Eredményekkel teli tanév

BBB

A nehézségek és kihívások mellett is eredményekkel teli tanévet zárt a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. A legrangosabb versenyen, az OKTV-n összesen tíz diákunk jutott a döntőbe. Volt, aki több tantárgyból is. A 2022. június 10-i tanévzáró ünnepségünkön nem csak ők, hanem a sport és a közösségi szolgálatok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok is elismerésben részesültek. Átadtuk továbbá az öregdiákok által alapított iskolai díjakat is. Ahogy arra gimnáziumunk igazgatója, Albin atya felhívta a figyelmet, bár az év tele volt kihívásokkal és nehézségekkel, számos olyan vívmány, eredmény van a közösségben, az iskolában, Pannonhalmán, amire büszkék lehetünk.

Egy személyes emlék felelevenítésével kezdte ünnepi beszédét Albin atya. Svájcban tanult teológiát, és az ottani kolostor mellett működő gimnáziumnak volt egy Európa-hírű fúvós zenekara, amire akkoriban irigykedett. Mint mondta, ez az emlék jutott eszébe az idei osztályozókonferencián, amikor beszűrődtek iskolánk zenekara, a Big Band próbájának a hangjai, és rájött, mekkora ajándék is az, hogy van egy saját együttesünk. A régi irigység pedig büszkeséggé nemesült.

Ahogy külföldön hajlamosak vagyunk azt figyelni, hogy mi az, ami nálunk nincs meg, ugyanúgy egy tanév végén is sokszor a kudarcok, nehézségek jutnak az eszünkbe. Ezekből pedig idénre is jutott, elég csak a szomszédos Ukrajnában dúló háborúra gondolni, ami a mindennapjaink részévé vált. Katolikusként, ahogy arra a szó eredete is utal – kata holosz, azaz egészen keresztüli, egyetemes – nem csak egy dologra összpontosítunk, hanem arra törekszünk, hogy több mindent befogadjunk. Olyan egyetemes világlátásunk legyen, mint Istené. Így egyszerre látjuk a nehézségeket, ami fáj vagy olykor frusztrál, és a már elért eredményeket, ami örömöt, erőt, lendületet ad. „Ha csak az egyiket nézzük, nem vagyunk katolikusok, mert mi az egyetemeset fogadjuk be. Hálás emberré nem leszünk, hanem azt tanulni, gyakorolni kell. Ilyen gyakorlat a tanévzáró ünnepély is, amikor megnézzük, melyek azok az eredmények, amelyekre igazán büszkék lehetünk.” – hangsúlyozta Albin atya.

Ebben a tanévben például sokkal több diákunk jutott be az OKTV döntőjébe, mint korábban. Közülük többen az ünnepségen meséltek tapasztalataikról, motivációjukról. Garajszki Bálint négy tantárgyból is indult, irodalomból pedig 21. lett. „Elsősorban a határaim megismerése, feszegetése volt a célom. Sok olyan kapcsolatot, tudást szereztem, amit az egyetemen is fel tudok majd használni” – mondta. A történelem OKTV-n 18. helyen végző Tüske Máté szintén azért jelentkezett a megmérettetésre, hogy lássa, mire képes. Leginkább az elemzőképességét tette próbára a verseny.

Baranyák Vendel annak ellenére nevezett be biológiából, hogy nem igazán szereti a versenyszituációkat. Az motiválta, hogy az orvosi pálya is, amire készül, megköveteli, hogy a lexikális tudás mellett, képes legyen a gyakorlatban is kamatoztatni a megtanultakat. Jó tapasztalatokat szerzett a verseny kapcsán Olasz Bálint. Ő kémiából a 26. lett. „Alázatra és kitartásra nevelt a verseny” – mondta. Ambrus-Sántha Benedek olasz nyelvből a 12. helyet vívta ki magának. Mint mondta, korábban voltak nehézségei a nyelvvel, majd több diáktársával együtt Boséban, egy ökumenikus szerzetesközösségnél önkénteskedett, ahonnan már úgy jött haza, hogy folyékonyan beszélt olaszul. Azt szerette volna, ha nyelvtudása továbbra is aktív marad, ezért jelentkezett a versenyre.

A fegyelem kialakításában segítette a megmérettetés Csongrádi Mártont azzal, hogy csak saját magán múlt, mennyit és mikor tanul, készül latinból a versenyre. Úgy érzi, ez később is hasznára lehet majd.  Neki jó élményeket hozott az OKTV, ahogy Babják Péternek is, aki informatikából indult.

Az ünnepségen az OKTV eredmények mellett a sportban elért sikereket is felidézte az igazgató. Elismeréssel adóztunk a közösségi szolgálatokat ellátó tanulóinknak, és az is kiderült, kik kapták idén az öregdiákok által alapított díjakat. Őket felkészítő tanáraik méltatták rövid laudációval, ami sokunk számára világította meg, miért is ők kapták a díjat. A legrangosabb iskolai elismerést, a Kováts Arisztid-díjat a 12. A osztályos Szilika Domonkos vehette át, akit vastapssal köszöntöttek társai. A kitüntetést minden évben a prefektusok titkos szavazással ítélik oda annak a végzősnek, aki ittléte alatt leginkább felfedezte és befogadta a pannonhalmi diákélet értékeit.

Domonkos nem csak kiváló tanuló volt, hanem a közösségi életre is szánt időt. „Kezdetektől kitűntél érettségeddel, empátiáddal. Egyedi volt az az érzékenység, ahogy a problémákat az évek során a közösségedben megközelítetted” – méltatta a díjazottat Albin atya. Hozzátette: „építő jelenléted sokszor volt békítő és megnyugtató hatású. Olyan fiatalember vagy, akinek istenszeretete és emberszeretete, kitartó, alázatos munkája valóban példaértékű egész iskolai közösségünk számára.”

A tanévzárót az osztályok év közben készült fotóinak levetítésével zártuk.

A 2021/2022-es tanév további díjazottjainak, az OKTV és egyéb tanulmányi és sportversenyek helyezettjeinek, valamint a közösségi szolgálatokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjaink a nevét itt olvashatják.