2024. október 4-én 20.00 órakor a Gimnázium Dísztermében Komálovics Zoltán, Boros Mihály és Horváth Tamás tart vetítéssel egybekötött előadást.
Miért tekerjek 2000 km-t nyári rekkenő melegben, szembeszélben, két héten keresztül, ha két óra alatt is ott lehetek repülővel, jó ez egyáltalán? Hol lesz a szállásunk, és mit eszünk; tényleg ez a szállás és ezt esszük? Mennyit megyünk egy nap; nem lehetne kicsit kevesebbet? Hányszor állunk meg naponta, és miket nézünk meg; ez akkor most kötelező? Mi van akkor, ha nem bírom, beszállhatok a kísérőkocsiba? Akkor is kell tekerni, ha zuhog az eső? Lehet jövőre elektromos bringával is jönni?
A válaszok: igen, igen, nem, igen, nem, igen, nem!
És még sok-sok olyan kérdés, ami számtalanszor elhangzik egy-egy ilyen túrán, és a válaszok sem mindig ilyen egyszerűek. Kérdezz Te is!
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!
Komálovics Zoltán tanár úr három razglednicája, amelyet az előadás során olvasott fel:
Bajor razglednica
Pörög a kerék, porzik a murva. A fehér por lerakódik. Leül a láncba, tömíti a tengelyt. Pörög a kerék, rázza a murva, mert a bajorok a Duna mindkét partján fehér murvával szórták le a töltést durvább és finomabb szakaszokban. Roszog a kerék, a gumiredő betömődik. Apró vájatokban kifarol a hátsó. A fekete kifehérül. A küllők elvesztik a fényük. Pörög a kerék. Nem akku hajtja, csak a comb és vádli. Kemények az izmok, kötnek a rostok. A nyereg éget, dörzsöl a nadrág. Porzik a murva, a fékek letapadnak. Szenved a váz is, mert a bajorok, Passautól a Duna mindkét partján fehér murvával szórták le a töltést. Tűz a nap a porra, szikkasztja a tájat, de pörög a kerék, falja a távot a Duna mentén. Jobb partról a balra, bal partról a jobbra cikázik az oszlop. Hídról hídra. Hosszú a Duna völgye, széles a medre, az alja sötét. Eleinte. Később kezdődik szűkülése. A forráshoz közeledve. Porzik a murva. Hajók helyett már kisebb csónakok. A forrás közelében vad raftingpálya, és evezősök. A folyással szembe a bringák. Fogy a víz, és fogy a táv, és az erő is – ki a lábból. De pörögnek a kerekek, a gumi alatt serceg a murva. Minden roszog és lerakódik. Kell az olaj az agyakra, meg a láncra. Kell a víz az arcra meg a szájba. Fák hűvöse, ártéri erdő. Szúnyogokkal. Gazdák a földön traktoraikban. A mezőkön legelő marhák. Állnak a tájban. Elgurulunk kerekezve reggelből az estbe. Faluszéle nyugalomban. Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztorleány, s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. S pörög a kerék, porzik a murva.
Champagne-i razglednica
Hullám. Hullám hátán Champagne földjén. Heggyé-völggyé gyűrve a felszín. Eső és emelkedő. Kapaszkodás fel a hegyre, alászállás le a völgybe. A nyeregben Dante. Lefelé – guruló kerék tekerés nélkül, lobogó hajjal. Felfele lomha a tempó, a gumi tapad az útra. Ragad az aszfalt. Fel sose érünk! Akadály minden méter. Kattognak a váltók, reccsenek a csendben. A nyeregben Dante. Pokoli hőség. Feszül a lánc, nyúlik a vádli. Szőlőtáblák meredek zöldje. Champagne-i bor illata régről. Gurul a kerék, sima az aszfalt. A murva fehér pora lekopott már. Túl a Dunán, túl a Rajnán. Vetődnek a kerekek, Vogézek közt szőlőszemként. Mindig fel és mindig le – magasból a mélybe, mélyről fel az égbe. Húz a másik, ő már fenn a tetőn, őrült taposás. Izzad a kormány a tenyerekben. Itatás fenn, pihegés és látvány. Alattad meredek lejtő, aztán újabb tető még magasabban. Hullám. Hullám hátán Champagne földje. Lefelé vad gurulás, lobogó hajjal. A száguldó réten pörögnek a képek. Extrasebesség. Zúdul a táj. Szalmabálák domboldalban. Rendezetten. aranysárgaán. Tép a kerék lefelé. Súrlódás semmi. Repülünk Párizs! Aztán újra a másik irány. Fel a hegyre. Kattognak a váltók, reccsenek a csendben. Feszül a lánc, nyúlik a vádli, sebesség nulla. Tekerés állva, sose lesz vége! Sose lesz vége! Hány domb az élet? Hány domb a halál? Szőlőtáblák, szalmabálák, szőlőbálák, szalmatáblák. Lent-fent napokon át. Összegyűrve a felszín. A kerekek gurulásban, a gumi lágyul. Champagne-i bor illata régről. Verdun közelében. Katonai temető. Amerikai hősök. Keresztgeometria. S a szállás még messze. Az alkony csendje a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull.
Reimsi razglednica
Forognak a kerekek, izzad az aszfalt. Gurulunk – szembe a széllel. Szembe a széllel. Bele kell dőlni, bele kell bújni, a sebesség nulla. Csak a szél mozdul. Söpör a fák alatt. Az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad. A nyugati szélnek sose lesz vége, sose lesz Párizs! Előttünk a reimsi katedrális. A fénye, a terhe brutális. Kőbe faragott mérték. Angyalok, szentek. Másik a lépték. A padokban ima csendben. Reimsi aura. Bele kell dőlni, bele kell bújni! Fény az éggel 800 éve egyben. Egyben a mindenség modellje. Áll a templom. Csönd ül a padokon. Oltáron feszület. Már csak 160 Párizs! Reimsi lendület. Szembe a széllel. Indulunk máris. Feszül a lánc, nyúlik a vádli. Utolsó erők a lábban. A domboknak már háttal. Il de France határa. Pörögnek a kerekek. Húz be a város nagyon. Párizs az én Bakonyom. De messze még, és hagyom. A szelet szembenézni. Bele kell dőlni, bele kell bújni. Szélkabátban lomha tempó, fárad a bringa, izzad az aszfalt. Hol van már a regensburgi hajnal, hol az ulmi tornyok, hol colmari ragyogás! A verduni temető? Szőlőtáblák meredek zöldje, szalmabála aranya? Az út már benne a lábban, benne a szívben. Benne a múltban. Az utolsó éjjel, álmomban egy tábla, előttem van máris: Bienvenue Párizs! S másnap üdvözölt a városkatedrális.
