Kenyeret, tűzifát vagy téli cipőt vegyek a gyereknek? Sokunk számára elképzelhetetlen egy ilyen dilemma, másoknak azonban ez a mindennapok valósága. Nekik, a leginkább rászorulóknak gyűjtenek a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai, tanárai, a szülők és a Pannonhalmi Főapátság munkatársai a Szent Márton-héten. A jótékonysági akcióhoz adományával bárki csatlakozhat. A diákok összesen 2 673 280 Ft-ot gyűjtöttek végül.
Az idei Szent Márton-heti gyűjtéssel két olyan település rászorulóit támogatják, akik részt vesznek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetésével megvalósuló Felzárkózó Települések Programban (FETE). A FETE településfejlesztő projektjét Kerecsenden a Világítani Fogok Egyesület, Nagydémen a Pannonhalmi Főapátság dolgozta ki és koordinálja.
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai a november 5-11-ig tartó projekthéten egyebek mellett bolhapiacot és árverést tartanak, amelyeknek teljes bevételét a két település javára ajánlják fel. Csakúgy, mint a diákkonyhából befolyó összeget is. Ezeken az alkalmakon a fiatalok a saját maguk és tanáraik által készített ételeket kínálják megvásárlásra.
Kapcsolódjon be Ön is!
Arra hívunk mindenkit, hogy segítse a fiatalok gyűjtését. Egészen karácsonyig, azaz december 24-ig a pannonhalmi Szent Márton-bazilikánál kihelyezett adományoszlopon, vagy a Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány számlájára utalva tudják támogatni a diákok jótékonysági akcióját.
Név: Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány
Számlaszám: 10700031-72640850-51100005
Közlemény: Felzárkózó települések támogatása
Szent Márton mai utódai
„Így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta levő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig magára terítette. … A következő éjszaka Márton, miközben mélyen aludt, meglátta Krisztust ugyanazon fél köpenybe öltözve, amely a koldust betakarta” – írja Sulpicius Severus Szent Márton életrajzában. Az a részlet, amelyet minden Szent Márton-hét megnyitóján felolvas az iskola igazgatója, Juhász-Laczik Albin atya a diákoknak. Ahogy az idei projekthét-indítón, 2024. november 5-én fogalmazott azért, hogy „ez váljék sajátunkká, és belemenjen a szívünkbe.”
„Hol van már az a köpeny? Elporladt, nyoma sincsen és vajon mennyit segített annak idején is ez a fél köpeny?” – tette fel a kérdést Albin atya. Majd a gyűjtésre utalva hozzátette: „Hol lesz majd a mi adományunk egy vagy tíz év múlva. Elporlad, semmivé válik. Márton se tudta ezt a koldust a vállára venni, mi se tudjuk a világ szegénységét a vállunkra venni, akkori miért” – hangzott az újabb elgondolkodtató kérdés. A válasz pedig egyszerű: „Meg tudjuk változtatni a világot!”
A koldusnak ugyanis nemcsak az a fél köpeny volt olyan fontos, hanem hogy végre valaki észrevette és adott neki valamit. A gesztus, hogy egy ember őt elfogadja, odamegy hozzá, és segít neki, hogy egy ember őt szereti, megváltoztatta a belső világát. „Bárki üljön is szemben velünk, bárkit bízzon is Isten úgy ránk, mint ezt a koldust Szent Mártonra, az ő belső világára van ráhatásunk. Elég egy mosoly, nem is kell fele köpeny.” Majd Albin atya hozzátette: „Adja Isten, hogy ez a Szent Márton-hét, az az apró segítség, odafigyelés, amelyet mindannyian beleteszünk ebbe, átformálja sokak belső világát, és azt a világot, amely ránk van bízva.”
Nem csak kipipálni, megérteni
A gimnázium célja a Szent Márton-héttel nem csak az, hogy a gyűjtés révén pusztán anyagi segítséget nyújtson a rászorulóknak, hanem az is, hogy az ő élethelyzetüket, nehézségeiket közelebb vigye a diákokhoz, és szolidárisabbá váljanak. Így idén is csendesórákon, beszélgetéseken ismerhetik meg a fiúk a két település kihívásait, a mélyszegénység problémakörét. A nyitónapon a diákokkal Beke Csilla tanár, mentálhigiénés szakember, Kiss Dávid a FETE program szakmai koordinációjának vezetője és Bokros Márk OSB, a FETE nagydémi projektjének szerzetesi felelőse beszélgetett.
Csilla egy az alkoholista párjától elmenekült ötgyermekes, nyomorban élő édesanya történetét mesélte el a fiúknak, akivel már több éve kapcsolatban van és segíti. Amikor először hallott róluk, hogy nincs mit enniük, azt gondolta a templomi gitáros kórusával gyűjtenek, elviszik az adományt és a feladat letudva, kipipálva. Másnap azonban ráírt az édesanyára, hogy még mivel tud segíteni, és azóta sem engedte el a család kezét.
Mint mondta sokan megszólták, hogy csak kihasználják. „Nem is tudtam értelmezni ezt a szót, hisz az egyetlen ember én vagyok az életében, akin keresztül bármi jó érheti. Egy olyan cigányasszonyról van szó, aki 13 évesen édesanya lett, még gyerekként. A szülei börtöntöltelékek, és nem csak, hogy gyerekszobája nem volt, de még az anyukája sem szerette, ütötték-verték. Aztán egy olyan élettársa lett, aki szintén ütötte-verte. Miről beszélünk, hogy kihasznál? Nem tudtam máshonnan nézni, csak az irgalom felől.” Az volt a tét, hogy az édesanya megtarthatja-e a gyermekeit, vagy állami gondozásba kerülnek, ő pedig elsüllyed a hajléktalanok útvesztőjében – mesélte. A gyerekek azonban Csilla és az ő felhívására megmozduló jóakarók segítségének köszönhetően az édesanyjukkal maradhattak, iskolába járnak, és egy nagyon szerény házuk is lett.
Csilla soha nem felejti el a pillanatot, amikor először meglátogatta őket az „új” háznál. „Kiszálltam a kocsiból, és megöleltem ezt a törékeny kis nőt. Valami miatt nem engedtem el, hagytam, hogy picit beleolvadjon ebbe az ölelésbe. Egyszercsak elkezdett zokogni, és ott döbbentem rá, hogy ezt az asszonyt soha, senki nem ölelte meg szeretettel, a gyerekein kívül. Soha nem élte meg azt, hogy ő is szeretnivaló és ölelésre méltó.”
Kiss Dávid munkája során rengeteg hasonló nehézsorsú családdal találkozik. Húsz éve a monori cigánytelepen kezdett szociális munkásként. Mint mondta, az egyetem egyáltalán nem készít fel arra a szegénységre, ami egy ilyen telepen vár rájuk. „Minden csupa sár volt, és fura illat terjengett. Akkor még nem tudtam, hogy ez az égett ruha szaga, amivel fűtenek. Rengeteg ruhátlan kisgyerek és fura öltözetű felnőtt mászkált az utcán, de még akkor sem értettem igazán, mi az a nyomor. Ha igazán meg akarjuk tudni, mit jelent, el kell tölteni időt ezekben a közösségben, mi, máltaisok úgy mondjuk, jelen kell lenni.”
Projektjük neve, amelyet a 300 leghátrányosabb településen valósítanak meg más karitatív és civil szervezetekkel együtt, is erre utal: Jelenlét program. Ahogy fogalmazott a mélyszegénység az, „amikor nem tudják az emberek, hogy mi lesz holnap. Nem tudja eldönteni, hogy fát vegyen, vagy kenyeret.” Ilyen rászorulókkal találkozva egyből rádöbbenünk, hogy mi milyen szerencsések vagyunk és egyúttal a feladatunk is megnyílik előttünk – mondta. „Azokat a gyerekeket kell támogatnunk, akik olyan körülmények között élnek, hogy nem tudnak magukon segíteni. Erről szól a Felzárkózó Települések program is: nyomot hagyni az ott élőkben és közelebb hozni őket azokhoz, akik nem sokat tudnak róluk. „Merjünk odaülni egymás mellé. Ha nem ismerjük a problémát, nem tudunk rajta segíteni. A mi feladatunk az, hogy közel menjünk, megismerjük a nehézségeket és úgy segítsünk.”
A Pannonhalmi Főapátság több mint három éve csatlakozott a FETE programhoz, amelyben az alig több mint 300 lelkes Veszprém vármegyei településért, Nagydémért vállalt felelősséget. Márk atya, a projekt szerzetesi felelőse szerint látszik, hogy nagy különbség van egy borsodi és egy dunántúli felzárkózó település között. Bár a mélyszegénység itt is jelen van, de sokkal kisebb arányban.
Mint mondja, vannak, akiknek nincs erejük, lehetőségük arra, hogy az általunk megfelelőnek tartott életszínvonalat fenntartsák. Nekik azt is fel kell térképezniük, hogy a tágabb közösségben, amely alapvetően meghatározza, hogy egy településen milyen lehetőségek vannak, milyen nehézségekkel szembesülnek nap, mint nap. „Nagydémen azt látjuk, hogy a közösséget kell építeni, hogy a településen élők egyre inkább érezzék számíthatnak egymásra.”
