Csaknem kétszáz induló közül vers kategóriában ezüst oklevelet szerzett, prózában pedig a pályázók díját nyerte el 2023 áprilisában Zsigmond Soma a 46. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázaton. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős diákjának saját bevallása szerint a leghétköznapibb élethelyzetekben – családi vacsorákon, focizás közben, séta alatt, vagy épp a tanórákon – jutnak eszébe a legjobb dolgok. Egy-egy gondolatból aztán több hónap, mire egy vers megszületik.Tanulmány, vers és próza. Ebben a három kategóriában hirdetik meg évről-évre a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot. A beküldött művek alapján a zsűri harminc-negyven diákot válogat be, akiket a sárvári Nádasdy-várban látnak vendégül egy táborban. A három napos elvonulás műhelymunka is egyben, ahol a pályázók néhány alkotásukat bemutatják, és szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől.

„Mindenkihez nagyon jól állnak hozzá, őszintén elmondják a véleményüket, és tanácsokat adnak” – meséli Soma. Neki azt javasolták, hogy ne írja, szerkessze túl verseit. „Abszolút igaz a költeményeimre, amit a zsűri megfogalmazott. Amikor szerkesztem egy versem, egyszerűen mindent tökéletesre szeretnék kihúzni, és túl sok dolgot fogalmazok bele. A sűrűsége miatt pedig helyenként megbomlik a szöveg egysége.”

Egy-egy verset megalkotni nem egyszerű és nem is gyors folyamat – avat be a részletekbe. A munkát nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer csak megszállja az ihlet, és egy ültő helyében versbe szedi a gondolatait. Általában már az első verziót is több részletben írja meg, és azt egy időre félreteszi. Majd újra előveszi, és alakít, szerkeszt rajta. Az így összeállt változatot megmutatja néhány barátjának, szakmai szerkesztőknek, végül – ha szükségét érzi – a kapott javaslatok alapján finomítja még a művet. Van, hogy a folyamat fél évig is eltart.

Már 10-11 éves korában írt versfoszlányokat – meséli. Komolyabban alkotni azonban akkor kezdett, amikor 7. osztályosként Pannonhalmára került. Komálovics Zoltán gimnáziumunk tanára, aki egyben költő, kritikus és szerkesztő, vette szárnyai alá. A mai napig megmutatja neki műveit. Tőle tanulta, hogyan kell egy szöveghez hozzáállni, milyen szempontok mentén érdemes megvizsgálni, és azt is, hogyan fogalmazzon meg kritikát. „Egy olyan erős alapot kaptam Komálovics tanár úrtól, ami jó indulás volt ahhoz, hogy saját szavaimmal el tudjak mondani bizonyos dolgokat.”

2016-ban elvesztette édesapját és egy ideig műveiben sokat foglalkozott a halállal, manapság azonban már nem ez jelenik meg hangsúlyosan verseiben. Mint mondja valószínűleg azért, mert mind lelkileg, mind a versek szintjén sikerült feldolgoznia a tragédiát. Újabban a történelmi események és a családtörténtet foglalkoztatja, izgalmas kihívásnak tartja ezekről írni.   

kádish

dédanyámmal álmodom.

sötétszőke hajában hűs virágok sugdolóznak,

felkacagnak, rám mutatnak.

keservesen nyög fel a sparhelt,

a kialudt szén alatta pihen,

árnyékát nem láthatom. itt minden fekete.

tisztaszoba. „mi svábok, tulajdonképpen jó magyarok voltunk”.

aranybarna haját pici füle mögé simítja.

nevet. az út mentén nyárfák, széles járólapok

között húsz centis gazok. mire a mezőre ér,

már fekszik a horizont – sárgán szendereg,

apró gyertyák a szobában. távolról vonat szól,

és a koronanap, akár egy lázálom, éget, mint a lágerek.

Verseiben, novelláiban gyakran előtűnő kép az utazás: HÉV-en, villamoson, metrón. Szeret ugyanis ezekkel közlekedni, mert közben csak nézheti az embereket, a tájat, semmit sem kell csinálnia.

A szexualitás is rendre előkerül verseiben. Gyakran nem a testi közelség, hanem épp az eltávolodás, a szakítás képe jelenik meg a költeményekben. Sokszor valami metaforájaként. „ A testiség, a szex nagyon ősi és ösztönös és jól lehet érzékeltetni vele, hogy mindazok ellenére, ami körülvesz bennünket, a mai világban az ember mégiscsak ember marad. Ahogy az anyai szeretet is az ötezeréves kultúrán felül áll, történjen bármi, a szexualitás mindig is velünk volt, van és lesz.”  

budai ablakok, télen

Talán a várakozás, ami, mint mindig, most is belülről fakad.

Azt tudtad, hogy a Tisza is egy piciny forrásból ered? Mint minden folyó.

Megint rácsodálkozom az ablaküvegre, a saját arcomra:

születésem óta csak öregszem. Érdes a bőröm,

és a sok én is szeretlektől száraz a nyelvem.

Mert igaz, beleférne még egy kör.

De őszintén, nem akarom. Gyöngyözik a térben a soft techno,

egészen addig amíg a test mozog, minden más: felesleg.

A másodikon laksz. Ez is ugyanolyan este, mint bármelyik.

Ledobod a blúzod, a hajadat hátrakötöd.

Nézem az ablakon megjelenő képmásodat,

a fényeket Buda felett. Órákkal később

eszembe jut, hogy minden ugyanolyan.

Nosztalgia sincs, hogy legalább vágyakozhassunk.

Azt mondja leginkább a hangulatától függ, hogy lírai vagy prózai mű születik. Úgy érzi a novelláiban sokkal életközelibbek a megszólalásai, olyan, mintha csak sztorizgatna. Versei ezzel szemben több szerkesztést, átgondolást igényelnek. „A költeményeimben azokat a pillanatokat szeretném megfogni és visszaadni, amikor például az utcán sétálgatva elkap bennünket egy életérzés. Éppen ezért nem a képi elbeszélést helyezem előtérbe, hanem a képek által teremtett atmoszféra a fontos.” Műveiben azt igyekszik megmutatni, hogy ő hogyan látja a világot.

Soma idén végez gimnáziumunkban. Mint mondja, Pannonhalmának van egy különleges atmoszférája, valami jóleső érzés járja át az embert itt, legyen az turista, munkatárs vagy diák. „Egyszer az egyik srác azt mondta a ballagási beszédében, hogy mindannyian téglák vagyunk az épületben. Ez engem nagyon megfogott, hogy részei vagyunk egy nagy gépezetnek, amely velünk együtt pöfög és rötyög, és nélkülünk nem működne ugyanúgy. Hatalmas felelősséget jelent ez, és félelmetes belegondolni.”

Mint mondja, Pannonhalmához előbb fel kellett nőni, majd megélni, most pedig ideje, hogy kinőjön belőle. Úgy érzi, sokat adott neki a hely és a tanárai az elmúlt hat évben. „Itt tanítottak meg a kritikus és önálló gondolkodásra, arra, hogyan lássam meg a dolgok közötti összefüggéseket. Pannonhalmától egy zseniális közösséget is kaptam. Az egész tinédzserkorunkat együtt töltöttük az osztálytársaimmal. A gyerekkorból már kiléptünk, de a tinédzserkorból abszolút nem szeretnénk még a felnőttkorba átlépni.” Pedig már csak néhány hét, és egy sikeres érettségi után végleg búcsút int. Legalábbis a középiskolai diákéveknek, hisz – ahogy azt igazgatónk, Albin atya mindig hangsúlyozza – Pannonhalma nem négy vagy hat évre szól, hanem örök életre.

Soma verseiből online elérhető válogatás:

https://ujforras.hu/legujabb-forras-zsigmond-soma-versei/

https://www.szifonline.hu/szepirodalom/kolteszet/2760-november-2023-03-29