2024. szept. 16.

-

Anyagi és természeti kincseink az Őrségben

Pankasz, 11B

A szakmai táborban a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium 11.b osztálya (38 diák) vett részt 3 pedagógus kíséretében, a tábor 2024. május 5-8. között valósult meg.

Május 5-én a délutáni órákban indultunk Pannonhalmáról Körmendre tömegközlekedéssel, majd onnan busszal szálláshelyünk helyszínére, Szaknyérre. Azért esett választásunk Szaknyérre, a Napsugár-tábor- és erdei iskolára, mert a tábor egyik célja volt, hogy a zajtól, nyüzsgéstől eltávolodva egy csendes hely legyen központunk.

Május 6-án, hétfőn az Őrségi Nemzeti Parkban és az ahhoz tartozó intézményekben töltöttük a napot. Magas színvonalú szakvezetőnknek köszönhetően sokat megtudhattunk a környék jelentőségéről, az itt élők szokásairól, népi kultúrájáról. Napunkat Szalafőn kezdtük, ahol kommentált vezetéssel megtekintettük az Őrségi Népi Műemlékegyüttest, majd tökmagolajat sajtoltunk. A sajtolás után rövid sétával ellátogattunk az európai bölényekhez és vadlovakhoz, akiket meg is etettünk. A vadles után megnéztük a szalafői jégvermet és az őriszentpéteri Árpád-kori templomot. Szerencsénkre tudott fogadni minket a plébános, akinek az adott napra volt más elfoglaltsága, azonban miután megtudta, hogy Pannonhalmáról érkezünk, szakított ránk időt. A plébános nagy szeretettel fogadott bennünket, beszélgetésünk során kiderült, hogy ő is pannonhalmi bencés diák volt. A templomlátogatás után megejtettük a BISEL-vízvizsgálatot, ami leginkább biológia és kémia fakultációs diákjainkat kötötte le. A vízvizsgálat után elmentünk a pankaszi haranglábhoz, majd búcsút intettünk szakvezetőnknek. A hosszú és fárasztó programok után napunkat a szentgotthárdi termálfürdőben zártuk, ahol mind diák és mind pedagógus kipihente a nap fáradalmait. Este már csak a szálláson elköltött vacsorára maradt energiája a résztvevőknek.

Másnap reggeli után elsétáltunk a Vadása-tóhoz, ahol a kedvező időjárásnak köszönhetően az osztály jó része megmártózott, és élvezte a kristálytiszta víz hűsítő hatását. Délután visszasétáltunk szállásunkra, ahol bográcsoztunk, körjátékokat játszottunk, kártyáztunk, ping-pongoztunk, dartsoztunk, vacsora utána pedig megnéztünk egy Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzést.

A tábor utolsó napján reggeli után összepakoltunk, elbúcsúztunk szállásadóinktól, akiknek nagyon hálásak vagyunk rugalmasságukért és a finom ételekért, amiket készítettek nekünk. Elbuszoztunk Rábagyarmatra, ahonnan rábai vízitúránk indult. Az időjárás elég hűvös volt, és a társaság sem volt túl motivált. Azonban a Rába vadregényes szakaszainak és gyönyörű környezetének köszönhetően a kezdeti lehangoltságot felváltotta a jókedv és a mosoly. Kettő és fél óra evezés után – kicsit átfagyva és nyirkosan – megérkeztünk Csákánydoroszlóra, ahol kiszálltunk hajóinkból, és jóízűen elfogyasztottuk a gulyáslevest pogácsával, majd a túrós rétest is. Kis pihenő után vonattal indultunk Csákánydoroszlóról Szombathelyre, ahol vonatpótló buszra szálltunk. Csoportunk külön buszt kapott a többi utastól, Szombathelytől Győrig más helyen meg sem állt, így a tervezett érkezés helyett jóval hamarabb érkeztünk meg Győrbe, ahonnan még folytattunk utunkat Pannonhalmára. Szerdán este, fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva tértünk nyugovóra. 

Klimas Marcel osztályfőnök

Pannonhalma, 2024. június 3.

„Anyagi és természeti kincseink az Örségben című szakmai tábor megrendezését” az NKA támogatta.

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN