2022. február 11-én, pénteken este 8 órakor a Díszteremben Hardi Titusz osb tart előadást Ó, mesebeli nagy Kongó címmel. Szó lesz a kongói emberek hétköznapjairól, életükről, szokásaikról, hitükről, egyházaikról. Titusz atya bátyja, dr. Hardi Richárd 26 éve missziós szemészszakorvos Kongóban. A nála töltött időről, a Szent Rafael Szemcentrum felavatásáról, az ott szerzett élményeiről tart vetített képes útibeszámolót Titusz atya. Az előadásról készült összefoglaló alább olvasható.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

—————————————————————-

Vajon mit visznek magukkal Kongóban a vidéki gyerekek az iskolába? A kérdést Hardi Titusz osb, a Pannonhalmi Főapátság oktatási főigazgatója tette fel a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjainak. A válasz pedig megdöbbentő: széket. A világ egyik legszegényebb afrikai országában jól felszerelt intézménynek számít, ha vannak padok az iskolában – mesélte Titusz atya. Tavaly októberben járt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amikor szemészorvos testvére, adományokból felépült klinikáját adták át. Útjáról, az ott látott hihetetlen elmaradottságról, ugyanakkor a mindent elsöprő életörömről is mesélt a fiataloknak 2022. február 11-én a gimnázium dísztermében.

Feltűnő, színes, mintás nadrág, hozzá illő ingszerű felső és egy sapka. Így jelent meg a hallgatóság előtt Titusz atya, később a fejfedő lekerült róla. A ruhát – mint később kiderült – októberi útja során kapta a helyiektől. Azért ment, hogy részt vegyen a Szent Raphael Szemészeti Klinika átadóján. Az európai színvonalú kórházat a Kongói Demokratikus Köztársaságban huszonhat éve missziós orvosként dolgozó testvére, Hardi Richárd adományok segítségével építette fel Mbuji-Mayi-ban. A nem mindennapi utazásról, és megdöbbentő tapasztalatairól is mesélt Titusz atya a fiúknak.

Gyerekként öt évig élt Algériában családjával, de mindig azt mondták neki, hogy Afrika a Szaharától délre kezdődik. Ezt immár második kongói útja után ő is állítja – kezdte beszámolóját. Mint mondta, a mintegy kétmillió-háromszázezer négyzetkilométer területű ország, amely huszonötször nagyobb, mint Magyarország, 1885-ben belga gyarmat lett. Az akkori belga király, II. Lipót a nagyhatalmak egyetértésével vonta uralma alá a Kongó vízgyűjtő medencéjét. Hirtelen egymással addig semmilyen kapcsolatot nem tartó népcsoportok kerültek egy államalakulatba, amelynek az egyik következménye, hogy máig nem tudni, pontosan hány nyelvet is használnak az országban. A hivatalos a francia, de azt sem beszéli mindenki. Mellette pedig további két-háromszáz különböző nyelv él – magyarázta.

Az adottságokról szólva kifejtette, hogy bár természeti kincsekben és nyersanyagban az egyik leggazdagabb, ugyanakkor a legszegényebb országok egyike is. Az állam tulajdonképpen nem működik, a belgák 1960-as kivonulása óta nincs gazdája az úthálózatnak, senki nem tartja karban. Mára az amúgy is szegényes úthálózatból mindössze körülbelül kétezer kilométer aszfaltos út maradt az óriási országban. A függetlenedett Kongói Demokratikus Köztársaság – akkor még Zaire – élén több mint három évtizedig Mobutu elnök állt, aki diktatórikus rendszert épített. Ahogy az atya fogalmazott, az állam összeomlott, az elnök felélte a vagyont. Amikor pedig rájött, hogy az egészségügy mekkora bajban van, átadta azt az egyháznak.

A kabindai kórházat a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség vette át, amelynek Titusz atya testvére, Hardi Richárd szemészorvos is tagja. A doktor 1995-ben költözött Kongóba, előbb általános orvosként dolgozott, majd miután látta, hogy szemész egyáltalán nincs a többmilliós régióban, szakorvosként. Első műtétjeihez egy családi távcsövet alakított át, később belga segítséggel korszerű műtője lett és – ahogy Titusz atya fogalmaz – özönlöttek a betegek. Az erős napsütés miatt a szürkehályog, és az annak következtében kialakuló vakság óriási probléma az afrikai országban, holott egy egyszerű műtéttel orvosolható lenne – persze, ha van, aki elvégezze azt. Hardi doktor egy nyolcmilliós régió egyetlen szemésze. Időről-időre pedig misszióra indul. Összepakolja mobil műtőjét, hogy azokhoz is eljusson az ellátás, akik a rossz utak miatt és jármű hiányában maguk nem tudnak elmenni hozzá. Csak 2021-ben több mint ezer szürkehályog műtétet végzett maroknyi csapatával.

Mára pedig az adományoknak, valamint a Hungary Helps programnak köszönhetően felépült egy rendkívül korszerű szemészeti klinika Mbuji-Mayi-ban – több mint tíz év alatt. Az intézménynek saját ciszternája van, a vizet ugyanis csak így lehet ott biztosítani, és napelemmel szerelték fel, hisz áramellátás gyakorlatilag nincs. Ahogy Titusz atya fogalmazott, jó, ha egy héten egyszer van áram. A Szent Raphael Szemészeti Kórház megnyitójára érkezett Titusz atya is Kongóba. 2022. elején Hardi Richárdot szolgálata elismeréseként Áder János köztársasági elnök Magyar Becsületrenddel tüntette ki.

A pénztelenség azonban nem csak az egészségügyet sújtja a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az omladozó falak közt mindössze egy tábla és székek – ennyiből áll a kabindai katolikus óvoda, amelybe Titusz atya ellátogatott. Pedig itt még jobb körülmények vannak, mint egy államiban – mesélte. A település melletti faluban áll a mbundai árvaház, amelyet egy német apáca alapított 2000 környékén – tette hozzá. Az országban dúló polgárháború miatt akkor százával maradtak árván a gyerekek, és azóta is mindig vannak, akikről gondoskodni kell. Elképzelni is nehéz – de fotók tanúskodnak róla – az itteni iskola könyvtára, egy néhány tucat könyvvel megpakolt polc. A gyerekeknek se tankönyv, se munkafüzet nem jut, internetről pedig nem is álmodhatnak. Az igazgatói irodát egy jobb időket megélt, szobának aligha nevezhető lyuk jelentette, amiben mindössze egy vékonyka pad szolgált – jobb híján – íróasztalnak. Ők azonban még szerencsések, pad legalább van a termekben. Sok faluban a széket is a gyerekeknek kell vinniük.

Mint mondta a felsőbb osztályokban már egyre fogyatkozik a létszám, mert bár elméletben ingyenes az oktatás, olyan kiadásokat ró a családokra, hogy nem tudják megfizetni. Havonta egy csoki ára, azonban esélyt adhatna a tanulásra – vetette fel Titusz atya. A gimnázium osztályai jelképesen egy-egy gyermeket örökbe fogadhatnának a mbundai árvaházból. Ha az osztályból mindenki csak egy csokoládé árát ajánlaná fel havonta, abból az összegből egy árva éves taníttatását finanszírozni lehetne, és talán többen jutnának el az érettségiig – fejtette ki. „A világ annyira összezsugorodott, hogy nem csukhatjuk be a szemünket, hogy ott mi történik.”

Titusz atya háromhetes látogatása során az egyházi életbe is bekapcsolódott. Mint mondta, a lakosság többsége valamely keresztény egyházhoz tartozik. Az itt élők fele katolikus, tíz százalékban vannak muszlimok és néhány helyi, törzsi vallás is tovább él. A vasárnapi szentmisére mindenki eljár, és az egész délelőttöt a templomban töltik. A két-három órás szertartás után, még általában a fél délutánt együtt töltik hívek. Volt olyan misén, ahol hatvanan készítették elő a szertartást, és több, mint tíz percig tartott csak a bevonulás.

„Nektek órátok van, nekünk időnk” – idézte Titusz atya a helyiek neki szánt szavait, amelyben igazságra lelt. Mint mondta csodálattal nézte őket, ahogy a szentmisén jelen voltak egész mivoltukkal. „Testestül, lelkestül részt vesznek a miséken, énekelnek, táncolnak, élvezik az életet” – zárta beszámolóját.