Gyűjtés a covid-árvákért – Szent Márton-hét Pannonhalmán

Bolhapiac

Vajon mennyit ér diákjainknak egy ötfogásos vacsora Albin atyával, amit maga az igazgató készít el? Vagy mennyit áldoznának azért, hogy egy órával tovább aludhassanak? Mint kiderült, mindkettőért hajlandóak borsos árat, több tízezer forintot is fizetni. 2021. november 9-én, kedden tartotta a Pannonhalmi Bencés Gimnázium a Szent Márton-heti bolhapiacot és árverést. Ennek és a hét többi programjának bevételével az intézmény a covid-árvákat segítő Regőczi István Alapítványt támogatja.

Ahogy monostorunk fővédőszentje, Szent Márton megosztotta köpenyét a koldussal, úgy fordulunk mi is az elesettekhez, rászorulókhoz minden évben a Szent Márton-héten. KongóA Pannonhalmi Bencés Gimnázium több mint húsz éves hagyományokkal rendelkező eseménysorozatának középpontjában a jótékonyság áll. Minden alkalommal olyan nemes ügy mellé állunk, és gyűjtünk pénzt programjainkkal, amellyel azokat támogathatjuk, akik nálunk nagyobb szükséget szenvednek.

Idén is roskadásig teltek az asztalok a bolhapiacon. Az osztályok számtalan nippet, csecsebecsét, antikvár könyvet, hasznos és kevésbé hasznos holmit kínáltak eladásra. A szemfüles vásárlók azt is észrevehették, hogy voltak visszatérő darabok a portékák bolhaközött. Némelyiket újra áruba bocsátották, de akadt olyan is, amit öt éve hiába próbálnak eladni a fiúk és már csak poénból is újra elhozták. Ha ezekre az örökös darabokra nem is csaptak le a vásárlók, senki nem távozott üres kézzel.

A bolhapiac mellett a tizenkettedikesek idén is árverést tartottak. Élményekre és tárgyakra is lehetett licitálni. Az egyik legdrágábban, mintegy harmincezer forintért kelt el igazgatónk, Albin atya öt fogásos vacsorája, amely hat személyre szól. Vacsoraárban mérték a továbbalvás jogát is. Egy óra lustálkodásért mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a licitet megnyerő osztálynak. Percenként mintegy ötszáz forintot perkáltak. De licitálhattak a diákok egyebek mellett Schilde René tanár úr vacsorájára, és Imre atya olasz kártyaestjére is. Tárgyakat is szép számmal ajánlottak fel az árverésre. Kovács Alida tanárnő például baracktortával készült az aukcióra, Titusz atya, a Főapátság oktatási igazgatója pedig egy afrikai felsőruházatot ajánlott fel, amit egyenesen Kongóból hozott. Szabó Márton tanárúr diákkori focimeze szintén kalapács alá került. A legértékesebb tárgy Asztrik főapát úr aranyhegyű töltőtolla volt.

bolhaA bolhapiacon és az árverésen befolyt összeget, ahogy a teljes Szent Márton-hét bevételét gimnáziumunk az Áder János által alapított Regőczi István Alapítványnak ajánlja fel. A Szent Márton-héten diákjaink a szervezettel is megismerkedhetnek. Tevékenységüket a köztársasági elnök felesége, a kuratórium elnöke, dr. Herczegh Anita mutatja be. A fiúk több koronavírusról szóló beszélgetésen is részt vehetnek. Bízunk abban, hogy programsorozatunkkal elősegíthetjük a téma jobb megismerését, diákjaink érzékenyítését és a szolidaritás erősítését.