Várszegi Asztrik főapát úr 2014 adventjára, az új egyházi év kezdetére, valamint a Szerzetesek Éve megnyitására körlevelet adott ki, amely az alábbiakban olvasható.

Körlevél 2014 Advent I. vasárnapjára
a Pannonhalmi Területi Apátság Egyházközségeinek

Szeretett Testvéreim!

A mai nappal ismét új Advent köszöntött ránk. Az Úrjövet ideje nemcsak az új egyházi év kezdete, hanem vágyaink szerint az újrakezdés ideje is. Az örök Isten időben eljött hozzánk és most is eljön hozzánk és mindig újra meghív bennünket. Hitünket, figyelmünket és készségünket kell felajánlanunk, hogy Ő lehessen életünk öröme és teljessége.
A beköszönő Advent kínált alkalmat Ferenc pápánknak, hogy az egyetemes egyháznak meghirdesse a Szerzetesség Évét. A Szentatya nyomában ezt teszem magam is, mint a helyi egyház elöljárója, amikor a Pannonhalmi Főapátság és a Pannonhalmi Területi Apátság egyházközségei számára meghirdetem a Szerzetesség Évét.
Kedves Testvéreim, érdemes Ferenc pápánk szándékát mélyebben is megismerni! A Szentatya meghívja az Egyházat, hogy egy éven át szentelje figyelmét, imáját, a Krisztust-követő élet sajátos útjára, a szerzetességre. Legyen a családról szóló rendkívüli szinódus utáni év – 2014 novemberétől 2016 februárjáig – a megszentelt élet, a szerzetesség éve. Ez valóban meghívás és egyúttal felhívás is, hogy törekedjünk megérteni és újra felfedezni: miként ajándék a családok, az emberi kapcsolatok törékenységének korában, az önazonosság válsága és az önérvényesítés, valamint a fogyasztói szemlélet eluralkodása idején, ha vannak olyanok, akik életüket tartós hűségben Krisztusnak szentelik, követik Őt, aki élte azt, amit imádkozott: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek!
A rendalapítók és a szerzetesi hagyomány vonzásában élő szerzetesek arra törekszenek, hogy megmutassák testvéreiknek és embertársaiknak az osztatlan szív szabadságát, azaz hogy nem lemondanak a szeretetről, a családról, hanem tudatosan elfogadják a meghívást, hogy Istennek éljenek, hogy családjuk Isten népe legyen, otthonuk pedig az egyházi közösség. Példát mutathatnak arra, hogy a szeretet szabadságával legyőzhető a fogyasztói társadalom sodrása, és az önként vállalt egyszerű életforma életre szólóan lehetővé teszi, hogy az ínséget szenvedők és kitaszítottak mellé álljanak. Ugyanebben a szabadságukban készségesen együtt akarják a jót, a közjót szolgálni a sikerközpontú és önérvényesítést hirdető világban. Meghívásuk erejében életre szólóan elkötelezett hűséggel munkálkodnak Isten Országáért, testvéreik örök üdvösségéért, és hogy életük vallomás legyen: „Hiszem a holtak föltámadását és az örök életet.”
Ferenc pápa szeretné, ha felfedeznénk mindannyian, hogy miként ajándék a megszentelt élet az Egyház számára, milyen feladatot és felelősséget jelent. A szerzetesekben pedig minden törékenységük, megkísérthetőségük ellenére ébredjen bátorság, új erő, hogy felismerjék: ők Isten rendkívüli szeretetének hordozói és jelei. Éppen a vágyakozásban, az Istenre irányultságban, isten-szomjúságban való hűségük vállalásával utalnak az örök életre, a mennyek országára, amely mindannyiunk eljövendő élete, hazánk, ahol már "nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem Isten lesz minden, mindenben". (Mk 12,25 és 1Kor 15,28)
A szerzetesség életstílusa a keresztény misztérium végső feladatára emlékeztet. Olyan korban élünk, amikor sokakban uralkodik a bizonytalanság, hiányoznak a távoli jövőbe mutató tervek, amikor törékeny a remény. Homályos a jövő, mert világunkban „eltűnni látszanak Isten nyomai” (VC 85). A szerzeteséletnek indíttatásától fogva állandó végső célra, Istenre mutató irányultsága van: arról tanúskodik a történelemben, hogy egyszer minden remény végérvényesen céljához ér.
Kimondatlanul is azt az egyháztörténeti tapasztalatot tudatosítja bennünk a Szentatya, hogy az Isten iránt elkötelezett élet erőt és lendületet ad az Egyház megújulásához. A „Krisztus szeretetének semmit elébe nem helyező” szerzetesség az Egyház minden tagját ösztönzi, hogy lankadatlanul teljesítse keresztény hivatását. Mivel pedig Isten népének itt nincs maradandó hazája és az eljövendőt keresi, a szerzetesi állapot, amely követőit jobban fölszabadítja a földi gondoktól, jobban kinyilvánítja minden hívő előtt az eljövendő Isten Országát. A szerzetesség örök példa a keresztény adventi életstílusára. Megtapasztaltuk Isten üdvösségét, de még reménységben várjuk annak beteljesedését.
Szeretett Testvéreim! Szívből kívánom nektek, hogy a ma kezdődő Advent legyen a hitnek, a figyelemnek az időszaka, amikor mi bencés szerzetesek is szeretnénk megújulni vállalt életformánkban, hogy Istent és Benneteket még odaadóbb szeretettel szolgálhassunk. Kérlek Benneteket is, Testvéreim, imádkozzatok értünk, szerzetesekért, hogy ezt meg is tudjuk tenni.
Így jussunk el Karácsony szent ünnepére, és legyen az Mindnyájatok számára az öröm, a béke és a gyógyulás forrása!

Asztrik főapát

Pannonhalma, 2014. november 30.