Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2024. márc. 21.

-

Takács Imre péntek esti előadása

2024. március 22-én, pénteken este 8 órakor a Díszteremben Takács Imre művészettörténész (MTA, Ph1978A), Uros apát temploma és helye az európai művészettörténetben címmel tart előadást a Bazilika800 év jegyében.
Az 1224-ben felszentelt harmadik pannonhalmi templom igen bonyolult mű, amely mögött egy jelentős történelmi személyiség áll, az építtető Uros apát. Róla jószerivel több adat maradt fenn korunkra, mint kortársairól együttvéve. Szenvedélyes utazó, energikus reformer és apátsága érdekeit példátlan eréllyel védelmező, politikus főpap képe bontakozik ki ezekből a szövegekből. A legtöbbet azonban talányosságai ellenére az a mű árulja el róla, amely jelenleg is a bencés közösség liturgiájának otthona, a monostor fennálló temploma. Építéstörténete és magas minőségű részletei a megrendelő igényességén kívül az akkori Magyar Királyság kiváló nemzetközi kapcsolatairól, modernitásra való nyitottságáról is tanúskodnak. 

Az előadást az MTA Alumni-program támogatja.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN