hírül adta, hogy „a pápa pénteken este a pannonhalmi vesperás közben a kimerültségtől […] rosszul lett, a ceremóniát egy magyar főpapnak kellett befejeznie.”[36] A pápa rosszullétét Várszegi Asztrik főapát is cáfolta.[37]
 
Másnap a pápa misét tartott a győri Ipari parkban, mintegy 150 ezer ember előtt.[38] A misén a plébániákon előrendelt ingyenjegyekkel lehetett részt venni. A Szentatya szentbeszédében kiemelte, hogy „ne engedjétek, hogy kedveteket szegjék a gazdasági és társadalmi nehézségek, a munkanélküliség, sokak elszegényedése, a hit nélkül felnőtt nemzedék erkölcsi érzékének megfogyatkozása.” A mise végén ötszáz főből álló kórus énekelte el a pápai és a magyar himnuszt. Utána a pápa a győri püspöki palotában Horn Gyula miniszterelnökkel találkozott, majd a püspöki karral beszélgetett. Több tanácsot is megfogalmazott a vallási élet fellendítésére: „Képezzetek ki szakembereket a modern kommunikációs eszközök használatára. Nagy segítség lesz egy katolikus rádió is, amely biztosítja, hogy az egyház szava eljusson a hívekhez az egész ország területén.”32 Az esti órákban helikopterrel érkezett vissza Ferihegyre, ahonnan repülővel indult vissza Rómába.
 
A pápa ebédje
Meglepően sok szó esett a pápa étkezéséről a sajtóban. Miután a pápát nem kísérte szakács,[39] az ételeket Pannonhalmán, a „gyönyörű krómacél berendezésű konyhában”[40] a Gundel étterem készítette el. „Bár a pápa mindent megeszik”, és csak a túl fűszeres ételeket nem kedveli,[41] problémát jelentett, hogy érkezése péntekre esik, így ekkor húst nem tálalhatnak fel. Amikor tálalni akarták a pincérek az ételeket, a lift elromlott, így az ebéd a negyedórás várakozás alatt kihűlt.[42] A pápa nevetett a malőrön.[43] Több újságcikk is kritizálta, hogy miért nem kifejezetten magyar ételeket adtak a pápának.
 
A pápa egészségi állapota
Az újságokban sok helyen lehetett olvasni a Szentatya egészségéről, egyrészt a tévesen felröppent hírek miatt, miszerint a pápa a pannonhalmi vesperáson rosszul lett, másrészt mivel a pápa ellen elkövetett 1981-es merénylet következtében II. János Pálnak márciusban és augusztusban bélfertőzése volt, az emiatt szedett antibiotikumok pedig gyengeséget okoznak.[44] Göncz Árpád a pápával való személyes találkozója után úgy nyilatkozott, hogy „1991-es magyarországi látogatása óta a katolikus egyházfő testben öregedett ugyan, de szelleme változatlanul friss”.[45]
 
A keresztény egység napja
A keresztény egység napját a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én tartották. Ebből az alkalomból Pannonhalmára látogatott III. Shenoudah kopt pápa, Alexandria pátriárkája.[46] Az ökumenikus istentisztelet után Michel van Parys chevetogne-i apát tartott előadást, majd a Weiner-Szász Kamarazenekar adott hangversenyt.
 
Zárszó
Hosszú, de érdekes munka volt végigolvasni több száz újságcikket, összefüggéseket keresni az egyes események között. A fent említettek, illetve a kifejezetten „bulvártémák” (például a helikopter-pilótával vagy a szakáccsal készített interjú, II. Alekszij elcserélt ajándékával kapcsolatos cikkek) mellett több komolyabb téma is felmerült az újságokban, például az építkezések és a pápalátogatás anyagi vonzata, azonban nem találtam egybehangzó, komolynak tekinthető információkat ezzel kapcsolatban, így ezt a témát nem tudtam rendesen megvizsgálni. Mivel csak a nyomtatott sajtót használtam fel kutatásomban, így az információk hitelességét nem ellenőriztem, ehelyett a források megnevezését tartottam szem előtt.


 
Felhasznált irodalom
Békés Megyei Hírlap
1994. jún. 25-26.
1996. ápr. 20.
1996. szept. 6.
Blikk
1997. nov. 29.
Délmagyarország
1995. márc. 8.
1996. szept. 9.
Fejér Megyei Hírlap
1996. aug. 27.
Hajdú-Bihari Napló
1996. jan. 25.
Kisalföld
1986. okt. 11.
1995. nov. 8.
1996. júl. 11.
1996. aug. 23.
1996. szept. 6.
1996. szept. 7.
1996. nov. 19.
Kurír
1996. szept. 3.
Magyar Hírlap
1996. júl. 3.
1996. szept. 7.
Magyar Nemzet
1996. nov. 23.
Magyarország
1995. ápr. 14.


Mai Nap
1991. ápr. 26.
1996. okt. 6
Monor Vidéke
1996. ápr. 24.
Napló
1996. júl. 11.
Népszabadság
1995. aug. 3.
Népszava
1996. júl. 20.
Nógrád Megyei Hírlap
1996. jún. 13.
Pannonhalmi Szemle
1996/4.
Petőfi Népe
1996. szept. 7.
Somogyi hírlap
1996. szept. 9.
Új Ember
1995. febr. 19.
1996. aug. 25.
Új Magyarország
1991. dec. 14.
1996. jan. 16.
1996. febr. 23.
1996. márc. 22.
Vasárnapi Hírek
1996. szept. 8.
Zalai hírlap
1996. szept. 9.
Zsaru
1996. szept. 17.


 


[1] Pannonhalma millenniumára készülnek. Kisalföld, 1986. okt. 11.
[2] Istentisztelet a szükségbazilikában. Mai Nap, 1991. ápr. 26.
[3] Támogatás Pannonhalmának. Új Magyarország, 1991. dec. 14.
[4] A nemzet szentélyében a millenniumra készülnek. Békés Megyei Hírlap, 1994. jún. 25-26.
[5] A hegyen épült város. Magyarország, 1995. ápr. 14.
[6] Békesség az érkezőknek és a távozóknak. Magyar Nemzet, 1996. nov. 23.
[7] Pannonhalma ezeréves. Új Magyarország, 1996. márc. 22.
[8] Kétszázezer látogató. Kisalföld, 1996. nov. 19.
[9] Napló. Pannonhalmi Szemle, 1996/4.
[10] A pápai vizitek hazai történetéből. Békés Megyei Hírlap, 1996. szept. 6.
[11] II. János Pál pápa üzenete. Népszabadság, 1995. aug. 3.
[12] A honfoglalás évfordulóján ismét hazánkba látogat a pápa? Délmagyarország, 1995. márc. 8.
[13] Jövőre ismét jön a pápa? Új Ember, 1995. febr. 19.
[14] A hegyen épült város. Magyarország, 1995. ápr. 14.
[15] A pápa júniusra tervezi pannonhalmi látogatását. Kisalföld, 1995. nov. 8.
[16] Pápai szentmise a Győri Ipari Parkban. Új Magyarország, 1996. jan. 16.
[17] A pápa június 20-án érkezik. Hajdú-Bihari Napló, 1996. jan. 25.
[18] Százezer hívőre számítanak. Új Magyarország, 1996. febr. 23.
[19] Hazánk hírei. Monor Vidéke, 1996. ápr. 24.
[20] Szeptemberben jön a pápa. Békés Megyei Lap, 1996. ápr. 20.
[21] Végleges a pápa programja. Nógrád Megyei Hírlap, 1996. jún. 13.
[22] Alekszij mégsem jön? Magyar Hírlap, 1996. júl. 3.
[23] A pápa programja. Napló, 1996. júl. 11.
[24] II. János Pál Győrbe és Pannonhalmára látogat. Népszava, 1996. júl. 20.
[25] Pápapróba. Kurír, 1996. szept. 3.
[26] A pápalátogatás biztonsági kérdései. Kisalföld, 1996. júl. 11.
[27] Főpróba a pápalátogatás előtt. Kisalföld, 1996. szept. 6.
[28] Parkolási tilalom lesz. Kisalföld, 1996. szept. 6.
[29] Itt járt II. János Pál pápa. Zsaru, 1996. szept. 17.
[30] A pápa keresztje. 1996. aug. 23.
[31] Az áldozat, a szeretet és a hűség jelképe. Kisalföld, 1996. aug. 23.
[32] Tartsunk ki a jó keresésében. Kisalföld, 1996. szept. 7.
[33] Magyar földön a katolikus főpásztor. Petőfi Népe, 1996. szept. 7.
[34] II. János Pál pápa pannonhalmi beszéde. Pannonhalmi Szemle, 1996/4.
[35] A pápa programja Magyarországon. Kisalföld, 1996. júl. 11.
[36] Pápai szentmise Győrött. Vasárnapi Hírek, 1996. szept. 8.
[37] Fáradtnak tűnt. Délmagyarország, 1996. szept. 9.
[38] Harminchat órás főpásztori látogatás. Somogyi hírlap, 1996. szept. 9.
[39] Zalai hírlap, 1996. szept. 9.
[40] Ha nem tápláljuk a testet, elhagyja a lélek! Fejér Megyei Hírlap, 1996. aug. 27.
[41] Akik a Szentatyának főznek… Új Ember, 1996. aug. 25.
[42] Szakácspápa meg az igazi. Mai Nap, 1996. okt. 6
[43] Beragadt a pápa ebédje az ételliftbe. Blikk, 1997. nov. 29.
[44] Hírek a Szentatya egészségéről. Zalai Hírlap, 1996. szept. 9.
[45] „Isten áldja Magyarországot”. Magyar Hírlap, 1996. szept. 7.
[46] Várszegi Asztrik: Pannonhalma milleniuma – a találkozások éve. Pannonhalmi Szemle, 1996/4.

 

Kövessen minket
a facebookon is!