Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2009. aug. 10.

-

Pannonhalmi diák a NASA űrtáborában

Varga Márton (10.B) a Magyar Asztronautikai Társaság pályázatát megnyerve egyhetes űrkutatási táborban vett részt az Egyesült Államokbeli Huntsville-ban. Erről az útról számolt be többek közt a gondola internetes portál.

 
Magyar fiatalok jártak a Nemzetközi Űrtáborban

Az idén is két középiskolás – Varga Márton, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, valamint Zipperer Bernadett, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója – képviselte Magyarországot a Nemzetközi Űrtáborban az Egyesült Államokban – tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a diákok pénteki hazatérését követően az MTI-t. A MANT minden évben egy felnőtt kísérőt is biztosít a diákok mellé. Az idén Horvai Ferenc, a Magyar Űrkutatási Iroda Munkatársa, a MANT elnökségi tagja kísérte el a fiatalokat az Egyesült Államokba, ahol a tanároknak szóló űrkutatási továbbképzésen vehetett részt. A július 24-től augusztus 1-ig tartó rendezvény során, amelyre Alabama államban, Huntsville-ben került sor, a diákok egyebek közt megismerkedtek, hogy milyen kísérleteket végeznek az űrhajósok, s kipróbálhatták magukat az űrhajósoknak szánt szimulátorokon. Így megtapasztalhatták a centrifugát, ahol a normál gravitációs terhelés 3-4-szeresének voltak kitéve. A kilövésszimuláció során egy magas toronyra illesztett sín mentén indítják nagy gyorsulással a jelentkezőket, ekkor a lendület elvesztésekor átélhető a súlytalanság.
 
A közlemény szerint Zipperer Bernadettnek legjobban az első önálló űrrepülőgépes szimuláció tetszett, amelyben fedélzeti mérnök volt. Egy elromlott műholdat is meg kellett űrséta során javítania, s Bernadett sikeresen teljesítette a küldetést. Varga Márton képzeletét leginkább a Pathfinder űrrepülőgép-makett, az amerikai űrrepülőgép-rendszer eredeti deszkamodellje ragadta meg, valamint a repülőszimulátor. Fantasztikusak voltak az űrrepülőgépes küldetések: az „űrutazások” során volt kutató az űrállomáson, s fedélzeti mérnök az űrrepülőgépen.
 
A küldöttség az űrtábor előtt Washingtonban járt, s egyebek közt meglátogatta a Smithsonian Intézetet, ahol látta az Apollo-11 parancsnoki modulját és holdkőzeteket. Az elmúlt napokat viszont New Yorkban töltötték, ahol egyebek közt megnézték a Természettudományi Múzeum időszaki csillagászati és űrkutatási kiállítását. Magyarország először 1992-ben kapott lehetőséget arra, hogy egy-egy középiskolás fiút és lányt küldjön az amerikai úrkutatási hivatal, a NASA Huntsville-ben lévő Nemzetközi Űrtáborába. A delegálást a Magyar Asztronautikai Társaság végzi, minden évben a MANT által meghirdetett esszépályázat győzteseit küldi az Egyesült Államokba.

További beszámoló a kísérő, Horvai Ferenc tollából a Népszabadság hasábjain.

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN