Tanulmányi kirándulás Dél-Alföldön, evezős csapatépítés Szigetközben, biciklitúra a Balaton-felvidéken. Előbbi kettőn már járt, kétkerékre pedig várhatóan augusztusban pattan majd Domokos Zsolt a diákjaival. Az osztályfőnök júniusban előbb a járvány miatt elmaradt osztálykirándulást pótolta be a fiúkkal, majd nomád kenutúrán ismerkedtek a következő tanévtől érkező új társakkal.

Kecskemét, Ópusztaszer és Szarvas. A három dél-alföldi település, ahová osztálykirándulásra vitte a fiúkat Domokos Zsolt. Májusban a pandémia miatt nem tudtak elmenni, ezért keltek útra a nyári szünetben.  Kecskeméten jártak a rajzfilmstúdióban, amelynek létrehozásában a nemrég elhunyt pannonhalmi öregdiák-társunk, Jankovics Marcell rajzfilmrendező is segédkezett. Majd következhettek a nevezetességek. A Cifrapalotát, a Leskowsky Hangszergyűjteményt és a Nagytemplomot is felkeresték. A különböző helyszínekből pedig készültek a fiúk, és alkalmi idegenvezetőkként kalauzolták végig osztályukat a városon. „Az egyik diák szüleinek a tanyáján aludtunk. Fantasztikus élmény volt. Ahogy a helyi születésű Bán János író – álnevén Bán Mór – előadása is, akit meghívtam, hogy meséljen egy kicsit a városról” – sorolja az élményeket az osztályfőnök.

Két kecskeméti nap után Ópusztaszer volt a következő állomás, ahol az első nap az Akhal Teke Ménesnél járt az osztály, és még lovagoltak is. Másnap pedig a Feszty-körképet nézték meg. Osztályfőnökük szerint a fiúkat lenyűgözte a 15 méter magas és 120 méter széles műalkotás, amely a honfoglalást ábrázolja. „Csodálatos volt látni, ahogy szinte tátott szájjal bámulták a képet” – meséli Zsolt. Végül egy szarvasi látogatással zárták a hetet. Azt mondja, nagyon jó közösségi élmény volt az osztálykirándulás. „Úgy érzem, az utazás alatt türelmet is tanultak a fiúk. Nyilván volt, hogy valakit egy helyszín kevésbé érdekelt, mint a másikat, de mindenki megértette, hogy a következő élménynél lehet épp ő kap majd többet.”

Erre a kirándulásra Domokos Zsolt osztálya, mint 8.A ment. A néhány nappal később tartott kenutúrán pedig már mint 9.A. vettek részt. De ne gondolja senki, hogy ezt valamiféle bencés hóbortból emeljük ki, hanem mert tényleg van különbség a két megfogalmazás között. A hatévfolyamos osztályok létszámát – ami átlagosan huszonöt-huszonhét fő – nyolcadik év végén új diákok felvételével harminchatra töltjük fel. Zsolt osztályához tízen csatlakoznak, és így kezdik meg szeptembertől a kilencedik évfolyamot. Miután az osztálykirándulás az előző tanévről tolódott nyárra, így oda még a régiekkel ment. Kenuzni pedig már az újakat is hívta. „Nem szerettem volna, ha az egész szünidőt szorongva töltik a fiúk. A régiek azért, mert azon izgulnak, hogy milyenek lesznek az új társak. A most érkezők pedig azért, mert aggódnak, hogy befogadják-e őket. Úgy gondoltam, hogy az evezésen megismerhetjük egymást” – fejti ki, miért is szervezett kenutúrát a Szigetközbe.

A csapat Mosonmagyaróvárról indult és Győrzámolyig lapátolt. Közben pedig faluszéli legelőkön éjszakáztak. Igazi nomád tábor volt, sátorral, kútról kannákban hozott vízzel és teljes egymásrautaltsággal. Az utolsó estén pedig az egyik fiú szüleinek lipóti kertjében sátoroztak. Zsolt egyik legnagyobb élménye – és szerinte a fiúké is – a vízicsata volt. A cél az volt – természetesen egy biztonságos vízfelületen –, hogy minél előbb megtöltsék vízzel, azaz elsüllyesszék a másik hajóját. Ehhez pedig csak az evezőlapátot használhatták. A másik biztosan felejthetetlen pillanat az egyik esti tábortüzes beszélgetés volt, ahol egy időről-időre visszatérő, az osztályban feszültséget okozó problémát tárgyalták ki – meséli.

„Ez a néhány nap nagyon jól összekovácsolta a csapatot. Úgy érzem, az újaknak sikerült beilleszkedniük, befogadták őket. Nekem pedig jó lehetőség volt, hogy felmérjem a csapatdinamikát. Volt, aki rögtön a túra elején önként felvállalta a kormányosi posztot, társainak azonban kétszer annyit kellett húznia” – meséli nevetve. „Aztán felismerte a korlátait és háttérbe húzódott. A harmadik nap végére azonban azok is összecsiszolódtak, akik az elején még kacskaringósan eveztek” – teszi hozzá. Végül régiek és újak annyira jóban lettek, hogy a kirándulás végén Zsoltnak telefonálnia kellett a szülőknek, hogy még ki, melyik barátjánál töltene el néhány napot. Ennél több pedig nem is kell egy osztályfőnök-prefektusnak, minthogy látja, tanítványai hogyan válnak igazi közösséggé – mondja szeretettel a hangjában.

„Szeretek nyáron elmenni a fiúkkal kikapcsolódni. Egy-egy ilyen alkalommal lehetőségük van megmutatni egy másik arcukat. Sokkal felszabadultabbak” – magyarázza, miközben a további nyári tervekről beszél. Reményei szerint augusztusban bringáznak néhány napot a Balaton-felvidéken, és új tanítványaival külön is szeretne eltölteni egy kis időt. Úgy tervezi, elkíséri őket a zarándoklatra, amit a Főapátság szervez az új diákoknak.