Portugáliában született, Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban, Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban is élt. Hét nyelven beszél, és 2024 szeptemberében immár a harmadik tanévét kezdte francia nyelvtanárként a gimnáziumban. Saskia da Costa tanárnővel beszélgettünk.
Saskia multikulturális családba született. Édesapja portugál, anyukája holland. Szülei Marokkóban találkoztak, ahol mindketten misszionáriusként dolgoztak. Ő maga Portugáliában látta meg a napvilágot, majd születése után a család visszaköltözött Marokkóba, de később éltek Mauritániában és Szenegálban is. Saskia összesen 15 évet töltött Afrikában. 17 éves volt, amikor – immár egyedül – Franciaországba költözött, ott fejezte be a középiskolát. Bátyjával egy városban, de külön éltek.
Az egyetemet is Franciaországban végezte. Az alapképzés után két évig Spanyolországban dolgozott pedagógiai asszisztensként, majd visszatért Franciaországba, ahol elvégezte a francia mint idegen nyelv mesterképzést, és munkába állt. Prefektusként dolgozott egy gimnáziumban. Egy álláskereső portálon látta meg a Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány hirdetését, akik Magyarországra kerestek francia nyelvtanárt. Az már csak az interjún derült ki, hogy Budapesten vagy Pannonhalmán van szabad állás, ő pedig gimnáziumunkat választotta.
„Korábban soha nem jártam Magyarországon. Pannonhalmáról is csak fotókat láttam. Amikor megérkeztem, csak annyit tudtam mondani, hogy »Váó, itt fogok dolgozni?«” Lelkesedése pedig azóta sem hagyott alább. „Nagyon szeretek Pannonhalmán és a gimnáziumban lenni. Az első pillanattól szeretettel fogadtak és befogadtak. Soha nem hagytak magamra. Mindenki nagyon kedves volt, és őszintén érdekelte őket, hogy vagyok. Ez a mai napig is így van” – meséli.
Bár Saskia ideérkezésekor öt nyelven – anyanyelvi szinten angolul, franciául, és folyékonyan spanyolul, hollandul és portugálul – beszélt és németül is elboldogult, magyarul csak annyit tudott: „Jó napot kívánok!” Saját bevallása szerint azt is rossz kiejtéssel. Azt mondja egy új nyelvnél általában már egy hónap után nagyjából mindent megért, de a magyarnál három hónap után csak ott tartott, hogy a beszélgetés témakörét sikerült megfejtenie. A nyelvi nehézségek miatt az első hónapokban számos komikus helyzetbe keveredett. Egyszer például, amikor a boltban almabort szeretett volna vásárolni, a pénztáros kérte a személyi igazolványát. Hiába magyarázta neki a kasszás, hogy milyen kártyára lenne szüksége, ő már a bankkártyájától kezdve a bevásárlókártyáján át mindenfélét megmutatott, mire rájött, hogy azt szeretnék ellenőrizni, hogy elmúlt-e 18 éves – meséli nevetve.
Ma már sokkal jobban beszél magyarul. Szinte mindent megért, csak egy-egy szó okoz neki nehézséget, és bármilyen beszélgetésbe be tud kapcsolódni. Bár néhány kifejezés nem mindig jut eszébe, és itt-ott a ragozásnál, toldalékoknál is vét hibát, de valljuk be őszintén, ember legyen a talpán, aki ennyi idő után a nulláról kezdve hibátlanul beszélne magyarul. Baptistaként egy győri gyülekezetbe jár, és azt mondja, ott is sokat tanult, hisz az istentiszteletek mind magyarul zajlanak.
A tanításban azt szereti a legjobban, amikor látja a diákok szemében a csillogást. „Nagyon jó érzés, amikor látom, hogy motiváltak, széles mosollyal jönnek be az órára, és jól érzik magukat. Nemcsak az a fontos, hogy tanuljunk, hanem az is, hogy mindezt jó hangulatban tegyük.” Örömmel tölti el diákjainak sikere: többen bejutottak már közülük a francia OKTV-döntőbe, és letették a nyelvvizsgát.
Pannonhalmán pedig leginkább a hely békéje és a közösség fogta meg, és egy gyerekkori álma is teljesült. „Mindig szerettem volna, valamilyen hangszeren megtanulni játszani, de eddig nem volt rá lehetőségem. Délutánonként hallom, ahogy a diákok gyakorolnak a gimnáziumban, és nagyon szépen zenélnek. A tavalyi végzőseim rendkívül muzikálisak voltak, és ez engem is motivált. Így hát feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is ne próbálnám meg?” Néhány hónapja kezdett zongorázni tanulni, heti egy alkalommal jár tanárhoz, és azt tervezi, hogy vesz egy zongorát, hogy ne csak a gimnáziumban, hanem otthon is tudjon gyakorolni. „Úgy érzem magamat, mint egy gyerek az órákon, hogy valami teljesen újat tanulhatok. Még mindig nagyon kezdő vagyok, de már egy picit tudok játszani.”
