Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2010. márc. 29.

-

Cultura Nostra

A kilencedik Cultura Nostra történelmi verseny döntőjére 2010. március 27-én került sor a Pannonhalmi Főapátságban. Az idei verseny témája Kisebbségben – többségben (Etnikumok a Kárpát-medencében a 18-20. században). Idén a Baár-Madas Református Gimnázium csapata bizonyult a legfelkészültebbnek. Gratulálunk!

A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség az idén kilencedik alkalommal hirdette meg a történelmi versenyt. A vetélkedő küldetése a magyar fiatalság összetartozás tudatának megerősítése és a magyar történelem egy fontos fejezetére vonatkozó ismeretek elmélyítése. A két szervező intézmény egyetértése alapján a vetélkedő a Kárpát-medence egész területéről szólította meg a középiskolákat. A vetélkedő több mint 300 diákot mozgatott meg a decemberi első és a februári második fordulóban.
A verseny szóbeli döntőjének zsűrije: Szarka László dékán, Dobszay Tamás adjunktus és ifj. Bertényi Iván adjunktus.
A március 27-én, Pannonhalmán megrendezett díjátadó ünnepségén Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát köszöntötte az egybegyűlteket Martin Luther King szavait idézve: „Van egy álmom…”, hogy az Isten által egységnek teremtett Kárpát-medencében békében élnek a nemzetek. Az ünnepségen díjakat adott át Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Simon Attila vezérigazgató a Herendi Porcelánmanufaktúra különdíját ajándékozta az első helyezett csapatnak.
A versenyt a következő intézmények támogatták: Nemzeti Civil Alapprogram, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, Go-Csa Rolling Kft. 

A verseny döntőjének helyezettjei a következő csapatok voltak:

1.      Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest – 122 pont 

Pásztori Zsolt, Gáspár Kolos, Nagy Bendegúz; felkészítő tanár: Kerekes Barnabás

2.      Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely – 116 pont

Dudás Csaba, György Botond, Zsigmond Szidónia; felkészítő tanár: Benedek Zsolt

3.      Jókai Mór Gimnázium, Komárom – 105 pont

Bagi Dávid, Orosz Dávid, Mikle György; felkészítő tanár: Blaskó József

További információ a culturanostra.bences.hu honlapon, valamint a Bajnóczi Gábortól a cn@osb.hu címen kérhető!

 

Beszámoló a verseny második fordulójáról:

Február 9-én 14-16 óra között sikeresen lezajlott a IX. Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő 2. fordulója. A feladatlapokat Kárpát-medence szerte – Zentától Miskolcig, Soprontól Gyimesfelsőlokig bezárólag – 15 helyszínen 210 diák írta. A miskolci helyszínt a Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye biztosította.

A döntőbe került csapatokat és tanáraikat egy immár hagyományossá vált nyári jutalomúton is vendégül látjuk. Ez egyben művelődési és szórakozási lehetőség is a résztvevőknek. A pannonhalmi tartózkodást (Főkönyvtár, Levéltár, győri városnézés, orgonahangverseny) Bábolnán, Tihanyban és Herenden eltöltött napok egészítenek ki.

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN