Magyarország legelső oktatási műhelye

Street Workout

Kultúra

2023-24 órarend

Kórusfellépés Pozsonyban

Az első adventi gyertyagyújtás

1. gyertya

Már lobog az első láng az adventi koszorúnkon. A gimnázium 2023. december 3-án, advent első napján gyújtotta meg az első gyertyát a Szent Márton-bazilikában. Az az ünnep, amikor megtestesülünk egymás számára – mondta Hardi Titusz atya. Teljes ünnepi beszéde alább olvasható.


Gyertyagyújtás 2023

advent

Vasárnap beköszönt az advent, kezdődik a hagyományos pannonhalmi gyertyagyújtások ideje. Az első három gyertyát az adventi vasárnapokon (dec. 3., 10., 17.) 20.30-kor gyújtjuk meg a bazilikában, míg a negyedik gyertyát dec. 19-én, kedden 17.30-kor. Sok szeretettel várjuk öregdiákjainkat a vesperásokra!


Kovács-Gombos Gábor kiállításmegnyitója

KGG

2023. november 24-én, pénteken 17:00 órákor a Gimnázium Galériában nyílik meg Kovács-Gombos Gábor festőművész kiállítása. A kiállítást megnyitja Martos Gábor művészeti író.


Az összefogás ereje – megújultak a gimnázium emblematikus terei

Teleki

Összefogásból újult meg a gimnáziumban a Teleki- és az ebből később leválasztott Gyöngyössy-terem. Az iskola 2023 nyarán arra hívta az öregdiákokat, támogatóikat, a szűkebb és tágabb bencés családot, hogy segítsenek a következő generációk számára megőrizni ezeket az emblematikus helyszíneket. Az összefogás eredményeként négymillió-ötszázezer forint gyűlt össze, amelynek köszönhetően a felújítás a végéhez közeledik. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium teljes közössége hálával gondol mindazokra, akik támogatták törekvéseinket.


Szent Márton-gyűjtés a gyógyulófélben lévő szenvedélybetegeknek

Szent Márton

Több mint kétmillió forint gyűlt össze a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Szent Márton-hetén. A 2023. november 6-11. között zajló programok bevételét a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthon javára ajánlottuk fel. Az intézmény 1985 óta nyújt segítséget a szenvedélybetegséggel küzdő, valamint problémás szerhasználó serdülőknek és fiatal felnőtteknek.


Diákjainkkal találkozott az apostoli nuncius

Nuncius

„Voltam már sokszor Pannonhalmán, de ez a legkellemesebb alkalom” – vallotta meg a pannonhalmi bencés diákoknak Michael W. Banach apostoli nuncius. Az érsek 2023. november 11-én, Szent Márton ünnepén beszélgetett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium fiataljaival, majd ő celebrálta az ünnepi szentmisét a Szent Márton-bazilikában. A diákokkal való találkozásáról a Magyar Kurír készített beszámolót, amit változtatás nélkül közlünk.


Várdi Katalin péntek esti előadása

Várdi Katalin

2023. november 16-án, csütörtökön (!) 20.00 órakor a Gimnázium Dísztermében Dr. Várdi Katalin alvásszakértő, tüdőgyógyász tart előadást Az alvás EGÉSZségünk alapja címmel. Akarsz kiegyensúlyozott lenni? Akarsz hatékonyan tanulni? Szeretnéd megőrizni testi-lelki-szellemi egészségedet? Hogyan segít ebben az alvás?


Meglátni azt, aki ott van mellettünk az út porában – Szent Márton 2023

Szent Márton

Szent Márton, a köpenyét a téli hidegben a didergő koldussal megosztó ifjú katona tanítványaiként idén a Pannonhalmi Bencés Gimnázium közössége a szenvedélybetegséggel küzdők mellé áll. Iskolánk a hagyományos Szent Márton-heti programjain ezúttal a Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonnak gyűjt. Ahogy gimnáziumunk igazgatója, Juhász-Laczik Albin atya a Szent Márton-hét megnyitóján fogalmazott, a Szent Márton napnak, az egész életünknek és a közösségnek, hogy jó iskola vagyunk-e, az egyetlen mércéje az, hogy van-e bennünk szeretet. „Semmivel sem tudunk segíteni, csak egyedül azzal, hogyha szeretetet adunk a másiknak.”


Bállal nyitottuk az őszi szünetet

Bál

Több mint háromszáz diák bulizott együtt a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tornacsarnokában 2023. október 20-án. A 10-12. évfolyamos diákjaink mellett testvériskoláinkból – a győri Czuczorból, a budapesti Patronából és csíki testvériskolánkból – érkeztek lányok a Diákbálra. A talpalávalót az iskolánk tanulóiból verbuválódott Kefir zenekar és az alkalmi DJ, Brunó testvér szolgáltatta.


Monostori hétvége 2023

monostori hétvége

A bencés közösség idén is várja 12. évfolyamos diákjainkat, hogy együtt töltsenek egy hétvégét a monostorban. Jelentkezés: az itt letölthető űrlapot kitöltve, add le a titkárságon november 20-ig!


Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára