2023. május 12-én, pénteken este 8 órakor a Díszteremben Farbaky Tamás utazó A stoppolás mint életfilozófia: 50 ezer kilométer tanulságai. A stoppolásról lesz szó, képekkel, történetekkel, arról, hogyan állt össze a sok utazás egy nagy belső Úttá.„2011-ben kezdődött, egy augusztusi délutánon, nem hittem el, hogy sikerülhet, de aztán várakozással együtt 40 perc alatt Győrben voltam Budapestről. Utaztam koporsószállítóval, EMMI-s államtitkárral, bosnyák párt kampány-tanácsadójával, kokainista svájci ügyvéddel, ENSZ békefenntartóval, belga igazságügyi minisztérium, radikalizmus feltérképezésért felelős munkatársávával, Izraelhez szerződött magyar síolimpikonokkal, egy brassói román férfival, aki a Dunát átúszva menekült Ceaușescu őrült rendszere elől, Porschéval 240-nel az M6-on, traktorral 10-zel, még négy emberrel összecsimpaszkodva Kappadókiában, valamint egy ír sráccal, aki Ausztráliából ment hazafelé egy dzsippel Írországba és akivel az iráni-örmény határon akadtunk össze.”
Farbaky Tamás (2009B) tanult teológiát, majd a CEU nemzetközi kapcsolatok mesterszakán diplomázott. Jordániában, az USA-ban és Belgiumban dolgozott, de még több országban járt és stoppolt. Jelenleg szabadúszó fotós, legutóbbi megbízása Ferenc pápa látogatásának fotózása volt. De leginkább utazó, szó szerinti és átvitt értelemben is. Képeit, történeteit itt osztja meg: https://www.facebook.com/thsupertramp
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!