Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2017. febr. 17.

-

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Február 21-én, kedden tartjuk idei emléknapunkat. A 7-9. évf. diákjai osztálykeretek közt, a 10-12.-esek pedig a Közös Halmaz Alapítvány önkénteseinek vezetésével vesznek részt érzékenyítő programokon. Előző este rendhagyó kiállítás nyílik a Jeges-teremben, kedd este pedig Dragomán György író a vendégünk a Díszteremben. 

FEBRUÁR 20. HÉTFŐ

 18.00: A KÖZÖS HALMAZ ALAPÍTVÁNY KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓJA A JEGES-TEREMBEN

A kiállítást megvalósító Közös Halmaz Alapítvány fiatal önkéntesekből áll. Céljuk, hogy – rávilágítva történelmi emlékezetünk ellentmondásosságaira, egyoldalúságaira – párbeszédet kezdeményezzenek a XX. század viszontagságait eltérően megélő, megítélő magyarok, tehát mindannyiunk között. A kiállításon a kommunizmus okozta trauma változatosan nyitható és zárható ajtókon jelenik meg: nyitnunk kell a múltunkra ahhoz, hogy azt lezárva, a jövő felé fordulhassunk. Minden ajtó új szempontokat nyújt, valamint a sajátunktól eltérő történelemértelmezések megértésére és átérzésére ösztönözhet.

 

FEBRUÁR 21. KEDD

A 7-9. évfolyam prefektusaik, a 10-12. évf. a Közös Halmaz Alapítvány önkénteseinek vezetésével az alábbi beosztás szerint vesz részt a foglakozásokon a saját osztálytermében:

 

7-9. évf.: 4-5. óra

10.A és 10.B: 1-2. óra

11.A és 11.B: 3-4. óra

12.A és 12.B: 5-6. óra

 

20.00, Díszterem: FELOLVASÓEST ÉS BESZÉLGETÉS DRAGOMÁN GYÖRGY ÍRÓVAL

1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988-ban hagyta el Ceaucescu romániai diktatúráját. A fehér király c. regénye zajos sikert aratott Európa-szerte, harminc nyelvre lefordították. Febr. 28-án lesz az ebből készült film a bemutatója az Uránia moziban, amelyre néhány diákunk is meghívást kapott a Magvető Kiadótól. Írás mellett filmkritikákat ír, honlapot szerkeszt, pihenésképpen főz.

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN