Régi hagyomány, hogy a tanév során kétszer – ősszel és a nagyböjti időszakban – lelkigyakorlatot tartunk a diákoknak. Ilyenkor kiszakadunk a mindennapok sodrásából, hogy együtt, csendben és közösségben is figyelhessünk arra, ami igazán lényeges. Két éve az őszi alkalom különleges formát kapott: az egész iskola közösen, évfolyamokon és osztályokon átívelően vesz részt egy iskolai zarándoknapon a tanárokkal együtt.

Ez a közös útra kelés nemcsak lelki élmény, hanem az iskola közösségét is erősíti. A diákok és tanárok különböző útvonalakon, programokon indulnak el, hogy a saját tempójukban, a természetben és egymással találkozva mélyítsék el hitüket és önismeretüket.

Az idei program központi témája, a Pannonhalmi Főapátság évadának hívószava, a „Kert” volt – az Éden, a belső kert és a teremtett világ iránti felelősség gondolatát egyszerre hordozva.

Néhány példa a sokszínű kínálatra:

• volt, aki Veszprémbe, a Séd-patak völgyébe indult Márk atyával és Brúnó testvérrel, hogy a megújulás témáját járják körül;
• mások a Bakonybéli monostor csendjében kapcsolódtak a teremtésvédelem gondolatához;
• egy csoportnyi diák a művészeten keresztül talált rá a belső kertjére: a ravazdi plébánián művészetterápiás műhely várta őket;
• a Pannonhalmi Főapátság arborétumban az érzékelésen és az irodalmi készségeken keresztül mélyültek el a spiritualitásban.

Különösen emlékezetes volt a kerékpáros zarándoklat, amelyen harminc diák a környékbeli kertművelőkhöz látogatott el. A Murok Kertészet és a Pannonhalma Provence vendégei voltunk. Utóbbi helyszínen a vendéglátók nemcsak meséltek a munkájukról, hanem be is vonták a diákokat: mentaágakat metszettek, rózsát ültettek és szalmát terítettek. A közös munka után frissen sült kaláccsal és levendulaszörppel várták csapatunkat – a vendégszeretet és az egyszerűség örömét egyaránt megélve.

A nap végére mindenki megtapasztalta, hogy a „kert” nemcsak egy hely, hanem lelki valóság is: ha gondozzuk, bennünk is új élet fakad. Ahogy azt a gimnáziumunk egyik tanára, Borzsák István megfogalmazta: „A lelkigyakorlat kiszakít a hétköznapokból, és segít másképp szemlélni önmagunkat és a világot.”

Márk atya a veszprémi zarándoklatról mesélt, amelynek a megújulás volt a fő fókusza. „A Séd-patak mentén haladva a diákok rövid impulzusokat kaptak, amelyekre reflektálhattak: mi az, amit el kell engedniük, mitől érzik magukat bezárva, és hogyan tudják ezt a javukra fordítani. Bár az idő hűvös volt, a belső út mégis melegséget hozott.”

A zarándoknap egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem osztályonként, hanem vegyes csoportokban zajlik. Ezáltal új barátságok szövődnek, és a gimnázium közössége is szorosabbá válik.

A lelkigyakorlat íve

A közös lelki út már vasárnap este elkezdődött a bazilikai imával, majd a hétfő a különféle zarándoklatoké és műhelyeké volt. Kedden az osztályok saját körben folytatták a feldolgozást, prefektusaik vezetésével. Az egész program közös szentmisével zárult.

A lelkigyakorlat ismét megmutatta, hogy a tanulás nemcsak könyvek és órák között történik. A természet, a csend, a közösség és az imádság – ezek is mind „tanítanak”. E tanítás azonban nemcsak a diákokat szólítja meg: a program az egész iskolát megmozgatja. Nemcsak a prefektusok, hanem minden tanár aktívan részt vesz benne – nem csupán kísérőként, hanem a diákokkal együtt járva végig a lelki és fizikai utat.

A pedagógusok megosztják saját tapasztalataikat, gondolataikat, így a tanár–diák kapcsolat is más megvilágításba kerül. Az együtt töltött idő, a közös munka és beszélgetések mélyebb, személyesebb kapcsolatokat teremtenek. A lelkigyakorlat így nemcsak spirituális esemény, hanem az iskolai közösség egészét formáló, összekapcsoló élmény.