Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés
EN
2014. márc. 16.

-

Zenepedagógiai tankönyv Spiegel Marianna tanárnőtől

Spiegel Marianna, gimnáziumunk zongoratanárnője, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola szolfézs-, zongora- és oboatanára, új zenepedagógiai szakkönyvet adott ki. Gratulálunk a szerzőnek, és köszönjük munkáját.

   
 Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) – Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban címmel hiánypótló módszertani szakkönyv jelent meg a Zeneakadémiához tartozó Kodály Intézet gondozásában, elismert, nagy tapasztalatú szerzőpáros tollából.
    Mint a hétfői budapesti könyvbemutatón elhangzott, a kötet a Kodály-módszerre – vagy ahogyan a szerzők szívesebben nevezik: Kodály-koncepcióra – épít, alapvetően gyakorlatias és nem tudományos beállítottságú, és kitágítja nagy elődjének, Dobszay László A hangok világa című hatkötetes sorozatának stíluskereteit azzal, hogy a klasszikus korszak mellett számos példát hoz a romantika és a huszadik század zenéjéből is.
    Nemes László Norbert, a kecskeméti központú Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója méltatásában kiemelte: a hazai zenepedagógus társadalom már régóta vár egy hasonló módszertani szakkönyvre. Mint mondta, tanári munkájában máris használja a kötetet, mely reményei szerint mielőbb angolul is megjelenhet. Utalt a közelmúlt nagyszabású zenepedagógiai fejlesztőmunkájára is, melynek keretében a Zeneakadémia égisze alatt számos oktatási segédanyag, oktatófilm és tanulmány született, ezek kiadása jelenleg is zajlik.
    A szerzők – Papp Károlyné és Spiegel Marianna – a könyvet bemutatva elmondták: alapvetően Kodály éneklésre és relatív szolmizációra épülő koncepcióját követték. Az alapot a népdalok és az éneklés jelenti, de részletesen kitérnek a ritmuselemek tanítására, a készségfejlesztésre – ének, ritmus, dallamhallás, többszólamúság -, a stílusérzék fejlesztésére, a zenehallgatásra, az improvizációra, sőt a zenepszichológia bizonyos elemeire is – mondták el a könyvről, mely, mint hangsúlyozták, elsősorban gyakorlati segítséget kíván nyújtani a tanároknak, ezért tartalmaz például felkészülési tanácsokat és óravázlat-mintákat is.
    Ittzés Mihály, a könyv szerkesztője kifejtette: reméli, hogy az új kötet erősíteni fogja a nagy múltú hazai szolfézsoktatás tekintélyét, amely iránt külföldről is élénk érdeklődés mutatkozik.
    A könyv az Európai Szociális Alap és az Új Széchenyi Terv támogatásával jelent meg.
gbm \ pdm

Hasonló bejegyzések

Kapcsolódó híreink

Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Keresés

EN