Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2020. jún. 13.

-

„Háborgó vizek szülik a jó tengerészt” – online tanévzáró gimnáziumunkban

Rendkívüli helyzetben – rendkívüli tanévzáró. Idén először búcsúztatta az évet online a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. Az évzárót 2020. június 12-én, pénteken 17 órától az interneten követhették az érdeklődők. Juhász-Laczik Albin OSB beszédében egy angol közmondást idézve utalt a vírushelyzetre: „Háborgó vizek szülik a jó tengerészt” és ahogy hozzátette, most háborgó vizek voltak. Az igazgató kifejtette: arra a legbüszkébb, hogy a krízisben is kitartottak és együtt tudtak maradni a tanárok és a diákok is.A megszokottól eltérően a bazilikában, diákok nélkül, egyedül tartotta meg tanévzáró beszédét Albin atya. Mint mondta, a krízisnek mindig két arca van. Egyrészt nagyon nehéz, mert kizökkenti az embereket, másrészt épp az újdonságok miatt előremutató. Emlékeztetett arra, hogy a keresztényeknek és a diákoknak, mint a jövő katolikus értelmiségének azt kell szem előtt tartani minden nehézségben, hogy mit akar ezzel Isten tanítani.

Hangsúlyozta, a rendkívüli helyzet ellenére is van mire büszkének és van miért hálásnak lenni. Ennek jegyében felidézte a Szent Márton napot, amelynek középpontjában ezúttal az autizmus állt. Felelevenítette a péntek esti előadásokat, a számos kiállítást és programot, amelyekből mind gazdagodhattak a résztvevők. Gimnáziumunk az idei tanévben két díjat is nyert. A Magyar Örökség díját, amely a múltról és a Justitia Regnorum Fundamentum díjat, amely az emberi méltóságról szól. A vírushelyzet rávilágított arra, hogy mi az, amiben erősek vagyunk, amiben biztonságot találhatunk. Egyben azt is megmutatta, mely területeken kell még fejlődnünk. És azt is megtanította a pandémia, hogy vágyjuk a normalitást.

Albin atya beszéde után a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, vagy épp a közösségért aktívan dolgozó diákjaink osztották meg gondolataikat. Mindannyian hangsúlyozták, hogy hálásak tanáraiknak és diáktársaiknak, hogy támogatták, bíztatták őket.

Horváth Dávid a DÖK elnöke szintén nehéz évnek nevezte az ideit, a koronavírus járványra utalva. Mint mondta számára az volt a legnehezebb, hogy a megváltozott helyzethez igazítsa, alakítsa át a szervezetet. A nehézségek mellett örömteli pillanatok is akadtak szép számmal – hangsúlyozta. A diákok kérdéseikkel, kéréseikkel és észrevételeikkel megmutatták, hogy Pannonhalmát, mint iskolaközösséget az teszi nagyszerűvé, hogy egymással párbeszédben haladnak előre. Beszéde végén pedig minden egyes pannonhalmi diáknak köszönetet mondott, mert ahogy fogalmazott, ők adják Pannonhalma lelkét.

Ebben a tanévben is számos diákunk ért el sikereket sport és tanulmányi versenyeken, nyert el ösztöndíjakat, vagy épp örömmel vett részt az iskolai szolgálatokban.

Dicsőségfalunkat itt lehet megtekinteni. Diákjainknak pedig szívből gratulálunk és büszkék vagyunk rájuk!

 

OKTV döntőbe jutottak

NÉV

OSZTÁLY

TANTÁRGY

HELYEZÉS

FELKÉSZÍTŐ

Bertalan Domonkos

12. B

történelem

11.

Csertán Judit, Juhász-Laczik Albin, Schilde René

Leveles Péter

12. B

földrajz

28.

Erdőssy István

Horváth Dávid

11. B

angol

19.

Török Júlia

Lukács Bálint

12. B

filozófia

13.

Rochlitz Kyra

Kozek Ármin

11. A

filozófia

20.

Rochlitz Kyra

Bodnár László

12. B

filozófia

21.

Rochlitz Kyra

Bódy Ágoston

11. A

filozófia

27.

Rochlitz Kyra

Koleszár Csoma

11. B

fizika

10.

Hirka Antal

Vida Álmos

11. A

biológia

18.

Csanaki Szabolcs

 

Egyéb országos tamulmányi versenyek

NÉV

OSZTÁLY

VERSENY /TANTÁRGY

HELYEZÉS

FELKÉSZÍTŐ

Varga Dániel

9. A

Ábel Jenő latin nyelvi verseny „minores”

kiemelt dicséret

Czakó Zsuzsanna, Lengyel Krisztina, Borián Elréd

Handl Barnabás

9. A

dicséret

Kőhegyi András

10. B

Ábel Jenő latin nyelvi verseny „maiores”

2.

Sári Mátyás

10. A

kiemelt dicséret

Seitz Erik

10. A

dicséret

Baranyák Vendel

10. A

dicséret

Baranyák Vendel

10. A

Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny

13.

Sári Mátyás

10. A

17.

Pelyhe Gergő

10. B

21.

Seitz Erik

10. A

22.

Kőhegyi András

10. B

23.

Nováki Lóránt

10. A

Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny

28.

Czakó Zsuzsanna, Lengyel Krisztina, Borián Elréd

Garajszki Bálint

10. B

32.

Bertalan Domonkos

12. B

31.

Takács Martin

11. B

32.

Körtvélyes Kornél

9. A

Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny

1.

Lengyel Krisztina

Tüske Máté

10. B

4.

Török Júlia

Garajszki Bálint, Kőhegyi András, Tölgyesi Benedek, Vissi András

10. B

Bolyai Anyanyelvi Országos Csapatverseny / Magyar nyelv

3.

Komálovics Zoltán

Andrási Kürt

8.

Országos Történelmi Tanulmányi Verseny

17.

Schilde René, Csertán Judit

Proity József

9. A

Savaria Országos Történelmi Tanulmányi Verseny

15. helyen áll, országos döntő szeptemberben

Csertán Judit, Farkas Levente

Kőhegyi András

10. B

17. helyen áll, országos döntő szeptemberben

Schilde René

Garajszki Bálint, Kőhegyi András, Vissi András

10. B

Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny / Történelem

országos top 12.

Schilde René

Garajszki Bálint, Kőhegyi András, Simon Attila

10. B

„Hunyadi 1459” Hunyadi János életéről szóló történelmi verseny

országos top 10

Schilde René

Németh Lőrinc, Vissi András

10. B

„Hétpecsétes Sopron Vármegye” online műveltségi vetélkedő / Történelem

2.

Schilde René

Antal Zsombor, Baranyák Vendel, Bankó Dávid

10. A

Estöri Kreatív Történelmi Verseny

3.

Csertán Judit, Hirka Antal

Koleszár Csoma

11. B

Cornides István nemzetközi matematika-fizika verseny

összetett 1.

Binzberger Ákos, Hirka Antal

Draskovits Mátyás

12. B

összetett 1.

Tamás Magdolna, Hirka Antal

Draskovits Mátyás

12. B

TUDOK / Matematika

országos döntő

Tamás Magdolna

Harkai Gyula, Folly-Ritvay Lavenete, Tóth Péter

7-8.

Dugonics András Matematika Verseny

országos döntő

Binzberger Ákos, Feith Péter

Ambrus-Sántha Benedek

10. B

Kőrösi Csoma Földrajzverseny

2.

Ontko Henrik

Jórász Vilmos

10. B

9.

Babják Péter

9. A

Nemes Tihamér Országos Középiskolai Verseny / Informatika

15. hely, online 2. hely és meghívták a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia válogatójára

Lipták István

Seitz Erik

10. A

Nemzetközi Kémia Torna

nemzetközi forduló

Drozdík Attila

Harkai Gyula

8.

Országos Kémiaverseny

országos döntő

Drozdík Réka

Gyenese András

10. B

Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny

országos döntő

Drozdík Attila

Olasz Bálint

10. B

országos döntő

 

MŰVÉSZET

NÉV

OSZTÁLY

VERSENY

HELYEZÉS

MŰFAJ

Bella Márton

12. B

Palatin Gergely-díj / Fotó

1.

külön dicséret

Fotó

Tringer Máté

12. A

2.

Kollárovics Ákos

11. B

3.

Tarnóczi Barnabás, Babják András, Tornyos Bence, Berthóty András

12. A

12. B

dicséret

Gergely Bálint: Nincs később

 

(Németh Attila, Bokor András, Halla Bálint, Tuboly Zsombor, Szalona Botond, Molnár István, Magyar Kristóf, Kardos Milán, Tóth Buda, Domokos Benedek, Szegszárdy Bendegúz, Velki András)

11. A

12. B

Országos Középiskolai Diákfilmszemle

2.

Film

 

SPORT

NÉV

OSZTÁLY

VERSENY / SPORTÁG

HELYEZÉS

EDZŐ

Pálvölgyi Levente, Hettyey Botond, Biros Benedek, Borka Vince

9-12.

V-VI. korcsoport

Diákolimpia csapatbajnokság döntő 4*1500 m váltó / Atlétika

2.

Török Loránd

Mol Mester-M díj

Sári Mátyás, Samu Barnabás, Hardi Máreton

9-10.

V. korcsoport

Atlétika

 

Kiss-Geosits Bertalan, Szegszárdy Bendegúz

11-12.

VI. korcsoport

Atlétika

 

Boldvai Koppány, Seitz Erik, Bencze Botond, Török Ádám, Török Ignác, Tüske Máté, Bokor András, Linczenbold Eliot, Németh Attila, Csertán Simon, Takács Mráton Baldauf Gáspár, Czémán Róbert, Petőházi Bence, Urbán István, Kiss Marcell, Lits László, Lukács Bálint

 

Diákolimpia / Kosárlabda

országos döntő

Erdőssy István

Iváncsics Ambrus, Hubert Ádám, Szőnyi Koppány, Bolf Nándor, Rabi Balázs, Magyar Kristóf, Potyi Károly, Ürge József, Sólyom Bence, Kollárovics Ákos, Feczkó Csongor, Jórász Vince, Gyenese András, Knáb József, Bartus Péter, Demeter Balázs, Bankó Dávid, EWrner Fülöp, Kretz Fülöp, Vas Gergely, László Imre, Milus Máté

 

Diákolimpia / Vívás / Tőr

döntőbe jutottak

Polgár Pál vívómester

 

Kiss Judit, Ress Judit, Pörczi Marcell edző

 

Dejcsics Konrád szakosztály-vezető

 

Paksi Ábel, Baranyák Vendel, Tölgyesi Levente, Harsányi Levente, Takács Martin, Szőcs Marcell Szabó Jónás

 

Diákolimpia / Vívás / Párbajtőr

döntőbe jutottak

Polgár Pál vívómester

 

Kiss Judit, Ress Judit, Pörczi Marcell edző

 

Dejcsics Konrád szakosztály-vezető

Bolf Nándor, Lukács András

 

Diákolimpia / Vívás / Kard

döntőbe jutottak

Csapat: Bella Márton ( egyéni összetett 1.), Pelyhe Gergő (2.), Bodó Dániel, Baranyák Vendel, Horbulák Ábel, Hubert Márk

9-12.

Kids Tornakupa / Szertorna

1.

Csanaki Szabolcs

Bella Márton, Pelyhe Gergő

9-11.

Kids Tornakupa / Szertorna / Talaj

1.

3.

Pelyhe Gergő, Bella Márton, Hubert Márk

11-12.

Kids Tornakupa / Szertorna / Gyűrű

1.

3-4. hely holtverseny

Bella Márton

 

Kids Tornakupa / Szertorna / Ugrás

1.

Bella Márton, Pelyhe Gergő

 

Kids Tornakupa / Szertorna/ Korlát

1.

3.

Csapat

 

Diákolimpia / Szertorna

5.

 

 

ISKOLAI SZOLGÁLATOK

 

NÉV

SZOLGÁLAT/ FELADAT

Németh Attila ( ex-elnök), Horváth Dávid ( elnök), Pákai Zsolt

DÖK

Bartal Mátyás, Kovács Tibor

Konyhabizottság

Horváth zsombor

Sportbizottság

Halla Bálint, Bódy Ágoston

Energetikus

Kovács Tibor, Bertalan Domonkos, Vajna Levente

Sekrestyés

Babják András, Miklósi Máté

Fotózás

Halla Bálint

Film, online esti imák, misék

Szegszárdy Bendegúz, Bertalan Domonkos, Büki Damján, Káplár Bazil, Kovács Tibor

Idegenvezetők

hencsei Zsombor, Török Kristóf, Seregélyes Mihály

Liturgikus szolgálat

Kiss Levente, Pákai Zsolt, Körmendy Márton, Halla Bálint

Alumni -segítők

Bálint László, Staudt Gábor, Leveles Péter, Imre Ferenc Balázs, Marosi Balázs, Szilika Benedek, Vajna Levente, Knáb János, Nikli Ábel, Édl Román, Vissi András, Török Ádám, Török Ignác, Nusser Zénó, Marton Zsolt, Simon Attila, Leé Csongor, Kovács András, Bense Brúnó, Godány Botond

Sportsegítők

Iváncsics Ágoston, Fábián Levente, Halla Bálint

Technikusok

Feczkó Csongor, Bertalan Domonkos

Szelektív gyűjtők

Káplár Bazil, Kiss Levente, Pákai Zsolt, Iváncsics Ágoston, Fábián Levente, Soós Márton, Körmendy Márton, Takács Martin, Halla Bálint, Kardos Milán, Németh Attila, Bencze Botond, Balogh Áron, Bartal Mátyás

Diákbál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 5 fős kuratórium döntése alapján idén 4 diákunk nyert tanulmányi ösztöndíjat:

Lukács Bálint                                 12. B

Bertalan Domonkos                        12. B

Horváth Dávid                               11. B

Seitz Erik                                       10. A

 

Külföldi ösztöndíjban részesültek következő tanulóink:

Tüske Máté                                    10. B                                 Woodside

Káplár Bazil                                    12. A                                Saint Vincent Abbey

Kiss Levente                                   12. B                                Saint Vincent Abbey

Nádasdi Máté                                 12. A                                 Meschede

Giczi Ádám                                    12. B                                 Meschede

 

Iskolák egykori diákjai, alumnusai által alapított díjakat a következő tanulóink érdemelték ki:

Bodnár László                               12. B                                 Cziráki Alaptvány, „Pro cultura humana” díj

Draskovits Mátyás                        12. B                                   Mattyasovszky Kasszián-díj

Bella Márton                                 12. B                                  Hunyadi Mátyás-díj

Kis-Simon Péer                              12. A                                 Zsoldos Xavér-díj

Kovács Máté                                  11. B                                 Faggyas Edvin-díj

Horváth Dávid                               11. B                                 Söveges Dávid-díj

Babják Péter                                  9. A                                   Budincsevits Andor-díj

Kovács Tibor                                12. A                                 Kováts Arisztid-díj

 

 

 

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN