A Gulág-emléknap alkalmából fogadtuk be a „Placid, avagy játszma a halállal” című darabot, amely Olofsson Placid bencés szerzetes, Gulágot megjárt pap életét dolgozza fel. Az előadást közönségtalálkozó követte, ahol Németh Tamás iskolánk tanára, majd a diákok kérdezték az alkotókat és a szereplőket: Szabó Borbálát, a darab íróját, Wirthné Diera Bernadett történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos főmunkatársát, valamint a darab két szereplőjét, Sütő András és Bezerédi Zoltán színművészeket.

A kétszereplős darab a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Ülj Közelebb produkció együttműködésében jött létre. A színmű Placid atya gulágon töltött éveit mutatja be, de a hangsúly nem a szenvedésen van, hanem azon a különleges életigenlésen, humoron és hiten, amellyel Placid atya a legembertelenebb körülmények között is képes volt éltetni maga körül a reményt.

A bencés szerzetest 1946-ban hurcolták el Pannonhalmáról. Majd a szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján elítélte, és tíz év kényszermunkára ítélte. Placid atya a munkatáborban töltött évei alatt 4 alapszabályt fogalmazott meg a túléléshez, amellyel nem csak magát, de számos rabtársát is szó szerint megmentette.

1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan keresni az élet apró örömeit.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.
4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.

A darab előzménye, hogy íróját, Szabó Borbálát néhány éve szintén a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megbízta, hogy a diktatúra hét hétköznapi hőséről – köztük Placid atyáról – írja meg a Magyar Hősök című előadást. A szabadulószobában játszódó történet olyan sikeres volt, hogy arra kérték, Placid atyáról külön színdarabot alkosson.

A Pannonhalmán most bemutatott darabban Sütő András játssza Placid atyát. A Halált pedig Bezerédi Zoltán, aki hol egy tiszt, máskor pedig egy rabtárs képében jelenik meg, és állandóan megkísérti Placid atyát, hogy adja fel. A karakter nem tradicionális kaszás alak, hanem emberi figura.

Egy élet, amely már „megírta magát”

A darab bemutatója utáni beszélgetésen Szabó Borbála elmondta, hogy kihívás volt számára egy valós személyről darabot írni. Főleg Placid atyáról, aki számtalan előadásában elmesélte már élettörténetét: „Ő már megírta magát, ez volt a gondom, hogy akkor mit írjak én.”

Ezt a dilemmát oldotta fel az a közös alkotói folyamat, amelyben történészek, színészek és az író párbeszédben formálták a darabot. Wirthné Diera Bernadett, a NEB tudományos főmunkatársa kiemelte, hogy a Placid atya hagyatéka, amelyet Pannonhalmán őriznek, különösen gazdag. Az általa írt naplók és levelek alapján kirajzolódott Placid atya személyisége és ezek mind alátámasztják hitelességét. Nemcsak a Gulágon, hanem már korábban is különleges hatással volt a környezetére:

„Ahová ő került, ott valami élet született, életigenlő, vidám légkört tudott maga körül létrehozni.”

Példaként említette, hogyan szervezett műsort sebesült katonáknak a hadikórházban, majd később – mikor már jobban voltak – velük együtt. Azt is felidézte, amikor Placid atya 1942. december 31-én azt mondta a sebesülteknek, hogy nem csak azért lesz emlékezetes számukra ez az év, mert ekkor sebesültek meg, hanem azért is, mert túlélték, és az unokáiknak már ezt fogják mesélni.

Ez az életigenlés az, ami végigvonul a darabon is, és amiért Placid atya alakja ma is megszólító.

Nem csak fiataloknak

A beszélgetés során kiderült, hogy bár a darab eredetileg fiataloknak készült, de egyáltalán nem csak nekik szól. „Nem korosztálynak szól, egy nagyon helyes emberről akartunk mesélni, akinek az életformája az, hogy hisz” – mondta Bezerédi Zoltán.

Mint mesélték, minden előadás egy picit más. A közönség nagyban meghatározza, hogy épp mi kap nagyobb hangsúlyt. Sütő Andrásra például a kárpátaljai turné óriási hatással volt, ahogy ő fogalmazott: „Bele sem gondoltam először, hogy az ottani embereknek egy háború sújtotta országban, az ő helyzetükben, mennyivel többet tud adni az előadás. Minden egyes kiejtett szó jelentősége felértékelődött, és ez az élmény akarva-akaratlanul beépül a későbbi előadásokba, gyönyörű pillanatokat létrehozva.”

Ketten „belakni” a színpadot

A kérdésekre válaszolva a szereplők elmondták, hogy nem volt egy szokványos próbafolyamat az övék. Az első előadásokon még nem András játszotta Placid atyát, mert neki más kötelezettsége volt. Otthon, az asztal mellett tanulta meg a szöveget és 4-5 próba után már fel is léptek. Most nagyjából a tizedik közös előadás után érzi azt András, hogy igazán egymásra hangolódtak színésztársával. „Már nem csak a szöveget pörgetem, hanem valóban oda tudunk figyelni egymásra. Egymásra hagyatkozunk és egymásból építkezünk.”

Mint mondta, különleges feladat számára, hogy egy valaha élt ember bőrébe bújhat: „Azt szokták mondani, hogy addig él valaki, amíg beszélnek róla, amíg emlékeznek rá. Ezzel a darabbal pedig ezt tudjuk szolgálni” – vagyis azt, hogy Placid atya emléke és hitvallása fennmaradjon.

Egy ember, aki nem lett legendává sterilizálva

Az előadáson és a beszélgetésen számos szerzetes jelen volt, köztük Asztrik atya, a pannonhalmi szerzetesközösség nyugalmazott főapátja is. Személyesen ismerte Placid atyát, főapátként ő celebrálta a szerzetes pappá szentelésének 75. évfordulóján tartott platinamisét. Asztrik atya zseniálisnak nevezte az előadást.

Mint mondta az ilyen színdaraboknál könnyen abba a hibába esnek az alkotók, hogy a papokat sematikusan, olyan jámborsággal mutatják be, ami távol áll a valóságtól. Ez az előadás azonban nem ilyen volt. „Egy élő, élni akaró, hívő Placid atyát láthattunk, amilyen ő maga is volt valójában” – mondta.