Osztályunk, a 11.A május 26-án, egy frissítő hajnali kelés után reggel 6-kor szállt be a különbuszba, hogy elinduljunk osztálykirándulásunkra. Első programunk (röpke 4 óra utazás után) az auschwitzi múzeum, valamint a birkenaui egykori koncentrációs tábor meglátogatása volt, itt összesen körülbelül öt órát töltöttünk. Számomra feloldhatatlan volt, és máig feloldhatatlan az a feszültség, ami Auschwitz múzeum-jellegéből következik. Szürreális és nagyon kellemetlen érzés volt például áthaladni a tábor főkapuján: turistaként, vezetett túrán, teljes biztonságban, fotózkodó csoportok között ugyanis távolibbnak éreztem a holokausztot, mint valaha. Ez az idegenségérzet a múzeumban változott meg, amikor az áldozatok szemüvegei, cipői, és haja mellett haladtunk el; ezek előtt a vitrinek előtt már éreztem, hogy ezek az emberek tényleg éltek, voltak vágyaik, félelmeik, gondolataik, és végül megölték őket, méterekre onnan, ahol most állok. Az auschwitzi múzeum után bejártuk Birkenaut is, megnéztük a felrobbantott krematóriumokat, egy barakkot, illetve az itt meggyilkoltak emlékművét. A túra befejezése után visszaszálltunk a buszra, és Krakkó felé vettük az irányt.
Bár a buszban Krakkóig csönd uralkodott, mikorra megérkeztünk a városba, a többségnek már sikerült felengednie valamennyire, és átvettük a szállást, majd elindultunk az esti szabadidőre. Krakkó mindenkinek nagyon tetszett (egy osztálytársam megfogalmazása szerint: “ez tök olyan, mint Budapest, csak sokkal tisztább!”), különösen az óváros, illetve a Visztula partja, ahova estére már rengeteg ember jött ki futni, sétálni vagy piknikezni a füves plázson. Szerencsére nem kellett messzire menni a szállástól, a hostelünk ugyanis a centrumtól nem messze helyezkedett el. Mindenki hullafáradtan került ágyba, a hajnali kelés az egész napos utazással és sétálással megtette a hatását.
Másnap reggel ismét korai (bár nem extrém korai) keléssel indítottunk, hogy odaérjünk időben a varsói idegenvezetésre, amit egy lengyel idegenvezető tartott magyarul. Az idegenvezetés négy órán át tartott, ezalatt végigjártuk az újjáépített óvárost (ez nem mindenkinek tetszett annyira, mint a krakkói; a második világháborúban porig bombázták, és bár szépen újjáépítették, leginkább egy játékvárosra hasonlított), megnéztük a katyini mészárlás emlékművét, valamint megnéztünk jó néhány templomot, illetve meghallgattunk egy elég zavarba ejtő történetet egy nagyon furcsa helyi szentről, aki annyira szépen prédikált, hogy egy szentmisén felemelkedett pár méter magasságba a szentbeszéd alatt, majd pár napra rá meghalt. A túra vége felé megnéztük a varsói felkelés egyik emlékművét (a felkelés emblémája mindenhol látható Varsóban), majd bejelentkeztünk a szállásra, és elindultunk az osztálykirándulás leghosszabb szabadidejére. Pierogit vacsoráztunk egy kis étteremben, majd elindultunk a szállásunk mellett fekvő, felhőkarcolókkal tűzdelt városnegyed felé. Bár az óváros egy kicsit csalódást okozott, a város fejlődése nagyon látványos; elvétve látni olyan épületet, amit nem az elmúlt két évtizedben húztak fel. A helyiek nagyon barátságosak és közvetlenek voltak velünk, több alkalommal is odajöttek hozzánk beszélgetni, amint hallották, hogy külföldiek vagyunk. Annak ellenére, hogy nagyvárosias, Varsó is nagyon szép tiszta. Az osztály véleménye megoszlott arról, hogy vajon Varsó vagy Krakkó a jobb város (szerintem Krakkó), de mindenki nagyon jól érezte magát mindkét helyen. A kimenőnk 22 óráig tartott, így amikor visszafelé szivárogtunk a szórakozóhelyek sűrűjében, a centrumban elhelyezkedő szállásunkra, egy kis bepillantást nyerhettünk a varsói éjszakai életbe is, ami hajnali 3-ig nem nagyon akart elcsendesedni (elvégre ki mondta, hogy szerda este nem lehet legalább olyan jól bulizni, mint pénteken), ezzel kissé megnehezítve, hogy a fárasztó nap után kipihenjük magunkat.
Másnap kicsit tovább aludhattunk, legalábbis az osztály fele, ugyanis a délelőtti program választható volt; a fél osztály a varsói felkelés múzeumát nézte meg, a többiek pedig a Wilanów-palotába látogattak el. Én a múzeumban voltam, ami talán leginkább a budapesti Terror házára emlékeztetett; a téma és a kialakítás is nagyon érdekesek voltak, simán eltöltöttünk itt két órát. A múzeumlátogatás után átmetróztunk a palotához, ahol megnéztük a gyönyörű kastélykertet, majd buszra szálltunk, és dél felé vettük az irányt, pontosabban a Krakkó melletti tynieci bencés apátságba, ahol a helyi szerzetesek által biztosított szállás várt ránk. Az apátság és természeti környezete is gyönyörű volt: az épületegyüttes Visztula partján áll egy dombon. A korábbi napok szállásai után felüdülés volt az itteni hálószobák otthonossága és a másnap reggel elénk tálalt svédasztalos reggeli.
A kirándulás utolsó napján, miután jóllaktunk a reggelivel, végigjártuk Kalwaria Zebrzydowska híres kálváriáját, ami elvileg egy az egyhez méretarányú mása annak az útnak, amit Krisztus a Golgotáig járt be. Következő programként megnéztük az orawkai (kisárvai) fatemplomot (ez a település volt a történelmi Magyarország egyik legészakibb faluja), majd utolsó megállóként, már Szlovákiában, meglátogattuk Árva várát, az egyik leglátványosabb kárpát-medencei várat.
Kora este érkeztünk vissza Pannonhalmára, és teljesen kimerülten feküdtünk ágyba. Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk az osztályban a kirándulásról, és mindenkire nagy hatással volt, mind nagyon élveztük.
Kirándulásunkat a Wacław Felczak Alapítvány támogatta, amelyet ezúton is köszönünk!
