A gimnázium mintegy 300 diákja számára is kezdetét vette a tanév. A fiúk augusztus utolsó hétvégéjén költöztek be az ezeréves falak közé, augusztus 31-én, vasárnap pedig megtartottuk a Veni Sanctét. A tanévnyitó szentmisén igazgatónk, Juhász-Laczik Albin atya ezekkel a szavakkal fordult diákjaink felé: „… a legfőbb feladatod: hogy rátalálj magadra, és önmagad légy. Hogy azzá legyél, amivé Isten megteremtett. És ennek lehet, hogy része az, hogy Te nagyszerű verseket írsz, vagy gitározol. Lehet, hogy béna a humorod, és csak B csapatos hátvédként rúgsz labdába, de ha önmagad vagy, és abból mindent kihozol, akkor már nem jársz messze az Isten országától.” Albin atya homíliáját teljes egészében közöljük.

Kedves Testvérek!

Minden osztályban szokott lenni legjobb matekos. Szokott lenni legjobb versíró vagy szavaló. Szokott lenni legjobb szervező, gitáros, focista és szokott lenni leghumorosabb osztálytárs. Én egyik sem voltam. Volt nálam jobb matekból is, magyarból is, fociban „csak” B csapatos voltam, és a humorérzékem már akkor is inkább kihívást jelentett – még magamnak is.

Ha nagyon félre akarnánk érteni a mai evangéliumot, akkor azt gondolhatnánk, hogy nem is kell elsőnek lenni. Jézus azt mondja, hogy inkább légy utolsó, az alázatosabb. Nem kell törekedni: maradjunk valahol hátul, az éppen jó lesz nekünk.

Képzeljetek csak el egy ilyen focit! Mindenki előzékeny: „Ó, kérlek vedd csak el Tőlem a labdát, vagy tudod mit? Inkább oda is adom, a mi csapatunknál már annyiszor volt!” És erre az ellenfél így válaszol: „Ugyan már! Hova vinnénk azt a labdát, mi megmaradunk itt hátul, nem akarunk előre menni!” Hát így nem sok értelme lenni focizni. De valójában ambíció nélkül semminek sem lenne értelme.

Ha már az ókorban föltalálták volna a focit, akkor szerintem Jézus valahogy így mondta volna el ezt a példabeszédét:

„Ha meghívnak a kispályára focizni, ne siess rögtön előre csatárnak, és főleg ne akarj minden labdát magadnak kisajátítani. Mert ha nem passzolsz, hanem önző módon csak magadnak keresed a dicsőséget, elrontod a helyzeteket, és elbukjátok a meccset. Mindenki tudni fogja, hogy miattad.

Ha kell, inkább néha menj hátra erősíteni a védekezést, vagy játssz középpályásként is, és szolgáld a többieket azzal, hogy jól passzolsz, észreveszed a társaidat, s így építed a játékot. És akkor Brúnó testvér, amikor látja a másokra való figyelmességedet és alázatos játékodat, így szól majd hozzád: Barátom, legyél Te a csapatkapitány!

Mert mindaz, aki önzőzik, elveszti a meccset, de aki alázattal játszik és alárendeli magát a csapatnak, gólpasszot ad és bizony mondom nektek, bajnok lesz.”

Igen, kedves fiúk, ez az evangélium is, de Pannonhalma is, úgy ahogy van, valójában a közösségről szól. Nemcsak arról, hogy nyilván a közösségben lehet csak valaki a legjobb matekból vagy magyarból. Hanem hogy a közösség az egyetlen hely, ahol előbb utóbb mindenki megtalálja, hogy ő miben jó. Sőt, hogy mindenki megtalálja, hogy ő miben a legjobb. Hogy miben vagy Te a leges-legjobb, az egész világon. Ez hosszú idő, nekem még mindig tart, és nem akarom lespoilerezni, de el kell, hogy mondjam.

Tudjátok, szerintem arra jövünk rá, hogy egy közösségben mellékes – nem lényegtelen, de mellékes, másodrendű – hogy Te éppen matekból vagy a legjobb. Elmész egyetemre, és ez lehet, hogy változni fog. Lehet, hogy nem Te leszel a világ valaha született legjobb atomfizikusa. De egy dologban Te vagy a legjobb, és ez a legfőbb feladatod: hogy rátalálj magadra, és önmagad légy. Hogy azzá legyél, amivé Isten megteremtett. És ennek lehet, hogy része az, hogy Te nagyszerű verseket írsz, vagy gitározol. Lehet, hogy béna a humorod, és csak B csapatos hátvédként rúgsz labdába, de ha önmagad vagy, és abból mindent kihozol, akkor már nem jársz messze az Isten országától.

Ez a mai evangélium szerintem erről szól: Hogy a közösség – akár az evangéliumi lakoma asztalközössége, akár a focicsapat, de bármilyen közösség képes megtanítani minket önmagunkra. A helyünkre tanít, hogy ott van a feladatunk. Mi elvágyódnánk. Mi máshova akarunk ülni. Pedig a legjobbak csak ott lehetünk, ahol most, a jelenben vagyunk. Nem a tervekben, nem a jövőben, nem az álmainkban, hanem itt és most. Ha éppen stúdiumon, akkor abba kell bele tenni mindent. Ha a Tornacsarnokban, akkor ott bevetni minden erődet. Ha pedig a hálóban vagy, akkor a szobatársakkal való kapcsolatban jelen lenni szívvel-lélekkel.

Könnyen felmentjük magunkat: Hogy ez a hálóbeosztás most nem is olyan jó; az osztályközösség túl nagy, elég nekem a szűk baráti kör. Testvérek, ilyenkor pontosan nekünk szól, és annyira találó ez a mai evangélium! Mert amikor arra panaszkodunk, hogy mi képtelenek vagyunk fejlődni, kiteljesedni, mert körülöttünk mindenki béna meg vak, meg sánta, akkor Jézus egyenesen nekünk mondja ezt a mai példabeszédét. Szó szerint idézem az evangéliumot: „Hívd meg a szegényeket, a bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel!” Úgyhogy amikor ebben a tanévben majd panaszkodni fogunk majd a közösségre, én is, hogy mindenki bénázik, és vakok meg süketek vesznek körül: evangéliumi a helyzet!!!

Hiszen a közösség nem azért segít, mert tökéletes. Hanem mert kihozza Belőled a legjobbat. Ha beleadod magad. És ez egyedül rajtad múlik.

Azt szoktuk mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ez is a kényelmes önfelmentéseink egyike. Mert ez a helyzet, amelyben vagyunk, ez a közösség, ez a társadalom persze, hogy tökéletlen, hibás, alkalmatlan. És én egyedül úgyis kevés vagyok? Hát dehogy! A mai evangélium mindkét példabeszéde közösségben játszódik, rengeteg ember szerepel benne, de mindegyiknek egyetlen főhőse van. És az Te vagy. Aki mindent megváltoztathatsz. Ha beleadod magad. Alázattal, hűséggel, csapatjátékkal. Erre kérjük a Szentlélek áldását: Veni Sancte Spiritus.