2024. aug. 23.

-

Összefogásra hívunk

A nyár sem telik el munka nélkül a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. A szünidőt iskolánk arra használja, hogy a szeptembertől visszatérő diákoknak még otthonosabb környezetet tudjon biztosítani. Négy emeleten fogtunk bele a mosdóhelyiségek felújításába. A korszerűsítés 20 millió forint állami támogatásból és – a Teleki- és Gyöngyössy-termek felújításához hasonlóan – összefogásból valósulhat meg. Gimnáziumunk célja, hogy 12 millió forint adományt gyűjtsön össze, amelynek segítségével minden szükséges munkálatot el tudunk végezni.

Csaknem 30 éve már, hogy az érintett négy mosdóhelyiséget utoljára teljeskörűen renováltuk. Az azóta eltelt időszakban minden évben, csaknem 300 napon át, mintegy 340 diák használta a helyiségeket.

A nagy igénybevétel miatt a berendezések és eszközök elhasználódtak, a csempék és a válaszfalak cserére szorulnak, de még a falban lévő csőrendszer helyett is újat kell kiépíteni.

A munkálatoknak a szünidő kezdetén állt neki gimnáziumunk. A felújításban több diákunk is segédkezik. Vannak,akik nyári munkaként, mások pedig az iskolai közösségi szolgálat keretében vesznek részt a feladatokban. A bontási munkálatok egy részén már túl vagyunk, eddig egy 8 köbméteres konténer telt meg a sittel.

A bontással együtt az építkezés is elindult. Van, ahol már a szanitereket, wc-tartályokat szerelik, máshol a válaszfalak kialakítása kezdődött meg. A tervek szerint augusztus elejére teljesen elkészül a földszinti mosdóhelyiség, a további három emeleten pedig az iskolakezdésre fejezik be a munkálatokat.

A teljes felújítás 32 millió forintba kerül, amelyhez 20 millió forintos állami támogatást kapott intézményünk. A fennmaradó 12 millió forint előteremtésére pedig gyűjtést hirdettünk.

A közösség pedig ezúttal is mellénk állt, ahogy tette azt az előző tanévben is a Teleki- és Gyöngyössy-termek felújításakor. Akkor több mint 130 nagylelkű adományozónak köszönhetően csaknem 8 millió forint gyűlt össze.

A mosdóhelyiségekrenoválására eddig mintegy hetvenen ajánlottak fel kisebb-nagyobb összeget, de még szükségünk van a segítségre. Kérjük, amennyiben lehetőséged van rá, Te is támogasd törekvéseinket, és teremtsünk együtt korszerű és otthonos környezetet diákjainknak.

Adományodat a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány hálás szívvel fogadja. Köszönjük a pannonhalmi bencés diákok, tanárok és a szerzetesközösség nevében!

P­annonha­lmi Bencés Gimnázium Közh­asznú Al­apítvány

CIB B­ank: 10700031-67894792-51200002

Közlemény: mosdó (név, osztály)

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN