„Ki vagy Te?” – elmélkedés advent 3. vasárnapján

3. gyertya

„Az Úr útját, az Úrral kialakuló barátság útját leginkább talán úgy egyengethetjük, hogy az embertársunknak felebarátja leszünk – mondjuk Tours-i Szent Márton módjára. Például a mezítelent felruházva, aztán az éhezőt megetetve, a szomjazót megitatva, a jövevényt befogadva, a beteget látogatva, a bebörtönzöttet felkeresve – a rászorulók szükségén enyhítve. Ahogyan Jézus Krisztus is tette…” – mondta Tóta Benedek egyetemi tanár advent 3. vasárnapján. A Pannonhalmi Szemle szerkesztőjének a gimnázium gyertyagyújtásán elhangozott elmélkedését változtatás nélkül közöljük.

Kedves Atyák, idősebb és ifjabb Diáktársak, Nővérek és Testvérek!

Tanulók vagyunk mindnyájan. Tanulók a klasszikus értelemben – a szervezett oktatás keretei között. Tanulók a közmondás értelmében: a jó pap holtig tanul. Tanulók a kortárs oktatáspolitika irányelve szerint – az élethosszig tartó tanulás értelmében. Tanulókként tanúi vagyunk az újnak. Tanulókként tanúskodunk az új érkezéséről. Tanulókként tanúságot teszünk arról, hogy az új eljövetelét várjuk.

A tanúságtevőknek Keresztelő János mutat utat tanúságtételével. Eljönnek hozzá a tekintélyesek, és kérdőre vonják. A hitelesítésre jogosult papok és a törvénytanító leviták választ várnak a kérdésre: „Ki vagy te?” A világosságról tanúságot tevő Keresztelő a válaszában világosan ’megvallotta, nem tagadta, azaz erősen állítva megvallotta’, hogy ő nem a Krisztus, nem Illés, és nem is a Próféta. A Keresztelő nem evilági megváltó király, nem mennyei közélettisztító, nem alkotmányozó-törvényhozó-felszabadító népvezér. Ő csak a hang. A Szó hangja, az Ige hangja. ’Amit kiált, úgy kiáltja, hogy egy szó előtt jár, egy szó jön utána, követként utat csinál, várja, ki jön utána.’ „Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!”

A messianizmus és a profétizmus iránt nem igazán fogékony írástudó farizeusok kérdése pedig röviden ez: ’miért teszed, amit teszel?’ Másként fogalmazva: ’mi végre vagy a világon?’ Vagy újrafogalmazva: ’mi végre jöttél világra?’ János válasza ismerős: csak vízzel keresztelni, mert majd eljön, aki Szentlélekkel fog keresztelni.

Keresztelő János csak hang, ő csak vízzel dolgozik. A kivagyiságát és mivagyiságát firtató kérdésekre saját helyiértéke tudatában válaszol: csak ez, csak azzal. Tanulókhoz illő módon becenevet adhatnánk neki. Mellékneve ez lehetne: Csak. Csak Keresztelő János. Keresztelő Csak János. Keresztelő János Csak. És ezt a csekélységet – a csakságot – ő vállalja, nem tagadja, megvallja.

Hadd idézzem most a tanúságtevő Keresztelő Jánosra vonatkoztatva a boldog emlékű Géher István tanár úr első kötetéből az egyik rövid versét. A címe: „Egy pecsétgyűrű körirata – két olvasat”. A vers maga pedig így hangzik: „úgy lehetsz, hogy nem vagy Csak – vagy Csak úgy lehetsz, hogy nem”.

Ezt a gondolatot, ezt a megfontolást, ezt az életalakító elvet Keresztelő János feleleveníti később, amikor visszautal arra, amit megvallott, nem tagadott, hanem inkább vállalt, hogy tudniillik ő nem a Krisztus, hanem az, aki Előtte küldetett el. Ebben a megismételt helyzetértékelésben ezt halljuk Keresztelő János Csaktól: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Ekkor azonban nemcsak ezt mondja, hanem egy újabb választ is ad arra a kérdésre, hogy ’ki vagy te?’ Részben feloldva a képes nyelvet, megtudjuk: a Keresztelő a Krisztus barátja. Jézus Krisztus viszontválasza erre: „asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” Ez ám a jó barát! Nagyon értékeli a barátját! Krisztus barátja pedig ennek a barátságnak örömmel örül, hiszen öröme – miután Krisztus közeledtére már anyja méhében ujjongva moccant –, az öröme most beteljesedett.

A Keresztelő az ehhez a barátsághoz vezető utat készítette elő, csak ezt az utat járta be, a barátságnak ezt az útját ajánlja nekünk is. A Keresztelő úgy tette meg ezt az utat, hogy csak erre válaszolt: ki vagy te – és – mi végre vagy? A kérdés nekem és neked is szól: ki vagy te – és – mi végre vagy? Mikor lesz végre ez a válaszunk: Krisztus barátja vagyok! A Keresztelő hangjából az erre vezető választ is kihallhatjuk: egyengessük az Úr útját! De hogyan? Milyen úton-módon?

Az Úr útját, az Úrral kialakuló barátság útját leginkább talán úgy egyengethetjük, hogy az embertársunknak felebarátja leszünk – mondjuk Tours-i Szent Márton módjára. Például a mezítelent felruházva, aztán az éhezőt megetetve, a szomjazót megitatva, a jövevényt befogadva, a beteget látogatva, a bebörtönzöttet felkeresve – a rászorulók szükségén enyhítve. Ahogyan Jézus Krisztus is tette; akinek a ruháját érintve gyógyulás történt, és aki ruhájától megfosztva üdvösségbe öltöztetett minket; aki az éhezőknek kenyeret osztott, és akinek az utolsó vacsora a saját éhségét és szomját is csillapította; aki a kereszten szomjúhozott, de aki a szamáriai asszonynak és a benne hívőknek már élő vizet ígért; akit útja során Mária-Márta-és-Lázár befogadott, és aki az Atya által hozzá küldötteket – a különféle bűnösöket is – magához vette; aki a bebörtönzött Keresztelőt szavával-üzenetével felkereste és megvigasztalta, és aki sem az őt felkeresőt és fogságba juttatót, sem azt, aki őt a fogságban felkereste, de megtagadta, nem ítélte el. Amikor ezt a tanúságtevő felebaráti utat keressük és követjük, megtanuljuk, hogy ez a krisztusi út vezet el bennünket oda, hogy Krisztus barátai legyünk, és így a mi örömünk és az Úr öröme teljes legyen. Másokban jön elénk Krisztus, és mások számára bennünk érkezik el Krisztus. Így amint a madarat tolláról, úgy az embert barátjáról ismerik meg. Télvíz idején a madarakat folyamatosan etetni kell, hogy életben maradjanak. A krisztusi barátságot pedig a biztonságot jelentő, szüntelen készséggel gyakorolt szeretet, a jó cselekedetek, az irgalmasság tettei éltetik. Ennek örül az ember, és Isten is örül. A legnagyobb – isteni – öröm, az emberekért, az emberiségért tenni a jót. Amikor ezt tesszük, Krisztus így szólít majd minket: „Ti a barátaim vagytok.”

Krisztussal fennálló barátságuk miatt Keresztelő Szent János és Tours-i Szent Márton kitüntetett figyelmet kapott Szent Benedek életében, aki mindegyikőjük tiszteletére egy-egy szentélyt emelt monostorában, Cassinum hegyén. Az ő példájuk is szerepet játszhatott abban, hogy Szent Benedek – Isten embere – Krisztus barátja lett. Ennek áthagyományozott jele Pannonia Szent Hegyén Keresztelő Szent János barokkori ábrázolása a refektóriumban és a kriptakápolnában, illetve ennek a Bazilikának a titulusa, továbbá Tours-i Szent Márton ereklyéje itt, az altemplomban, és csak említve most Szent Márton-heti akciótokat – amiért Krisztus így szól hozzátok: „Barátaimnak mondalak benneteket” – „hogy örömöm bennetek legyen, és örömötök teljessé legyen.”

Halljuk hát a kérdést: Ki vagy te?

A válaszunk ez lehet: bencés barátok vagyunk Keresztelő Szent János és Tours-i Szent Márton példájára, akik Krisztus barátai.

„Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait,” mert „ez illik azokhoz, akik Krisztusnál semmit kedvesebbnek nem tartanak.”

Legyünk hát mindnyájan Krisztus barátai, és akkor megtanuljuk, kik vagyunk és mi végre vagyunk a világon, hogy egy egész életen át tanúságot tudjunk tenni az Úr érkezéséről. Ámen!