Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2015. szept. 01.

-

Antal atya 70 éves

Antal atya ma ünnepli  70. születésnapját. Pénteken a tanári kar, tegnap este a bencés közösség köszöntötte, ma pedig már osztálybencésként a 12. A osztálykirándulását kíséri Dalmáciában. Antal atya 1960-ban érkezett elsős diákként a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. Érettségi után belépett a rendbe, majd matek-fizika szakos tanárként számos osztály prefektusa, osztályfőnöke volt, mostanában pedig osztálybencésként (lelkivezető-kísérő-segítő atya) áll a diákok mellett, ha éppen nem fizikát vagy matekot tanít. Emellett az ő feladata a bazilika felügyelete, rendi intenciókezelő, a bélyeggyűjteményünk őre és tagja a prézesi tanácsnak (a Magyar Bencés Kongregáció legfőbb tanácsadó testülete). Tegnap este Főapát úr a köszöntésében azt mondta, hogy Antal atya Pannonhalmán a kontinuitásnak, azaz a folytonosságnak, az állandóságnak a szerzetese. Való igaz, több legenda is él, miszerint Antal atya jelen volt Pannonhalma alapításánál (Kr.u. 996), vagy legalább is tanította Jedlik Ányost (bencés tanár, a dinamó feltalálója 1800-1895). Ha ezeknek a történeteknek bizonyos elemeit ugyan a történettudomány egyelőre cáfolja is, e legendák alapját, Antal atya derűs, az emberi időn túlmutató optimizmusát tanítványaként számosan tanúsítjuk.

Isten éltesse Antal atyát!

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN