Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2009. márc. 20.

-

Szent Benedek-nap

Március 21-ét, Szent Benedek tavaszi ünnepét a 10 órakor kezdődő liturgiával ünnepeljük, amelynek főcelebránsa és igehirdetője Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A szentmisét a főkönyvtárban a Barokk-idő c. időszaki kiállítás megnyitója követi. Délután 4-kor pedig volt és jelenlegi diákok és tanárok hangversenye, az Egy jó koncert kezdődik.

2009-es időszaki kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban

A kiállítást
március 21-én, Szent Benedek tavaszi ünnepén
11:30-kor nyitja meg
Kőnig Frigyes
a Képzőművészeti Egyetem rektora
Kurátorok: Schmal Dániel és Terdik Szilveszter

A „Barokk-idő” című kiállítás az időfogalom barokk kori változását követi nyomon a tárgyi emlékek (órák, óra-ábrázolások) bemutatásával, ezzel együtt pedig betekintést ad a vallási, filozófiai kontextus megváltozásába.
A kiállítás középpontjába az órát állítjuk, így a korszak egyik leggazdagabb szimbóluma köré szervezhető a bemutatott anyag. A kronométer, amely a mechanika törvényeivel összhangban egyenletesen méri az idő múlását, prototípusa minden önmozgató gépezetnek, automatának.
Az óra ugyanakkor nemcsak precízen működő gép, hanem – és innen ered szimbolikus gazdagsága – a számunkra adott idő múlására is figyelmeztet, így elszakíthatatlan kapcsolatban áll mindennapi időérzékelésünkkel, valamint (memento moriként) az elmúlás perspektívájával. Olyan szimbólumról van tehát szó, amely összetett vallási és morális jelentéseket mozgósít. A kiállítás – a mérés ideje mellett – külön figyelmet szentel a mindennapi tapasztalás, a szenvedés és az eszkaton idejének.

(Megtekinthető: november 11-ig)

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN