A karácsonyi éjféli szentmisét a MTV a pannonhalmi Bazilikából közvetítette. A szentbeszédet Asztrik főapát úr tartotta, a kórust Lukács atya vezényelte. Asztrik főapát úr beszéde az alábbiakban olvasható. Áldott Karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

2012. december 25.
Éjféli mise – Pannonhalma
Várszegi Asztrik főapát úr homíliája

Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt hét egyik délelőttjén fiatal bencés testvéreim jöttek be hozzám azzal, hogy egy rövid filmet szeretnének mutatni nekem, egy karácsonyi filmet. Nézzük meg, álltam kötélnek. Lehet, hogy közületek többen látták már – különösen a fiatalabb nemzedékből: „A fiú” a címe, s református testvéreink készítették karácsony titkáról.

Különös egy film volt, mert hiányoztak belőle a szokásos karácsonyi szereplők és fordulatok. Nincsenek benne pásztorok, hanem kamionsofőrök és utcanők. Nincsenek benne tevék és szamarak, kamionok vannak. Nincs istálló, hanem autópálya menti pihenőhely és mosdó. Nincs betlehemi csillag, hanem pislákoló, majd fényjelenségek között kialvó neoncsövek. Nincs subácska és kiscsizma, hanem egy utcanő, aki piros kabátjával takarja be az autópálya mentén megszületett gyermeket. Nincsen angyali híradás sem, hanem okostelefon, amelynek fotójával adnak hírt arról, hogy a gyermek fiú lett. Szokatlan történet, szokatlan film ez, amely lebontja a karácsony kulisszáit, s egy fiatal szülőpárt, gyermeket és a társadalom peremén élő emberek gondoskodását mutatja be. Megragadott a film, mert a lényegre mutat rá, sajátos eszközökkel a mai világban.

Testvéreim! A lényegről beszélni: nem idegen ez az evangélium karácsonyi történetétől sem. Szent Lukács imént felolvasott elbeszélése is olyan történet, amely lebontja hallgatóinak előzetes várakozásait, hogy a lényegről beszélhessen. Mi ezt annyira nem érezzük, mert már ezeket is megszoktuk. Nézzük csak, miként teszi ezt?

A történelmi keret megteremtésekor említi a politikai rendszert és a történet idejét: Augustus császár uralkodásának idején történt. S a hallgató máris eszébe idézi a pax romana-t, a principátus idejét, a nagypolitikát és annak szereplőit. Ám a történet folytatásában a politika semmilyen szerepet nem kap. Az Isten beavatkozása az emberek életébe, Isten karácsonyi szabadító tette nem az államügyek szintjén zajlik, a politikához semmi köze.

Lukács elbeszélése lebontja a korabeli Izrael vallásos elvárásait is. Izrael nagy vágyát, a népek nagy zarándokútját, amelyben a pogány népek a jeruzsálemi templomban Istennek áldozatot mutatnak be, egészen máshogyan értelmezi: körülmetéletlen, pogány tudósok jönnek – Betlehembe, és nem Jeruzsálembe, az istállóba, nem a Templomba. Egy gyanús eredetű párhoz és kisgyermekükhöz, nem az uralkodó családhoz jönnek. És Izrael Istene is mennyire más, mint ahogy elképzelték. A szövetséget kötő Isten, aki a hegyen áldozatok és lakoma között találkozott az emberrel (Kiv 24,1-13) „Jászoltól nem riad, beéri szalmaággyal is, / és földi tej táplálja azt, ki angyaloknak étele” (Brev. Maur.). Mennyire más ez az Isten: Lukács evangélista a kereszten kiszolgáltatott Jézus képét alkalmazza a gyermekre már a karácsonyi történetnél is: Jézus nem a Templomban, még csak nem is a falakon belül, hanem oly kitaszítottan hal meg, ahogy született. Övéi nem ismerték fel őt.

És az elbeszélés lebontja a korabeli embereknek az emberről alkotott képét is. A hatalom emberei – túlságosan elfoglalva hatalmi törekvéseiktől – nem veszik észre Isten belépését az ember életébe. Isten – minden korabeli elvárással ellentétben – nem a hatalmasok, tudósok, gazdagok és politikusok között vesz lakást, hanem a legkisebbek, az élet terhét hordozók, a bűnösök és hajléktalanok között. A kicsiny, jelentéktelen ember Isten társa. (Ezért kiált fel karácsonyi beszédében Nagy Szent Leó: „Ismerd fel, ó, keresztény ember, nagy méltóságodat!”).

Testvéreim, a mai Magyarországon készült film és Szent Lukács elbeszélése egyaránt így fogalmazza meg karácsony üzenetét. Ha Isten az első karácsonykor ilyen klisémentesen, az előzetes elvárásokat lerombolva közeledett az emberhez, akkor hozzánk is ugyanígy közelít. Ha találkozni akarunk vele, életünk eddigi elgondolásait felül kell vizsgálnunk, le kell bontanunk bálványképeinket, akár emberről, akár földi, vagy égi hatalomról, akár magáról az Istenről, netán önmagunkról szólnak is, különben elsőnek ezek állják el a hozzánk közeledő Isten útját.

Istennek ez a formabontó, spontán és rendkívül szabad közeledése bennünket is arra indít, hogy lebontsuk kliséinket, amikor mi magunk indulunk el a másik ember felé. Isten ez a szabadsága felszabadít bennünket, amikor akár egyházként, akár hívő emberként indulunk az Istenre olyannyira szomjazó világba, hogy tanúságot tegyünk róla. Fennáll a veszélye, hogy saját előzetes várakozásaink és megszokott működésmódjaink állják el az emberekhez közeledő Isten útját. Pedig ő rajtunk keresztül, a mi szeretetünk révén akar közel menni az emberekhez.

Jézus születése megteremtette és ma is megteremti annak lehetőségét, hogy Őt választva odaforduljunk a szomszédunkhoz, a kollégánkhoz, a közeli vagy távoli rokonunkhoz és a Gyermek békéjét közvetítsük számukra, nem csak az ünnep pillanataiban, hanem a nehézségektől terhes mindennapokban is. Mert megtapasztaltuk: az első karácsony éjszakájától, Jézusban maga az Úr jön, hogy megszabadítson bennünket, hogy nevünkön szólítson minket, és küldjön testvéreinkhez.