Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2023. jún. 30.

-

Az utolsó 12 másodperc – tanévzáró díjesővel

115 országos versenyeredménnyel, 23 díjjal és 48 elismeréssel zárta az évet a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. Június 16-án a tanévzáró ünnepségen elismerésben részesítettük a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjainkat. Büszkén mondhatjuk, hogy a reál és humán tantárgyaktól kezdve, a zenén át a sportig, minden területen jeleskedtek tanulóink.A tanév egyik legizgalmasabb és legkiélezettebb helyzetének felelevenítésével kezdte tanévzáró beszédét Albin atya. Igazgatónk a kosárlabda diákolimpia döntőjének utolsó 12 másodpercét idézte fel. A fiúk a budapesti szerb iskola, a Nikola Tesla Gimnázium csapatával csaptak össze. Végig nagyon szoros volt a meccs, a lefújás előtt 12 másodperccel 1 ponttal vezettek a szerbek, amikor büntetőt dobhattunk. Az első bement, és ezzel egyenlőre hoztuk a mérkőzést, a második azonban lepattant. Bár az ellenfél egyik játékosa beleért, a labdát mi szereztük meg. Néhány passz után, végül szó szerint az utolsó pillanatban – 0,7 másodperc volt hátra – egy 2 pontos dobással megnyertük a diákolimpiát.

A meccs Albin atya szerint nagyon tanulságos. „Van olyan, hogy végig valahogy vesztésre állunk, lehet az egész meccsen, de az utolsó 12 másodperc, lehet azon múlik, hogy aztán győzni fogunk. Ahhoz az utolsó 12 másodperchez azonban kellett az egész meccs. Ha az első 5 percben feladjuk, akkor esélytelen. Végig kell küzdeni az egész meccset még vesztesen is! Ha nem is hiszel abban, hogy a végén valami fordulhat, semmi gond, de csináld, ne add fel, küzdj!”

Ahogy azt igazgatónk hozzátette, valahol mélyen az egész életünk, az emberi sors ilyen. „Valahogy mindig vesztésre állunk, hol egy-egy háború, járvány, vagy épp magánéleti zűrök miatt. És ott lesz a legvégén a legnagyobb veszteségünk, ami előtt nincs büntető, de lehet az utolsó 12 másodperc mindent meg fog fordítani.” Egy másik tanulságot is megfogalmazott, mégpedig azt, hogy a győzelemhez nagyon sok ember kell, egyedül nem vagyunk elegek. „Nem elég, aki a büntetőt dobja, és nem elég, aki megszerzi a labdát. Persze a végén, valaki be fogja dobni, de ez az egész csapatnak a győzelme, és ezért vagyunk mi közösségben, ezért vagyunk iskola. Bármilyen közösségbe is kerülsz, ezért vagy egy csapatban benne. Ünnepelni tanulunk, amikor hátradőlünk, és elmesélünk egy ilyen történetet, ami nem csak a mostanról szól, hanem erőt ad nekünk, hogy jöjjön a következő 70 év. Az ember élete ilyen, az ünneplésből merítünk erőt hozzá.”

Albin atya beszéde után a versenyeredmények ismertetése következett. Az OKTV-n francia és latin nyelvből, filozófiából, valamint biológiából is voltak döntős diákjaink ebben a tanévben. Mindegyikük biztatta társait, hogy próbálják ki a versenyt. Az OKTV mellett számos más országos megmérettetésen vettek részt gimnáziumunk tanulói reál és humán tantárgyakból, valamint a sport és a zene területén. Utóbbi kettőben olyan elismeréseket is bezsebeltünk, amelyekre korábban még nem volt példa. Molnár Balázs Sámuel, a IV. Kis zeneszerző országos online versenyt nyerte meg, míg az országos erőemelő bajnokságon Hubert Dániel országos csúcsot felállítva végzett az első helyen. Társaik mindkettőjüket vastapssal köszöntötték.

Majd az iskolai szolgálatokban részt vállalók munkáját méltatta igazgatónk, és az ösztöndíjasokat is felsorolta. A következő tanévet három diákunk töltheti Amerikában. Két végősünk a Saint Vincent College-ban, Pennsylvaniában, míg egy tanulónk a Woodside Priory Schoolban, Kaliforniában. Szintén ketten nyerték el a Németországba szóló meschedei ösztöndíjat.

Az idei tanév újdonsága, hogy elindult a kortárs mentorképzés iskolánkban. 26 diákunk végezte el a tanfolyamot, az erről szóló tanúsítványt a tanévzárón vehették át. A képzés célja, hogy felkészítse arra a résztvevőket, hogyan tudják segíteni, támogatni társaikat egy nehéz helyzetben.

Majd az egykori diákjaink és a Pannonhalmi Főapátság által alapított díjak ismertetése következett. A szerzetesközösség idén hívta életre a Bencés Oktatásért Kitüntetést, amelyet a fenntartásában működő iskolák egy-egy tanárának adományoz. A díjra az intézmények terjeszthetik fel azt a pedagógusukat, aki az adott évben a bencés szellemiséget, pedagógiát, a diákok felé való odafordulást a leginkább megtestesítette. A gimnázium igazgatósága a jelöléshez a Diákönkormányzat segítségét kérte. Így Major Ivettet kapta a kitüntetést. A tanárnő a diákok szinte szűnni nem akaró tapsviharában ment ki a színpadra, és meghatódva köszönte meg tanítványainak, hogy nap, mint nap jó partnerei a munkában, kollégáinak, hogy elviselik a vezetőségnek pedig azt, hogy megbíznak benne.  

Az alumnusok által alapított elismerések közül a legrangosabbat, a Kováts Arisztid-díjat Tóth Gergő kapta. Az elismerést minden évben annak a végzősnek ítéljük oda, aki ittléte alatt a leginkább felfedezte és befogadta a pannonhalmi diákélet értékeit. A Gergő osztályfőnöke által írt méltatásból kiderült, hogy a fiú érzékenysége, kedvessége, figyelmessége és szorgalma már diákévei első hónapjaiban megmutatkozott. Szociális szempontból sokszor ő tartott egyben kisebb-nagyobb baráti társaságokat. Tanárai szerint a tanulói csoportok szíve és motorja volt Gergő. Tanulmányait kivételes szorgalommal folytatta, a zenében is jól teljesített, és érett hittel keresi a Jóistent. Végzősünk orvos szeretne lenni, a pandémia idején segített a covid-oltások szervezésében és beadásában lakóhelyén. „Hatalmas ajándék volt nekem ez az elmúlt 4 év, és csak remélni tudom, hogy ez nem csak négy év, hanem egy egész élet!” – mondta Gergő a tanévzáró végén.

A 2022/2023-as tanév további díjazottjainak, az OKTV és egyéb tanulmányi és sportversenyek helyezettjeinek, valamint a közösségi szolgálatokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjaink a nevét itt olvashatják.  

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN