Szakképzés
Iskolánk a 2009-2010-es tanévben három új tanintézménnyel (Miskolc, Szeged, Budapest) bővült. A pannonhalmi szerzetesközösség 2010 márciusi döntése értelmében ez a három tagintézmény 2010 őszétől önálló intézményként, a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola néven működik tovább, iskolánkban pedig önálló egyházzenei szakképzést indítunk.
A történelmi visszatekintés miatt az alábbiakban Titusz atya 2009-es levelét közöljük.
Örömmel írom, hogy iskolánk szeptembertől három új tagintézménnyel bővül. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium az elmúlt években egyre nehezebb helyzetbe került a kormányzati megszorító intézkedések, a hat napos oktatás, hét napos kollégium működtetése miatt. Titusz atya a miskolci TV-nek adott interjúja itt nézhető meg. Az iskola sajátos hagyományai, oktatási-nevelési gyakorlata, semmilyen állami finanszírozási rendszerbe nem fér bele. Sok más egyházi intézményhez hasonlóan régóta gondolkodunk az iskola bővítésén, hiszen a nagyobb iskola fajlagos működési költségei alacsonyabbak. Helyben a műemléki környezet miatt ez nem valósítható meg. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium az elmúlt évtizedekben kialakult nyomvonalon halad tovább: országos beiskolázású, diákotthonos fiúiskola marad, ahol a nevelés-oktatás folyamatát a kollégiumnak köszönhetően a hét 168 órájára tervezzük, számtalan fakultációs, választható programmal. A délelőtti iskolai oktatást követően délután és este nyílik lehetőség a különböző szakkörökön, műhelyeken, zeneoktatásban, sportban való részvételre.
A bővítés gondolata találkozott a felismeréssel: az Egyház missziós küldetése mindannyiunk felelőssége. Miskolcon gimnáziumi és szakképző osztályokat, Szegeden esti gimnáziumot és szakképző osztályokat, Budapesten kis létszámú szakképzést indítunk. Miskolcon és Szegeden kifejezetten hátrányos helyzetű környezetben indulnak osztályaink. Az épületek mindenhol bérlemények lesznek, sikerült korábban is oktatási célra használt épületek találnunk. Nem építünk bencés rendházakat az iskolák mellé, nincs arra lehetőségünk, hogy a 70 évvel ezelőtti bencés iskolahálózatot a régi formában indítsuk újra. Az új tagintézmények indítása viszont lehetővé teszi számunkra azt, hogy olyan helyeken, ahol eddig a katolikus egyház, katolikus iskola ismeretlen volt, most megjelenjen, és Jézus szavának engedelmeskedve részt vegyünk a nagy küldetésben: „tegyetek tanítványommá minden népet!” Eszközként ehhez az oktatás által kínált lehetőséget ragadjuk meg. Az egyházi iskolák a magyar közoktatás csupán 4%-át teszik ki. Ezek többsége elit képzést nyújt, a legjobbakat célozza meg. Mi az új tagintézmények indításával küldetést vállalunk: az egyház missziós küldetésében veszünk részt. Iskolalelkészek, világi hitoktatók és szociális munkások segítségével a hátrányos helyzetű csoportok között is meg akarunk jelenni az Evangélium örömhírével. A székhely és az új tagintézmények között olyan iskolai, tanári, kulturális és szociális hálózat jöhet létre, amely komoly együttműködést és innovációt tesz lehetővé (pl. osztálykirándulások, tanári kari együttműködés, szociális munka stb.).
A szakképzés a tagintézményekben több szinten indul és változatos lesz. Lesznek egyszerűbbek, például számítógép-szerelő, karbantartó képzés, de lesznek emellett felső szintű, a Budapesti Corvinus Egyetemmel kötött megállapodás alapján indított képzéseink is, mint az intézményi kommunikátor, idegennyelvi kommunikátor vagy sajtótechnikus képzés. A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolával kötött megállapodás alapján pedig a következő képzések indulhatnak: kereskedelmi szakmenedzser, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, logisztikai műszaki menedzserasszisztens, pénzügyi szakügyintéző és számviteli szakügyintéző. Akik sikeresen elvégzik e képzéseinket államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, OKJ-s bizonyítványt kapnak. További részletek honlapjukon.
Iskolánk bővítésének köszönhetően szeptember elsejétől tudjuk fogadni a szakképzési hozzájárulásokat. Hogyan tudnak Önök segíteni? Ma Magyarországon minden munkáltató köteles szakképzési hozzájárulást fizetni. A szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett vállalkozók a szakképzési hozzájárulási kötelezettségük 75%-val az Országos Egyházi TISZK Nonprofit Kft keretein belül közvetlenül támogathatják az egyházi fenntartású szakképző iskolákat.
1.) ha saját vállalkozásuk van, adják a szakképzési támogatást az Országos Egyházi TISZKen keresztül intézményünknek!
2.) kérjük, érdeklődjenek a munkáltatójuknál, hová fizetik be a szakképzési hozzájárulást! Egyben igyekezzenek meggyőzni Őket arról, hogy a szakképzési támogatásuknak az Országos Egyházi TISZK iskoláiban, jelen esetben Pannonhalmán lenne a legjobb helye! Ez a támogatás nagy segítséget nyújtana ahhoz, hogy iskolánk teljesíteni tudja szociális küldetését és emelni tudja az oktatás színvonalát. Az ezzel kapcsolatos konkrét lépésekkel kapcsolatban kérem, hogy közvetlenül engem keressenek meg!
Mivel az iskola nevéből ki kell derülnie annak, hogy mivel foglalkozik az intézmény, iskolánk új neve szeptember elsejétől: Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium.

