2021. október 13-án, szerdán 17.30-kor a Gimnáziumi Galériában nyílik meg Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész Zörög felettem az ég című meghökkentően elgondolkoztató kiállítása. A kiállítást megnyitja Szalay Ágnes művészettörténész, a megnyitó beszéd alább olvasható.

Szalay Ágnes megnyitó beszéde Gerber Pál kiállításán

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt ezen a mai októberi délutánon, diákokat, tanárokat, vendégeket egyaránt! A Munkácsy-díjas Gerber Pál kiállításán vagyunk, egy egyedi képi nyelven szóló, a szürkeállományunkat, kreativitásunkat igencsak megdolgoztató művész képei előtt, aki humorral és iróniával átitatott sajátos művészeti nyelvet hozott létre.

„Az eredetiség az egyik követelmény a művésszel szemben, ami magába foglalja a váratlan, a szokatlan, az újszerű alkalmazását. Fontosnak tartja az újrafogalmazás képességét, ami szellemi struktúrák átszervezését, átértelmezését, átértékelését, átalakítását jelenti.

A magunk felé irányuló kritikai érzék nélkül groteszk lények, valamint kiszolgáltatottak és tévelygők vagyunk, ezért ez az egyik legfontosabb képesség.

Magatartási példája a keleti gyakorlatból ered: amikor az ember időről-időre visszafogja, felfüggeszti, félretolja saját egóját a tiszta látás, a jó döntés érdekében. A mű megoldja önmagát, csak hagyni kell érvényesülni és figyelni kell, merre akar haladni. Ehhez viszont nekünk időről-időre csendben kell maradnunk. ”[1]

A jelen kiállítás címe: Zörög felettem az ég, máris meghökkentő. Okkal érezhetjük, hogy Gerber Pál munkáinak értelmezése során szinte megfejthetetlen vagy igen sokoldalú képi vagy szöveges rejtvényekbe, allegóriákba ütközünk. Kétségtelen, hogy ki kell most lépnünk komfortzónánkból, ha közelebb szeretnénk kerülni ezen rejtvények megfejtéséhez.

Számtalan írást olvashatunk a szakirodalomban Gerber Pál munkáinak a vizuális tradícióhoz fűződő viszonyáról, kép és szöveg kapcsolatáról, a keresztény ikonográfia alkalmazásáról, de az alkotó mintha elemelkedne a racionalitás talajáról, és munkái az abszurd és a groteszk között ingázva felpiszkálná a befogadót és egyben értelmezőt.

A tárlaton látható művek négy tematikai egység köré szerveződnek. Az első csoportban felbukkannak a keresztény ikonográfia egyes elemei, legtöbbször a kereszt, Veronika kendője, a csont, a koponya és a templom. Ehhez kapcsolódik az utolsó oszlopon látható, négy műből álló ciklus:

Az oltár rendje

A szenvedés eszközei

Mintha egy kész csomagban kapnánk Jézus keresztrefeszítésének és szenvedésének eszközeit. A síkban ábrázolt, kissé bizarr „csináld magad” csomagban van: kereszt, szegek, csípőfogó, kalapács, lándzsa, létra, Veronika kendője, illetve hat darab gyertya. Rajtunk múlik, mit kezdünk velük…

Be a templomba

Csupán két tárgy látható a képen: egy nyíl, amely a templom felé mutat. A minimálisra redukált képi eszközkészlet adja a szó szerint értelmezendő mű banalitását.

Az olvasott könyv, amelyen Jézus szimbólumok: ő a kezdet és a vég, az alfa és az omega.

A fő falon találjuk Az éjszaka ellenség – Ima c. alkotást, amelyen egy imára összetett kéz, az egyik karon égő gyertya látható. Jobban szemügyre véve tovább is gondolhatjuk a kompozíciót, s már-már magunk előtt látjuk, ahogy az anonim karokat leengedik, a gyertyáról lefolyik a viasz, s a fából faragott kezek pedig pillanatok alatt lángra kaphatnak. Persze ez már csupán a befogadó fantáziájának játéka, amely éppúgy hozzátartozik a kép szemléléséhez, mint annak elsődleges vizuális letapogatása.

A következő egységet az irodalmi vonatkozású művek alkotják:

Ady Endre

Több versére is asszociálhatunk a rá oly jellemző erős, élesen konkrét nyelvezetről: eszünkbe juthat A fekete zongora, a Fekete virágot láttál, vagy A fehér csönd c. verse is. Az „E” monogram felett félrecsúszva pedig ott lebeg az Ady attribútumává vált híres poétikus kalap.

A tragédia embere – Az ember tragédiája

Látunk egy mellkason szúrt, teátrálisan hátra hanyatló férfit, akinek öltözetét minden árnyékolástól és színkeveréstől mentes, redukált alapszínek adják: kék, sárga, vörös. Azt is gondolhatná a képről a szemlélődő nagyérdemű, hogy Madách Imre fő művének drámaisága egyetlen mozdulatba sűrítve.

A halálról helyetted gondolkodom én

A síron egy koponya, a földi javak múlandóságára utaló vanitas szimbólum. A rajta naivan kukacot vadászó feketerigót valószínűleg nem feszítik az emberi lét múlandóságával kapcsolatos filozófiai kérdések. Ezért így szól az alkotó: a halálról, majd helyetted, gondolkodom én.

Korábbi korokból ismeretes, hogy a képzőművészet alapvetően a szépség és valóság érzékeltetésére volt hivatva, mégis Gerber Pálnál a technikai mesterség mikéntjének érzékeltetése mellett ugyanolyan fontos a művek gondolatisága. Alkotásainak esszenciáját a vizuális és verbális kifejezésmód együttállása adja, a képek megfejtésének lehetséges kulcsa a szövegben, elsősorban a sorok között rejlik.

A kiállítótér oszlopain elhelyezett „szövegművek” nemcsak egyfajta szabadversként értelmezhetők, hanem arra is utalnak, hogy a képek címe egyenrangú a festményen megjelenő képpel, sőt, akár helyettesítheti is azt. Ebből következik, hogy művé is válhat, s kilépve a kiállítótérből képes arra, hogy „üzeneteket” hordozzon. Az oszlopokon olvasható szöveges munkák, sima fehér papírra „írt” ironikus/abszurd feliratok éppúgy lehetnének műcímek, mint ahogy néhány képcím ugyanúgy szövegmű is lehetne.[2] Ha nagyon leegyszerűsítő szeretnék lenni, azt is mondhatnám, hogy egyes szöveges művei egyfajta mémként is felfoghatóak: „Mély mondanivalóba könnyű belefulladni”; „Bennem már rengeteg világ dőlt össze”; „Bölényre vadászom, de közben a jegesmedvét ejtem el.”

A kiállításon látható képeken többnyire banális, mindennapi tárgyak tűnnek fel — doboz, asztal, focilabda, karácsonyfatalp, —, és a művész installációihoz is hasonlóan egyszerű, hétköznapi anyagokat használ fel. Munkamódszerének egyik szerves része a barkácsolás, ennek egyik eredménye az itt elhelyezett installáció: Rendet rakni a művészet körül. Teljesen banális tárgyi elemek fából faragva: seprű, felmosó vödör, kislapát, amely a művészetet szimbolizáló kis fa posztamensre helyezett talpszerű tárgy, maga a művészet.

Gerber Pál festői nyelve is igen redukált. A korai színes, fotórealista korszakát követően a nyolcvanas évek közepétől leginkább monokróm, a fekete és a fehér közti átmeneteket használó festményeket készít, amelyekben később feltűnik az egynemű narancssárga vagy barna szín:

A leragasztott doboz; Karácsonyfatalp; Hogy kerül ide a KISZ denevér; A század, amely telve mindazzal, ami lényegtelen és kompromisszum; A téboly emblémája; Tatabánya éjszakája; Ferde a csöve, nem a közepébe lő – Mit keres itt a rózsaszín?

Gerber Pál gondolkodásmódjában kitüntetett szerepe van a művész tehetségére, a művészet értékére, mibenlétére és a modernizmussal kapcsolatos viszonyára ironikusan reflektáló munkáknak, ilyen például az Istent nem írta felül a modernizmus c. kép.

Összességében elmondható, hogy Gerber Pál ironikusan egyszerű, ugyanakkor meghökkentő művei tele vannak humorral, szarkazmussal, feszültséggel, ambivalenciával és váratlan paradoxonokkal.

Az élet rétegei nem alkotnak a tárgyakban folyamatot, nem épülnek egymásra, bár vannak közös halmazaik – egy-egy helyen történetté rekonstruálhatók és reprezentálnak egy helyzetet, máshol töredékesek, önmagukban állnak.

Gerber Pál „a meghökkentést a művészi megformálás igen magas fokán űzi (…), művei egyetlen nagy Gesamtkunstwerk részeiként is felfoghatók;  képei soha nem hordoznak irányított üzenetet, mindig megőriznek valamit a dolgok eredendő titokzatosságából.”[3]

Műveinek nincsen tökéletes és hibátlan értelmezése, mert mindig kiegészíti azt egy-egy új elemmel, amely újabb és újabb szempontokat hoz látóterünkbe az értelmezési kísérletünk során. Talán emiatt is olyan kedvünkre valók és izgalmasak munkái, mert közös gondolkodásra, kreativitásunk szabadon engedésére sarkall minket. Már-már az absztrakció határait súroló egyszerűséggel, banális vizuális és verbális eszközökkel egy olyan sajátos világot teremt maga körül, amelyben mi is szívesen csatangolunk.

Pannonhalma, 2021. október 13.

Szalay Ágnes