Erős lélek – Antal atya 80 éves

Meglepetés összejövetellel ünnepeltük az idén 80 éves Antal atyát. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium legendás tanárát, akit Hortobágyi T. Cirill főapát „erős léleknek” nevezett, egykori és jelenlegi diákjai, szerzetestársai és tanárkollégái köszöntötték 2025. szeptember 5-én, néhány nappal születésnapja után. Ahogy azt Cirill atya köszöntőjében megfogalmazta, Antal atya egész életével reményt sugároz.

Hirka Antal atya 1964-ben – akkor még András néven – érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Mikor belépett a bencés rendbe, vette fel az Antal nevet. Első bemutató óráját 1976-ban tartotta egykori alma materében, és azóta is tanít a gimnáziumban. Öt osztály osztályfőnöke és megannyi diák tanítója volt az elmúlt évtizedekben.

A szűkebb és a tágabb bencés családban is nehéz lenne olyat találni, aki ne ismerné, ne fűződne hozzá egy-egy kedves, vagy éppen humoros emléke. Így vagy úgy, de mindannyiuk életében meghatározó szerepet töltött és tölt be Antal atya. Éppen ezért már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a szervezkedés, hogy méltó módon köszönthessék 80. születésnapja alkalmából. A legnagyobb titokban folytak az előkészületek, nehogy az ünnepelt bármit is megsejtsen. A „fedősztori”, hogy miért is kell szeptember 5-én, este 8 órakor mindenképp a Díszteremben lennie, az volt, hogy ekkor tartják a tanév első péntek esti előadását a gimnáziumban, amelyről Antal atya sosem hiányozhatott.

Amikor belépett a Díszterembe, valószínűleg már gyanús volt neki, hogy itt bizony valami turpisság van. A mostani gimnazisták mellett ugyanis szép számmal foglaltak helyet öregdiákok is a széksorok között, és a szokásosnál több tanár, valamint szerzetes volt jelen. Végül a gimnázium igazgatóhelyettese, Barcza István leplezte le az „összeesküvést”. Mint mondta, szeptember 1-je nemcsak azért volt fontos idén, mert elkezdődött a tanév, hanem azért is mert Antal atya, sokak „mestere és példaképe” épp aznap töltötte be a nyolcvanat. Ekkor a zsúfolásig megtelt Díszteremben szűnni nem akaró tapsvihar tört ki.

Majd a köszöntők következtek. Elsőként Orosz Atanáz görögkatolikus püspök szólt, aki 1978-ban Antal atya osztályában érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Szerzetessé válásának történetét elevenítette fel, amelyben egykori tanárának is nagy szerepe volt. Mint mondta, gimnáziumi évei alatt nem merült fel benne, hogy szerzetes legyen. Az érettségi után is rendszeresen visszajárt Pannonhalmára, és egy ilyen alkalommal Antal atya mesélt neki egy nyugati útjáról, amelyen a belgiumi Chevetogne bencés apátságát is meglátogatta.

A monostorban 1939 óta két rítusban végzik a zsolozsmát, és onnan két könyvet is hozott számára Antal atya, valamint összekötötte az ottani közösséggel. „Antal atya hajdani nyugati kirándulása, zarándoklata folytán hírét kaptam ennek a különleges bencés monostornak, a velük folytatott levelezés által pedig kedvet kaptam, hogy ellátogassak oda, és a szívem ott ragadt” – mesélte. Végül hat évet töltett a belgiumi közösségben. „Hálás vagyok azért is, hogy sokunkat tanított itt, Pannonhalmán Antal atya, és bokros teendői közepette is mindig ki tudott tekinteni a közösségből. Amikor erre jártunk, osztálytalálkozónk volt, vagy az országban meghívták képzést tartani, mindig teljes szívvel jelen volt.”

Szintén hálás szívvel emlékezett vissza egykori tanártársa, Mártonffy Marcell. Mint mondta, úgy él benne Antal atya, mint aki mindig segített. „A segítő személyisége nem abban nyilvánul meg, hogy mint egy mankó kipótolja, amit az ember magától nem tud, hanem erőt ad a másiknak és felhatalmazza, hogy önállóan is tudjon járni, és a saját útját megtegye.” Emlékeztetett, hogy Szent Benedek a Regulában a monostor gondozójáról azt írja, ha valakinek nem tud anyagit adni, nyújtson akkor legalább jó szóval feleletet, amint írva van: „A jó szó többet ér a legjobb adománynál.” Majd hozzátette: az Antal atyától kapott jó szavakat úgy hordozza magában, mint amelyek ott vannak azoknak a szavaknak a forrásánál, amelyeken keresztül aztán ő is mindig próbálja kutatni diákjaival azt, amit a „szívünk mélyén mindnyájan keresünk.”

Gimnáziumunkban hagyomány, hogy a Mikulás-ünnepségen a diákok tanáraikat figurázzák ki és tartanak nekik görbe tükröt. Az ünnepségen az elmúlt évtizedek három legemlékezetesebb Antal atya-alteregója is színpadra lépett. Szeretetteljes kedvességgel és humorral idézték meg egykori tanáruk gesztusait, már-már szállóigévé vált mondatait, anekdotáit. Végül magát az ünnepeltet is színpadra hívták, hogy a hirtelen előkerülő tortán közösen fújják el a négyszer nyolcvan, azaz háromszázhúszat mutató számgyertyákat.

A köszöntések sora azonba még nem ért véget. A jelenet után Hortobágyi T. Cirill főapát szólt szerzetestestvéréhez. A 89. zsoltárból idézte a verset, amely a 80. születésnapok ünneplése során rendre előkerül: „… nyolcvan talán, ha erősek vagyunk.” Majd rávilágított, hogy miben is erős Antal atya. Mint mondta, leginkább lelkiekben, amelyet a liturgia iránti hűségében is nap mint nap tapasztalhatnak. Antal atya ugyanis, amikor itthon van, egyetlen imaórát sem hagy ki és legfontosabb publikációi is erről a hűségről tanúskodnak.

„Antal atya erős lélekkel éli az egyik legfontosabb szerzetesi erényt, a krisztusi alázatot” – mondta a főapát, és ezt alátámasztandó Antal atya egyik diákjának írását idézte, aki így fogalmazott: „Rajtad tapasztaltuk meg, hogy a krisztusi alázat élhető és vállalható. Lehet a világ és a másik ember igazságtalan, szeretet nélküli, sőt ellenséges, az erre adható egyetlen evangéliumi magatartást rajtad láttam meg hitelesen.”

A lelki erő része Antal atyában a pedagógus türelme és alázata is – fejtette ki Cirill atya. Mint fogalmazott, tanítványai számtalanszor megtapasztalták, hogy fontosak számára, érdekli őt, amit mondanak, és segíteni akar, hogy az adott fizikai, természettudományi összefüggéseket megértsék. „Ehhez a türelemhez végtelennek tűnő készség társul arra, hogy a legnehezebb problémát is megvilágítsa diákjainak.”

Ahogy azt Cirill atya hangsúlyozta, Antal atya a megbocsátás erényét szintén erős lélekkel éli, amit egy másik tanítványa gondolataival világított meg. Az öregdiák felidézte, hogy amikor kihozták a sodrából a szerzetest, mindig ezt mondogatta: „Nem értem! Ezt most miért csináljátok!?” Az egykori tanítvány ezt írta: „A gonoszságot, törtetést, másokon való önző átgázolást, bántást, hatalmaskodást, de még az egyszerű kivagyiságot, dicsekvést, önmagunk előtérbe helyezését ő nem érti. Érzékeli, felfogja, elhelyezi a közösség struktúrájában, talán még számol is vele, de nem érti. Nem érti, de abban a pillanatban megbocsátja, – ez a legfontosabb vonása annak a magatartásmintának, amit Antal atya állított elénk négy éven keresztül és azóta is folyamatosan.”

Befejezésül a főapát szintén egy diák beszámolójából idézett egy jellemző történetet. Fizikából írtak dolgozatot, és bár nem volt tökéletes a felkészültsége – mint írta –, Antal atyánál ez nem volt elvárás. A lényeg az volt, hogy az adott feladatot meg tudják oldani, és ehhez könyvet, füzetet, függvénytáblát is használhattak. Egy szabály volt, egymással „ne nagyon” beszélgessenek. A zaj, azonban csak nem csitult, és diákja szerint Antal atya úgy kikelt magából, mint előtte és utána sem soha. Közben a hozzá legközelebb eső dolgozatot – a visszaemlékező diákét – miszlikre tépte, 30-40 apró kis darabkára. Amikor a kijavított dolgozatok kiosztására került a sor, megnyugodva ült, hogy az övé úgyis egyes, hisz nincs is meg. „De aztán kiosztotta az enyémet is: összemozaikozva, celluxszal akkurátusan összeragasztva” – emlékezett vissza a főapát által idézett írásában az öregdiák. Ráadásul nem is egyes, hanem hármas lett neki. „Kaptam néhány plusz pontot is, mondván nem volt annyi időm befejezni a dolgozatot, mint a többieknek, pedig biztosan tudtam volna a megoldások egy részét legalább…” Talán mondani sem kell, hogy ennél a pontnál már az egész terem könnybe lábadt szemmel nevetett.

Végül Cirill atya ezekkel a szavakkal fordult Antal atyához: „Egész életeddel, úgy, mint ezzel az utóbbi történettel is reményt sugárzol felénk. Azt a reményt, hogy az Úristen, ha majdan elé állunk töredezett életünket összerakja, és felpontozza, hogy befogadhasson bennünket szeretetébe. Arra kérem a Jó Istent, tartson meg közöttünk még nagyon sokáig, mindannyiunk üdvösségét elősegítendő. Ha még sokáig láthatunk, hátha ragad ránk valami az erős lélek erényeiből, melyeket Te képviselsz, élsz meg közöttünk nap mint nap.”

Természetesen nincs születésnap ajándék nélkül. A főapát a Pannonhalmi Szemle külön számát, a szerzetes tiszteletére kiadott Antal 80 „Antalógiát” adta át az ünnepeltnek, amelyben összegyűjtötték az elmúlt évtizedekben a folyóiratban megjelent írásait.

Az esten gimnáziumunk igazgatója, Juhász-Laczik Albin atya is szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, a benedictinus azt jelenti bencés, de Pannonhalmán – ahol Isten áldása nap mint nap velünk van – vannak, akik megtanítanak bennünket arra, hogy talán ezt úgy is lehet fordítani, hogy olyan ember, aki áldást ad. „Áldást ad a jelenlétével a zsolozsmán, a közösségben, a fizika fakt óráin és idén ismét a matematika fakultáción is.” Majd arra kérte Antal atyát, hogy áldja meg a jelenlévőket.