Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2023. okt. 13.

-

Határtalan lehetőségek – Erasmus+ program

Nemzetközi környezet, új tanulási és tanítási tapasztalatok, jó gyakorlatok és életreszóló élmények. Mindezt nyújtja az Erasmus+, amelybe a Pannonhalmi Bencés Gimnázium 2016-ban kapcsolódott be. A programnak köszönhetően az elmúlt években iskolánk mintegy 35 munkatársa és több mint 60 diákja vett részt legalább egy külföldi kurzuson, szakmai látogatáson, vagy tanulmányi úton.Az iskola fejlesztési stratégiájához illeszkedő kurzus elvégzése egy Európai Uniós országban – a „tankönyvi” megfogalmazása annak, mit is takar az Erasmus+ program a munkatársi mobilitás terén. Ennél azonban jóval többről van szó. Minden kolléga, aki 2016 óta a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból részt vett a programban, rengeteget profitált a képzésekből, iskolalátogatásokból. Nem véletlen, hogy nem azt írjuk, hogy a résztvevő pedagógusok, hisz nem csak tanároknak szól a lehetőség, hanem minden olyan munkatársnak, aki a pedagógiai munkát segíti – magyarázza Kovács Alida tanárnő, a program iskolai koordinátora.

De térjünk vissza arra, hogy miért is hasznos, ha munkatársaink bekapcsolódnak a programba. Egyrészt növelik nyelvi kompetenciáikat, hiszen idegen nyelven hallgatnak szakmai előadásokat. Másrészt olyan új ismeretekkel, gyakorlati tapasztalatokkal térnek haza, amelyet a diákok javára tudnak fordítani. És pont ez a lényeg, hiszen ahogy igazgatónk, Albin atya mondja: „Nekünk itt a teljes emberi életet kell formálnunk!” Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tanáraink és munkatársaink naprakész tudással, korszerű módszertani ismeretekkel és újszerű megközelítéssel rendelkezzenek.

Egy ilyen képzésnek köszönhető például, hogy a koronavírus-járvány kezdetén, amikor az iskoláknak digitális oktatásra kellett átállniuk, gimnáziumunkban mondhatni zökkenőmentes volt az átmenet. Két pedagógusunk ugyanis még a pandémiát megelőzően elvégezte azt a kurzust, amelyen a google classroom használatát és az abban rejlő lehetőségeket is megmutatták. Akkor Magyarországon még egyáltalán nem használták az eszközt, így nagy előny volt, hogy iskolánk egyből be tudta vezetni – mondja Alida tanárnő, aki németet és angolt oktat a fiúknak.

Az elmúlt években összesen a gimnázium több mint 30 kollégája vett részt mintegy 130 munkatársi mobilitáson. Egyebek mellett a digitális oktatáshoz, tehetséggondozáshoz, a korszerű tanítási módszertanhoz kapcsolódó kurzusokat, vagy épp nyelvi tanfolyamokat, tanári kiégésről szóló képzéseket végeztek el. Ezek mellett számos alkalommal voltak iskolalátogatáson is, amikor egy adott intézmény mutatja be a jó gyakorlatát. Ilyen volt például, amikor egy dán iskolát kerestek fel munkatársaink, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az osztálytermen kívüli, nem hagyományos tanulási terek kialakítására. Abból indulnak ki ugyanis, hogy nem mindenki szeret – és tud – a padban ülve tanulni. A diákok egy része könnyebben sajátítja el az ismerteket például kisebb csoportokban, vagy épp az otthonihoz hasonló környezetben, egy fotelben ülve. Ebből a tapasztalatból merítve a folyosókon kétszemélyes tanuló „boxokat” alakítottunk ki, és létrehoztunk több olyan teret, ahol puffokon ülve tudnak közösen tanulni diákjaink.

Persze fordítva is működik a program, azaz van, hogy Pannonhalmára érkeznek jó gyakorlatért más országokból. A külföldi intézményeket iskolánk diákotthoni működése, a sokféle tanórán kívüli elfoglaltság biztosítása és az öt pillérre – magas szintű tudás, egyéni hit és elköteleződés művészetek, sport és közösség – épülő nevelési program fogja meg leginkább.

A diákoknak 2021 óta van lehetőségük részt venni az Erasmus+ programban. Iskolánkból eddig összesen 64 fiú jutott el a németországi Meschedébe, vagy Ausztriába a bécsi Schottengymnasiumba és Melkbe. A diákmobilitási programok középpontjában olyan témák állnak, mint a fenntartható fejlődés, a közös európai értékek, vagy a kisebbségvédelem. A tanulók ezekkel kapcsolatos projektekben vesznek részt más országok diákjaival közösen. A tanárnő szerint nagyon erős és bátorító tapasztalat a fiataloknak, hogy idegen nyelven is tudnak boldogulni és ráébreszti őket arra, hogy van értelme nyelveket tanulni. Még a németet is – teszi hozzá. Az adatok ugyanis azt mutatják egyre kevesebben választják ezt a nyelvet, így nagy szükség van az ilyen visszacsatolásokra.

Mind a diák, mind a munkatársi mobilitások időtartama a néhány napostól a két hetesig terjed. Igyekeznek olyan lehetőségeket kiválasztani, amelyek a legkevésbé vonják el a tanulókat és a kollégákat a kötelezettségeiktől. Azaz törekednek arra, hogy az utazásokat az iskolai szünetekre időzítsék – magyarázza Alida tanárnő, aki nem csak koordinátora az Erasmus-programnak, de aktív résztvevője is.

Az első útja egyben a legemlékezetesebb is volt számára. Még a Brexit előtt Camebridge-ben vett részt egy tanfolyamon, amely arról szólt, hogyan lehet a brit kultúrát az angol tananyag részévé tenni. Mint mondja, nagyon jó volt a képzés és a csapat. Az órák utáni szabadidejüket is együtt töltötték. Rengeteg gyakorlati tapasztalattal és életreszóló élményekkel tért haza. Többekkel azóta is tartja a kapcsolatot.

A program koordinálása sok feladattal jár – vallja be –, mégis érdemes rá időt, energiát szánni – véli. „Lenyűgöző, hogy milyen erős szakmai fejlődésen mennek át a munkatársak, akik részt vesznek a programban. A képzéseken tanultak pedig mind a diákokat szolgálják” – zárja gondolatait.

Az eddigi mobilátások az oktatás menüpont Erasmus+ füle alatt találhatók meg évenkénti bontásban.

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN