Magabiztos játékkal, veretlenül hozta le a Pannonhalmi Bencés Gimnázium csapata, a PAX a Fair Play Cup focitornát. 19 mérkőzés alatt mindössze 6 gólt kaptak, végül a győzteseknek járó kupa mellett a legjobb kapus és a gólkirály címet is a PAX egy-egy játékosa zsebelte be. 744 csapat közül bizonyultak a legjobbnak. Edzőjükkel, a pannonhalmi bencés szerzetessel, Brúnó testvérrel és a játékosokkal beszélgettünk.

Hányadik alkalommal vett részt a gimnázium csapata a Fair Play Cup-on, milyen előzményekkel vágtatok neki az idei szezonnak?

Brúnó testvér: Harmadik alkalommal indultunk el a Fair Play Cup-on, azzal az előzménnyel, hogy bár eddig mindkét évben a legjobb eredményünk csupán egy megyei ezüstérem volt, soha nem tudtak minket rendes játékidőben legyőzni 20 mérkőzés alatt (illetve immár 39 találkozó során), csak büntetőkkel. Első évben legyőztük a címvédő országos bajnokot, a másodikban országos 4. helyezett lett az, aki a megyei döntőn büntetőkkel győzött le bennünket. A Fair Play Cup-on nem lehetnek abban az évben leigazolt játékosok, így papíron jó esélyekkel indultunk tehát. A körzetből és a megyéből is csak a legjobb jut tovább, ezért a játékosokban benne volt a vágy, hogy végre valódi tudásuknak megfelelő helyezést érjenek el, hiszen az eddigi kiesések fájdalmas emléket hagytak bennünk.

Hány csapat indult a gimnáziumból?

Brunó testvér: Idén egy csapat indult iskolánkból, de jövőre kettőt tervezek indítani, mert lesz egy utánpótláscsapat is heti két edzéssel. Volt olyan iskola, ahonnan 10 csapat nevezett idén.

Hogyan verbuválódott a csapat?

Brunó testvér: A többséggel már előző évben is együtt dolgoztam, ám év közben többen kiestek sérülések miatt, ezért a végére jelentős fiatalításon ment át a csapat. A 12 főből 3 kilencedik osztályos volt nálunk! Az országos döntő egyik alakulatában kivétel nélkül mindenki végzős volt, hozzájuk képest mi kisgyerekeknek tűntünk. A felálláson is változtattunk a télen és az egyes emberek posztján is, ami végül döntőnek bizonyult a sikerben.

Mennyit gyakoroltatok, hogyan készültetek?

Brunó testvér: Ideális esetben hetente négyszer edzettünk, bár ez nagyon ritka volt, általában háromszor tudtunk közösen készülni, de ez is nagy előnyt biztosított a többi iskolával szemben. Ha esett, akkor esőben, de akár havas pályán is készültünk, télen pedig szerdánként a tornacsarnokban erősítettünk, egyébként mínuszban is kint. Nem beszélve arról, hogy a szünetekben az év során négy felkészülési kupán is részt vettünk Budapesten, illetve Diósdon. Ez nem kis elköteleződés volt a fiúk részéről, de meghozta eredményét. Ezen kívül a futsal és kispályás labdarúgó diákolimpiák biztosítottak lehetőséget az összekovácsolódásra, illetve a kapuvári Páli Szent Vince kupa és még három edzőmérkőzés. Valódi rutint a külső ellenfelekkel szemben tudtunk szerezni. Az év során hat kupát nyertünk, ebből egy járt a harmadik helyért, a többi a bajnoknak.

Minek köszönhető az, hogy veretlenül tudták végigvinni a meccseket, és az országos döntőben pedig kapott gól nélkül győztek?

Brunó testvér: A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy legalább három kapufát rúgtak az ellenfelek nekünk a döntő meccsein, de az is, hogy mindenkivel szemben dominálni tudtuk a mérkőzéseket. Az 1×20 perc játékidő futóórával lehetővé tesz sok meglepetést, de most mindig a jobb csapat nyert. 19 mérkőzés alatt mindössze hat gólt kaptunk, ez is jól mutatja csapatunk egységét és védelmünk szilárdságát.

A legnehezebb mérkőzés az elődöntő volt, ahol egy (a hírünk miatt valószínűleg tudatosan) sziklaszilárdan, mélyen a saját kapujuk előtt védekező, de villámgyorsan kontrázó csapattal, a bajai DRINKTEAM-mel kerültünk szembe. Itt éreztem a kupa során úgy igazából, hogy nagy veszélyben vagyunk, méltó ellenféllel nézünk farkasszemet. Három perccel a lefújás előtt a sokadik kidolgozott helyzetünk vége egy kezezés lett az ellenfél részéről, amiért büntetőt kaptunk, amit Komáromi Barnabás gólkirályunk értékesített. A döntőben a csoportban már előzetesen 4-0-ra felülmúlt székesfehérvári KODO csapattal kerültünk újra össze, ők is nagyon védekeztek, de egy szemfüles góllal nyerni tudtunk. A végén itt is voltak izgalmak, hiszen Tóth Ágoston az utolsó percben, a gólvonalról talpalta ki a labdát, biztosítva nekünk a győzelmet!

Tudtam előzetesen, hogy reálisan nem sok hozzánk hasonlóan felkészült csapat lehet a 744-ből, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.

Legjobb kapus és a gólkirály cím is csapaton belüli, hogyan éltétek ezt meg?

Brunó testvér: A játékosok számítottak rá, hogy valamit fognak kapni, esélyesek voltunk a legjobb, illetve a legsportszerűbb játékos díjra is, ám mindent nem kaphat egy társaság.

Lukács Bulcsú (legjobb kapus): Hosszú út volt, mire eljutott a csapatunk – ezzel együtt én is – a Fair Play döntőig és a győzelemig. Én soha nem voltam igazolt kapus, csak a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban álltam be egyszer kapuba egy örömfoci alkalmával, és így a kapuban is ragadtam. Kemény munka volt mire én és a mostani csapattagok beküzdötték magukat az iskolai válogatottunkba. Nekem már az is nagy dicsőség volt, hogy az iskolánkat képviselhetem egy országos bajnokságon, és a legjobb kapus cím csak egy távoli álom volt. Amikor kihirdették a különdíjasokat, és előkerült az én nevem is, hihetetlen boldogság fogott el, de ami ennél is fontosabb, hogy elűzött minden olyan gondolatot a fejemből, amelyek azt sugallták, hogy abba kéne hagynom a focit. Mert ebben az időszakban, amikor zajlott a bajnokság, egy ilyen dilemmával küzdöttem. Ez az önbizalom, remélem, sokáig el fog még kísérni, és erőt ad majd a továbbiakban. Fontos megemlítenem, hogy ez a „legjobb kapus”-díj, amit én kaptam, egész biztosan nem csak az én díjam, hanem az egész csapaté, hisz a meccseken nem volt sok dolgom a kapuban, úgyhogy ezzel is szeretnék köszönetet mondani a csapatunk tagjainak és edzőnknek, aki felkészített minket.

Komáromi Barnabás (gólkirály): A csapattal egész évben küzdöttünk, és folyamatosan a végső győzelem lebegett a szemünk előtt – akkor is, amikor a hideg, téli napokon futottuk a köröket, vagy amikor a tornateremben hajtottuk végre Brúnó testvér nehéz és fárasztó gyakorlatait. Utólag visszanézve minden értelmet kapott. Külön hálás vagyok az egyik csapat- és osztálytársamnak, Tóth Ágoston barátomnak, aki a torna folyamán a zseniális előkészítéseivel nagyban hozzájárult a gólkirályi címemhez, de természetesen mindenkinek köszönöm, aki segített, akinek egy jó passzából gólt szerezhettem. Két találatomra emlékszem vissza nagyon szívesen. Az egyik az elődöntő utolsó perceiben, egy 0-0-ás állásnál értékesített büntetőm, ami számomra mindig nehéz feladat, főleg, hogy akkor a szurkolók között sok számomra fontos ember volt jelen. A második gólt a döntőben, szintén döntetlen állásnál rúgtam. Közvetlen szögletrúgásból sikerült gólt szereznem, ráadásul ezzel nyertük meg a tornát. Nagy öröm számomra, hogy ezt a kupát már öcsémmel, Kornéllal egy csapatban emelhettük a magasba.

Mi volt a legjobb ebben a versenyben? Mire emlékeztek vissza szívesen?

PAX: Nagy élmény volt az országos döntőben végre valódi, kitűnő minőségű füvön játszani a válogatott edzőközpontjában. Maradandó emlék, hogy öt fordulón át vezetett az út a bajnoki címig. A kupa során nagyon összeállt a csapat mind játékban, mind barátságban. Ennek talán a közös wellness hétvége és a meccsnézés lett a megkoronázása, amit nyereményként kaptunk. A fiúknak nagyon sokat adott, hogy találkozhattak a válogatott játékosokkal, aláírással és közös képekkel tértek haza. Külön öröm volt, hogy az egész eseménysorozat során sikerült a PAX csapatnévhez méltóan, békében és veszekedés nélkül szerepelnünk.

Picit maradva a nyereményeknél. Milyen jutalmakat kapott a csapat a kupa során?

Brunó testvér: A körzeti döntőben érmet és labdát kaptunk, a megyei döntő első díja érem, kupa és egy garnitúra mez volt. A regionális döntőben éremmel és kupával díjazták a csapatot. Az országos első helyezésért pedig – ahogy azt előbb említettem – az érem és a kupa mellé belépőjegyeket kapott az egész csapat a magyar-svéd válogatott meccsre, találkozhattunk a válogatott tagjaival, Szoboszlai Dominikkal és 2 éjszakát eltölthettünk a Telki Globall wellness hotelben.

Edzőként hogyan élted meg ezt az idei sikert?

Brunó testvér: Ez volt a harmadik évem, hogy rendesen foglalkoztam a focicsapattal. Semmilyen képesítésem nincs a testnevelő tanárságon kívül a sportághoz, autodidakta módon tanulom a dolgokat, részben egykori focista emlékeimből táplálkozva, részben az aktualitásokat követve. Mostanra sikerült elég tapasztalatot szereznem, ami jó hatással volt a játékosokra. Az országos bajnoki cím megnyerése volt az álmunk.

Sokat segített Suha László tavaly érettségizett diákom, egykori játékosom, aki idén pedagógiai asszisztensként és segédedzőként volt jelen. Életvidám, csibész, de a focit mindig komolyan vevő hozzáállása pozitív hatással volt a csapatra. Természetesen voltak hullámvölgyek az évben a fiúknak is, és nekem is. Ráadásul ez sokszor egybeesett… A március minden tanévben nehéz, így volt ez most is, de soha nem felejtem el, amikor az egyik mélyponton este csörgött a telefonom, és egy kiváló focista öregdiák, Vigh András ’Acsi’ (2004B) felhívott, mert hallotta, hogy van egy focicsapat, és szívesen kiállnának ellenünk. Az akkor nagyon sokat számított, jel volt, hogy ne adjam fel.

A foci gimnazista éveim talán legmeghatározóbb eleme volt. Tanári hivatásom kialakulásában főszerepet játszott, ezért tartozom annyival az iskolának és magamnak is, hogy időt szánok erre. Szerencsére igazgatónk, Albin atya biztosított támogatásáról, szerinte is érdemes foglalkoznom ezzel a jövőben. A nyáron új eszközöket veszünk, hogy még színvonalasabbak legyenek az edzések.

A csapat együtt marad-e, vannak-e közös újabb tervek/célok?

Brunó testvér: Jövőre a cél természetesen a címvédés, ami nagy kihívás, de nem lehetetlen. Csupán kettő (egyébként meghatározó) végzős diák volt a végére a csapatban, ezért, ha a kulcsjátékosok motivációját sikerül megőrizni, biztató a jövő számunkra. Egyszer jó lenne a diákolimpián is országos döntőbe jutni, igazolt versenyzők között. Ettől egyébként idén sem voltunk már messze…