Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2017. dec. 06.

-

Célba ért a Szent Márton-gyűjtés

Az idei Szent Márton-héten a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron megyei Egyesülete számára gyűjtöttünk összesen 1.228.260 forintot. Az egyesület megrendelte a MOTOmed segédkészüléket, és köszönő levelet küldött gimnáziumunk diákjainak, tanárainak és a szülőknek, amely alább olvasható. „A segítségnek köszönhetően a szeretet és odafigyelés kézzelfoghatóan is megmutatkozott számunkra.”Tisztelt Tantestület, tisztelt szülők, kedves Bencés diákok!

A Szent Márton hét az adományozásról, a jótékony cselekedetekről, és ezek ünnepléséről szólt. Szép példája mindez az összefogásnak, és az emberi szív nagyságának!

Szent Márton jócselekedetét követve az idei évben köszönjük, hogy a mozgáskorlátozottak felé fordították a figyelmünket és a hagyományos jótékonysági gyűjtésüket a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete számára ajánlották fel. Kérem, engedjék meg, hogy a gimnázium tantestületének, diákjainak és szüleiknek köszönetünket fejezzük ki áldozatos munkájukért. Tisztelet és hála övezze a gimnázium tantestületét a szervezésért, a szülőket támogatásukért és az iskola diákjait a megvalósításért.

A felajánlott összeg: 1.228.260 forint.

Ezúton örömmel tájékoztatjuk Önöket, benneteket, hogy az adomány megérkezett a célba, és megrendeltük a MOTOmed felső és alsó végtag mozgató rehabilitációs segédeszközt. Szállítása a megrendeléstől számított 30-90 nap. Nekünk, akik részt vehettünk a Szent Márton hét alkalmából a bencés gimnáziumban rendezett ünnepségsorozaton, maradandó élményt jelentett, hogy találkozhattunk az ezeréves gimnázium tanáraival és diákjaival, bepillanthattunk egy nagy múltú, keresztény értékeket valló gimnázium életébe. Remélem, vendéglátóinknak mi is be tudtunk mutatkozni, be tudtuk mutatni az örömünket, nehézségeinket és az értékeinket. A segítségnek köszönhetően a szeretet és odafigyelés kézzelfoghatóan is megmutatkozott számunkra. Nemcsak sorstársainknak jelent ez a támogatás nagy segítséget, hanem nekem és munkatársaimnak is.

Azzal, hogy adományukkal elismerték munkánkat további erőt adnak ahhoz, hogy segítsünk annak a sok nehézsorsú embernek, akik hozzánk fordulnak segítségért.

Ez úton is tisztelettel tolmácsoljuk sorsközösségünk valamennyi tagjának köszönetét, mindannyiuknak sok sikert, és az egyik legnagyobb kincset, jó egészséget kívánunk!

Győr, 2017-12-05

Tisztelettel: Nagy Józsefné elnök                                                                 

 

 

 

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN