Varázslatból inspiráció – Szabó Márton Fülöp prefektus Pannonhalmája
Megismerni, elfogadni és segíteni a srácokat. Prefektusként ez a legfontosabb Szabó Márton Fülöpnek, és ez az, ami Pannonhalmán tartja. 25 évesen bízták meg egy csapat kamaszfiú „kísérésével”, ahogy ő fogalmazza meg munkája lényegét. Valóban kísérés ez, hiszen a prefektusok az első gimnáziumi naptól az utolsóig – sőt még azon túl is – végig ott vannak a tanítványaik mellett. Segítik őket a tanulmányaikban, mellettük állnak a nehézségekben, együtt örülnek sikereiknek, és -ha kell – közvetítenek nekik a tanárok és a szülők között.
Bátyja választotta először Pannonhalmát, ő már „csak” követte. Szabó Márton Fülöp akkor ismerkedett meg az ezeréves falakkal, amikor testvére idejárt. „Elvarázsolt a hely, amikor meglátogattuk a bátyámat. Nyolcadikban már alig bírtam kivárni azt az egy évet, hogy jöhessek” – meséli. Majd ő is pannonhalmi bencés diák lett. „Táborozós” alkat volt, ezért nem volt idegen számára, hogy sokadmagával él együtt, sőt élvezte. „Ha délután kitaláltuk, hogy focizzunk, rögtön volt 12 ember, aki jött. Itt nagyon hamar megszületik egy közösség, és ez a nagy ereje Pannonhalmának, amit a mai napig érzek.”
Az érettségi után a Pető Intézetben tanult tovább konduktornak. Előbb a ceglédi Gyógypedagógiai Intézetben foglalkozott halmozottan sérült gyerekekkel, majd visszament dolgozni az Intézetbe. Közben elvégezte a mentálhigiénés képzést is a Semmelweis Egyetemen. 2016-ban Hardi Titusz főigazgató hívására jött vissza Pannonhalmára, hogy prefektus legyen. „ Megtisztelő volt az atya felkérése, és visszavonzott egykori alma materem” – mondja. Akkor már házas és apuka is volt. Felesége azonban még egyetemre járt Budapesten, így fél évig kétlaki életet éltek. Majd az egész család Pannonhalmára költözött. Azóta pedig a most ötéves Berzsiánnak született egy öccse is, Özséb, aki kétéves.
Harmincnégy fős osztály tartozik hozzá és egykori diáktársához, Honvéd Péterhez, a fiúk osztályfőnökéhez. Több mint négy éve prefektus és a beszélgetéseket élvezi a leginkább. A legnagyobb siker, amikor látja, hogy valami nincs rendben és a fiúk megnyílnak neki. „Ha egy srác hadakozik a többiekkel, vagy úgymond pusztít maga körül, az mindig jelent valamit. Rájönni arra, hogy mi is bántja, valóban felemelő. Önismereti munka is az ittlét.” Az évente két rekollekciót, vagyis lelkigyakorlatot is nagyon szereti. Ilyenkor egy egész hétvégére félreteszik a mobilokat, és csak egymásra figyelnek. Márton úgy tartja, hogy alkotni mindenki tud, ezért alkotókört szervez a fiúknak. Ezeken saját vagy mások alkotásait mutatják be egymásnak. Legyen szó akár versről, akár egy tárgyról. Mint mondja ez is az önismeret egyik útja.
És, hogy még mindig tart-e a varázslat, amit diákként érzett? „Átalakult. Ma már inspiráció, amit Pannonhalma jelent. És egy jófajta szabadság a kibontakozásra nekem és a fiúknak is”
