Az idei emléknap köré több eseményt is szerveztünk. Febr. 22-én, szerdán a Nincs parancs c. filmet néztük meg, amelynek alkotóival – Szalay Péter rendezővel és Hidas Ildikó dramaturggal – találkoztunk a vetítés után. Másnap, csütörtökön a Küzdelem a lelkekért c. kiállítás nyílt meg, amelyet az osztályok diákidegenvezetőkkel tekintettek meg a következő napokban. Végül pénteken Nádas Péter íróval beszélgettünk a Díszteremben, amelyről alább olvasható beszámoló.

Nádas Péter Kossuth-díjas író és a kommunizmus

„Az, hogy »én hittem benne« a karrieristáknak és az opportunistáknak a saját maguk elé emelt védelmi pajzsa. A kommunista az egy meggyőződés foglya, nem lát ki belőle. De ez egy meggyőződés, semmi köze a hithez.” A diktatúra működéséről, saját tapasztalatairól és arról is beszélt Nádas Péter, hogy milyen kommunista szülők gyermekeként felnőni. A Kossuth-díjas író, fotográfus A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából beszélgetett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival.

Február 25. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ilyenkor gimnáziumunk olyan személyiségeket hív el beszélgetni, akik tanúi voltak a diktatúrának, és saját személyes tapasztalataik hitelével tudnak megszólalni. Idén Nádas Péter író volt a vendégünk, akinek életműve ennek a korszaknak a legfontosabb irodalmi tanúja. Saját bevallása szerint egyáltalán nem szereti az emléknapokat. Sőt, inkább kerüli az ilyen alkalmakat, mert ahogy ő mondja, azoknak mindig van egy hivatalos jellege, és általában a jelenlévők nem tudják, pontosan miről is emlékeznek meg. Feszengenek, és már előre unják. Ő pedig se unalom, se hamis emlékezés tárgya nem akar lenni.

Ilyen felvezetés után biztos lehetett abban a hallgatóság, hogy egy szókimondó, őszinte est elé nézünk, és nem is tévedett. A beszélgetés elején az író felolvasta a Ceaușescu-házaspár kivégzéséről írt esszéjét. A mű tíz évvel a gyilkosság után született, és etikai kérdéseket is feszeget. Ahogy azt Nádas Péter kifejtette, írásával a társadalomban jelenlévő mélyebb áramlatokra akart rámutatni. Arra egyrészt, hogy a zsarnokgyilkosságra nem szégyenként, hanem dicsőségként tekintettek. Másrészt arra is, hogy bár a zsarnokot megölték, de mindazok, akik a rendszert szolgálták és táplálták, nagyon is éltek. Szerinte, ha egy igazságra építő rendszert egy törvénytelen ítélet jegyében végrehajtott gyilkossággal kezdenek teljesen méltatlan és botrányos körülmények között, akkor a folytatás is ilyen lesz. A társadalom ilyenkor nem néz szembe önmagával, hanem elkezd átalakulni. Az egykori zsarnokokból forradalmárok lesznek, és rövid átmenet után újabb zsarnokság kezdődik, vagy legalábbis megnyitják ennek lehetőségét – fejtegette.

Nádas Péter szülei a diktatúra alatt magas párt- és vállalatvezetői pozícióban dolgoztak. Mint mondta, soha nem próbálták ráerőltetni nézeteiket, és nem is tudták volna, mert már gyerekként látta a rendszer hibáit. Szülei – ahogy ő fogalmazott – azzal áltatták magukat egész életükben, hogy nem a saját utópikus elképzelésük téves, csak egyes emberek hibáztak, de ki lehet még javítani.

A rendszer üldözte az egyházat, mert Nádas szerint úgy vélték, hogy az a feudális urak és a kapitalizmus szolgálatában áll. Feladata pedig az, hogy elterelje a munkásság és a parasztság figyelmét azzal, hogy olyasmit ígér, amiről nem tudjuk, hogy beteljesíti-e, de amit mi ígérünk, arról tudjuk, hogy megvalósul – fogalmazott kikarikírozva az ideológiai apparátust. Ennek mélyén tulajdonképpen a teizmus és ateizmus ellentéte áll – tette hozzá. Családjában is mind az apai, mind az anyai ágon kifejlődött egy erőteljes ateizmus, annak ellenére, hogy egyik részről egymás után tíz rabbi volt a rokonságban, de a másik, nagypolgári ág is idővel „levetette” a vallást. Ő már tulajdonképpen egy atesita családba született, a vallás azonban érdekelte, ezért titokban Bibliát olvasott. „Nagyon nagy lelkiismerti problémát okozott, hogy mindarról, amit olvasok hogyan beszéljek a szüleimnek. Végül nem mondtam semmit, mert nem mertem. Ez egy olyan szembenállást jelentett volna, amit egy gyerek nem tud vállalni.”

Nádas Péter arról is mesélt, hogyan találta meg a fotózás, amikor már több iskolából is kibukott. „Ott álltam magam előtt is hülyén. Egyik nagynénémnek eszébe jutott, hogy »hát, ha ennyire hülye ez a gyerek, legyen fotós!«” Az ötlet azonban nem a semmiből jött. Szenvedélyesen járta ugyanis sorra hétről hétre a régiségboltokat, hogy a folyamatosan cserélődő képeket nézegesse. Az üzletekben megtalálhatóak voltak a kommunista diktatúra által kiszorított festőgeneráció alkotásai, amelyeket nagyon olcsón meg lehetett kapni akkor, és manapság már több tízmillió forintért árulnak.

A beszélgetésen arról is kérdezték az írót, hogy melyik a kedvence írásai közül, melyiket ajánlaná. „Senkinek nem ajánlanám műveim olvasgatását. A választás annyira szubjektív, hogy ebbe nem szólnék bele. Mindenki azt választja, amit akar, ennek a felelősségét elhárítom magamról. Magára vessen, aki olvas engem” – jött a megmosolyogtató válasz. Ugyan saját bevallása szerint könyveit nem javallott lapozgatni, biztosak vagyunk benne, hogy a beszélgetés után jópáran a fiúk közül kézbe vettek egy-egy Nádas-kötetet, ha még addig nem tették is meg.