Pannonhalmi művésztelepen ismerhettem meg a művészt és néhai feleségét, Abaffy Katalin zenetanárt és igazgatót, aki Antal atyánk rokona volt. Abaffy Katalin a pannonhalmi Kazinczy Ferenc Művelődési Központban az alkotótábort befejező kiállításokon fuvolajátékával emelte az ünnepi élményt. Ásztai Csaba szervezőképességét mutatja, hogy a pomázi kastélyban, ahol a zeneiskola működik, több mint ötven kiállítást rendezett kortárs művészek alkotásaiból. Több díja között szabadjon megemlítenem a 2006-ban kapott Művészetpedagógiai díjat, amely a diákság és tanítványok körében végzett művészetterjesztési, oktatási munkájával érdemelt meg.

A mai kiállításon főként művésztelepeken készült képek láthatók. 35 év munkáiból való a válogatás, többféle technikával készültek.  Retrospektív művészi utat láthatunk: a láthatóból, annak megragadásából az egyre elvontabb gondolati kifejezés felé. Diákokat is ösztönző, látszólag egyszerű képek, amely mögött nagy technikai tudás, kísérletező kedv és meditációra való meghívás rejlik. 

A legrégibb szerigráfia, szitanyomat a Picto című (1980), amelyen egy ember nézi a közlekedési táblán látható piktogramját; az út és önazonosság ősi toposzát alkotja újra a művész a fotó és az egyszínű szitanyomat révén. Szitanyomat az 1995-ben készült Emlék három variációja is, az elsőn alul látható színek kavalkádja és fölötte egy régi, száradó fatörzsnek vélhető ábrázolás, a másodikon felül látható a színes forgatag, a harmadikon újra alul. Emlékeink tárháza, tudatos és tudattalan világunk a pillanat által átélt élmények alapján megváltozhat, egymásba fordulhat, mint a homokóra. 

A Fészek és a Pomázi háromszög szintén szitanyomatok, ezek sok színnel vannak megnyomva, mindegyik nyomat egy külön rajz, amelyek kirajzolódnak egymáson, míg végül összeáll az egész.  A Fészek szálai a Kárpát-medencét rajzolják ki. A Pomázi háromszögben egy pomázi jellegzetes épület sziluettje helyeződik be a teljességet kifejező hármasságban. Ez a két kép külön falon látható, mintegy a művészi önéletrajz helyett állnak, elvont módon bemutatkozik a képzőművész tere, amely otthont, ihletet ad az alkotó létezésnek. 

A Kocka tusrajz variációin a bent és kint, a természet és a mérnökien megalkotott kocka rajza, a szabályos vonalak és a növényvilág szervezett, szép kuszasága, az üresség és az alkotás ellentéte játszik velünk. Kitalálhatjuk az alkotások számunkra érvényes jelentéseit.  A képek és a szövegek egymást kiegészítő küzdelmében egyre fontosabbak lesznek a képek, különösen a filmek megjelenésével. De sokszor a gondolkodástól, fáradságunktól menekülünk filmekhez, akciókhoz, hogy kitöltsék üres belső tereinket. 

Ásztai Csaba képei gondolkodásra, meditációra hívnak meg, játszani lehet a látvánnyal, a képek részleteivel. Mondatfoszlányok jutnak eszünkbe, mielőtt a képlátvány belső képpé, saját alkotássá válik bennünk. Erre a közös játékra hívnak meg az alkotótáborokban készült képek a Bernecebaráti rajz és a Zsennyei fa három, a Berekfürdői rajz két variációja. Zsennye Vas megyében található község, ahol a monda szerint „az ezer éves tölgy” maradéka áll, amely az életbe próbál kapaszkodni utolsó erejével. 

A Szárhegyi vázlat című pasztell kép a szárhegyi alkotótáborban született, amelynek fő szervezője Gaál András volt, akinek képeit tavasszal láthattuk. A sötét háttér mélységéből lendületes, színes vonalak törnek elő. Életlendületnek vagy angyalnak is vélhetjük, így megelevenedhetnek szemünk előtt az előző kiállítás művészének, Kurcsis Lászlónak képei, aki a gonosz és az angyali erőket állította szemünk elé. 

A Nádas egyik variációja egyszínű krétarajz, a másik színes pasztell. Az üres tér levegővé válik, amely a vonalaknak, a tükröződő felületnek ad teret. A víz, az ég, a föld és a levegő őselemei a minimumra redukált ábrázolás révén elevenednek meg előttünk, tükröződő látvánnyá válnak bennünk. 

Szabadjon arról szólnom, ami itt nem látható. Ásztai Csaba legtöbb díját a titokzatos, misztikus olajképeiért kapta. Szemadán György így ír róluk: „Ásztai Csaba számára a felhőszerű, azaz a szinte megfoghatatlan és megjeleníthetetlen anyag festői eszközökkel való megragadása a fontos, úgyis mondhatnánk, ez jelenti festészete esszenciáját. A ködszerűen gomolygó felületen a páravetületeken túl, a levegő, az aura, a sötétség, a hiány megjelenítése foglalkoztatja, s ezáltal az anyagtalan és a transzparencia válik képeinek főszereplőjévé.”  (in: Ásztai Csaba. Pomáz 2009, 11. Szerkesztette és kiadja A3 BT)

Az olajképeket nem láthatjuk, de az új pasztell képek pótolják őket, és csak buzdítani tudom Ásztai Csabát, hogy folytassa a Vízparti levegő, A Sámán kertje, Gyertyafény és éjszaka, Holdvilág-árok, Kolostori levegő, Oltár pasztell képeinek sorát. A Holdvilág-árok konkrét földrajzi helyet is jelent Pomáztól nem messze. A néző számára az árok a kék színek egymásba folyó árnyalataival, a létrával, a sziklafalakkal – a szellemi és fizikai erőfeszítés előtt álló – ember mitikus színterévé válhat. A Kolostori levegő című képen a fő motívum az ablak, az Oltár képen az oltáron álló gyertya. Mindkettő fényforrás, amelyek lebegővé, időtlenné teszi a falakat vagy a sötétet. Az örök és a múló idő metszetei Ásztai Csaba alkotásai. 

Ezért is illenek rájuk Weörös Sándor Öröklét című költeményének sorai:

„Mert ami egyszer végbement,

azon nem másít semmi rend,

se Isten, se az ördögök:

mulónak látszik és örök.”

 

Hölgyeim és Uraim, kedves Fiúk, köszönöm a figyelmet. A kiállítást megnyitom. 

Borián Elréd OSB.

 

Ásztai Csaba kiállítása megtekinthető a Pannonhalmi Bencés Gimnázium galériájában 2015. november 20-tól december 31-ig.